Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

A zalaegerszegi Fidesz megszavazta az OLAF-jelentés kikérését, de végül meggondolta magát

Történt ugyanis, hogy a zalaegerszegi ellenzék kezdeményezésére a Fidesz több képviselője is megszavazta, hogy legyen kikérve és nyilvánosságra hozva a Tiborcz Istvánnal kapcsolatos OLAF-jelentés. De aztán rájöttek, hogy ez nem lesz túl kedvező számukra, így mára új szavazást tűztek ki. Hát igen, ilyen az, amikor a saját káoszukba kezdenek el fuldokolni a Fidesznél. Megszokhattuk.

Beterjesztették, hogy legyen kikérve az OLAF-jelentés

A zalaegerszegi közgyűlés ülésére az MSZP-s Kiss Ferenc és az LMP-s színekben futó Paksy Zoltán készített egy előterjesztést, az Elios Zrt.-vel kapcsolatos perpatvar fényében, ugyanis a városban egymilliárd forintos beruházást hajtott végre a cég, ezért úgy gondolták, különösen fontos, hogy megismerjék az Európai Unió csalásellenes hivatalának jelentését az üggyel kapcsolatosan. Az Unió hivatala szerint egyébként akár a szervezett bűnözés fogalmát is kimeríthetik azok a procedúrák, amikkel az Elios Zrt. elnyerte a vizsgált közbeszerzéseket. A költségvetési csalás bűntettéről nem is beszélve, ugyanis az már szinte egyértelműnek látszik, hogy megtörtént. Ez, a helyi ellenzék által benyújtott indítvány azt írja, ez lehet az utóbbi idők legsúlyosabb visszaélési botránya, így a szereplőknek kötelességük tisztázni magukat. A polgármesternek február 15-éig adtak időt a dokumentum kikérésére.

Tiborcz cégét vizsgálta az EU csalásügyi hivatala, 12 milliárdot kaszáltak megbundázott pályázatokkal

Mit is csináltak Tiborczék?

Ez az egész, legfrisebb Tiborcz-ügy abból ered, hogy az Elios Zrt. önkormányzatok közvilágításának korszerűsítését vállalta és végezte el 2012 és 2015 között részben olyan időszakban, amikor a cégnek Tiborcz István,  Orbán Viktor veje is a tulajdonosa volt. A gyanú szerint Tiborcz cége és üzlettársának egy másik vállalkozása összejátszott abban, hogy ők nyerjék el az önkormányzatok megbízásait, valamint a túlárazás gyanúja is fennáll. Egész érdekes egyébként, mert sok helyen a közvilágítás nem, hogy javult volna, de még romlott is, sokan a sötétben botorkálnak naplemente után, mióta az Elios LED-es technológiára váltott. Így van ez többek között Zalaegerszegen is, ugyanis ott már újra a lámpák cseréjéhez kellett folyamodni, a többszáz millió forintos beruházást követően.

Megszavazták, de mégsem

Az egerszegi fideszesek megszavazták ezt az előterjesztést, így hát a dolgok normális rendje szerint kikérték volna az OLAF dokumentumait és aztán nyilvánosságra is hozták volna őket. De ugye tudjuk, hogy Magyarországon a dolgok nem a normális rendben történnek. Tehát az egészből végül az lett, hogy a zalaegerszegi polgármesteri kabinetből megkeresték a HVG.hu szerkesztőségét, hogy valójában a fideszes képviselők ,,rossz gombot nyomtak” és, hogy kezdeményezték, hogy a mai nap folyamán újra szavazzanak a kérdésben. Elég érdekes a szituáció tehát, lehet leszóltak fentről, hogy: ,,Fiúk, ide figyeljetek, ezt nem kéne, maradjon csak ott az az OLAF-jelentés, ahol van!” Izzott a vörös telefon a pártirodák között, ugye.

Kiszivárgott a jelentés

Az OLAF-jelentést közben megszerezte és ismertette a 24.hu. Abban egyebek közt az áll, hogy az Elioshoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki, ugyanis minden pályázatnál az volt a lényeg, hogy még éppen megfeleljenek az elvárt feltételeknek, de a lehető legnagyobb költséget fizesse értük az önkormányzat. Írtak más, kamuajánlatokat is, mintha valódi verseny lenne a pályázó ,,felek” között, de ezek sem igazi ajánlatok voltak, az OLAF jelentése szerint ugyanaz a személy, ugyanazon a számítógépen írta őket, ugyanazt a matematikai egyenletet használva.

Az ügyben ezen felül már most nyomozás zajlik, amelyet a Pest Megyei Főügyészség rendelt el és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda végez.

...

Szólj hozzá