Zárójel
A képmutogató – Zenés látványszínház Arany János verseire
A képmutogató – Zenés látványszínház Arany János verseire

A képmutogató – Zenés látványszínház Arany János verseire

Érdekes produkcióra vállalkozott a Magyar Színház együttese Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas rendező irányításával. Bizonyára diákok számára készült az előadás a túlzott hangerőre állított rockzenével és kortárs táncokkal.

A képmutogató – Zenés látványszínház Arany János verseire
A képmutogató – Zenés látványszínház Arany János verseire

Az első jelenetben Petőfit látjuk 1848-ban, a Nemzeti Múzeum előtt, amint eldalolja a Tapra magyart.

A fiatalság kedvéért borzalmas hangosan, diszkó-stílusban, tánckarral végzik ki az aradi tizenhármat. Ferencjóska összeilleszthető a Walesi bárdok hangulatával – jó rendezői ötlet. Aztán sorra következnek – unalmasan ismétlődő háttérvetítéssel, táncokkal fűszerezve – az Arany-balladák. Némelyiknek a szövege élvezhetetlen az ordítás miatt. Pedig kiváló színészek adják elő, akikről nem tudtuk, hogy énekelnek. Ilyen a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész: Hámori Ildikó.

A Magyar Színház többi művészét szintén először láttuk énekes szerepben:

Kovács Zsuzsanna, Pataki Szilvia, Ágoston Péter, Gémes Antos, Szatmári Attila, Szűcs Sándor, valamint a koreográfus Fülöp Dorina. Legjobbjukat adták a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei is.

Csakhogy épp Arany János szerény csöndessége és gyönyörű balladáinak szép magyar nyelvezete hiányzott e roppant harsány előadásból. Aranyt ezért szeretjük, nem a zenében elvesző soraiért. Ám, ha ez a mai ifjúság igénye…

Amikor Szilágyi Erzsébet levelét megírta, kicsit szájbarágós a fekete holló tánca, Ágnes asszonynál a hosszú fehér lepedő, amit magára teker, azzal emelkedik az égbe, a Vörös rébéknél az arcot befeketítő rácsok és szögesdrótok stb.

Az égi-földi díszlet Kovács Yvette Alida munkája.

A sok alkotó között szerepel a videó animátor Török Eszter, a bábok Meilinger Zita ötlete alapján készültek, a zenét Vecsei László állította össze.

A délutáni előadáson megjelent gimnazistáknak valóban tetszett, nagy tapssal jutalmazták a teljesítményt, hiszen nekik készült az Arany János emlékévre, bár az tavaly volt.

A Pesti Magyar Színház arról is gondoskodott a Sennheimer Audio Partner Kft. segítségével, hogy a látássérültek számára élvezhetővé tegyék a produkciót, ha regisztrálnak az akadalymentesites@mszinhaz.hu oldalon!

A további előadások: február 19-én 15 órakor, 22-én 11 és 15 órakor lesznek.

Szólj hozzá

Játék

Jelenleg nincs elérhető játék. Nézzen vissza később.