Zárójel
Ady: „Menjünk vissza Ázsiába”
kép forrása: internet

Ady: „Menjünk vissza Ázsiába”

“A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim.” – írta Ady 1902-ben.

Pőre Orbán Kínában
fotó: mti

A rendszer ellenséget lát a tudásban,

a gondolkodásban, üldözi a civil szervezeteket, eltipor mindent, ami az útjában áll, ez már Ázsia A lex CEU mellett már készül az a jogszabály, amely idegen állam ügynökének bélyegzi azokat a civil szervezeteket, akik egy évben, 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak külföldről. Kormányzás helyett boszorkányüldözést folytatnak.

A lex CEU árnyékában folyik az emberek agyának átmosása, a habony-média önti a szennyet, a hazugságokat a magyar emberekre, mintha lidércekkel harcolnának, új és új ellenséget keresve. Ez a szerencsétlen ország 2010 óta állandóan harci zajban él, nincs egy perc nyugalma sem.

A Fidesz párttagkönyv – úgy tűnik -menlevél azoknak, akik nagyot szakajtanak mindannyiunk pénzéből. Röhöghet a markába a kormány “fő romája” is, aki már régen elvesztette “roma jellegét”. A korrupció mindennapos az üzleti életben. Az egykori Bibó-kollégisták valószínűleg hiányoztak az önképző köri foglalkozásról, amikor arról beszéltek, mit mondott az intézmény névadója a korrupcióról. Segítek az uraknak:

“Egy országot nem a kipattant, hanem az eltitkolt panamák mocskolnak be”.

Az elmúlt hétvégén több településen jártam az országban. Az utak mellett, a városokban, mindent beborított a kormány idióta reklámkampánya. Tiszta Ázsia, tacepao, tacepao hátán:  “Állítsuk meg Brüsszelt”- ordítják a plakátok. Az emberek egy része, ott legbelül előbb-utóbb talán már hiszi is, hogy “valami bűzlik Dániában”. Gondolom, ez is a cél, a kétely magvának elültetése. Hiszen a következő egy évben, bármi áron egyben kell tartani a kétmilliós szavazótábort, ez újabb, akár kétharmados győzelmet is jelentheti a Fidesznek. Ezért mindent meg is tesz a “percemberek” hada. A párt “legjobb” koponyái, “legszimpatikusabb “arcai – fura ízlése lehet azoknak, akik szerethetőnek tartják őket – ontják naponta a hülyeséget, a nagyobbnál, nagyobb marhaságot. Szinte verseny folyik a legbutább fideszes politikus címért.

OLVASTAD MÁR?   Görbetükör Konok Péter módra - így azért mégis más

A magyarság legjobbjai mindenkor nyugatra tekintetettek, az ország számára azt tartották követendő mintának. Batsányi János, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Petőfi Sándor, Ady Endre és még hosszasan sorolhatnám a magyar nemzet kiválóságait, akik “vigyázó szemüket Párizsra vetették”. De emlékezünk, mit írt József Attila: ” lesz aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt, egy európait”. Vajon a mai fideszes hatalom urai között találnánk egyetlen “európait”, vagy mind „Ázsia szülöttei”?

Ady: „Menjünk vissza Ázsiába”
Kép forrása: internet

Hazánk évszázados álma teljesült,

amikor teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak. Akkor, az euforikus hangulatban még ott csápolt Athénban -az ünnepélyes aláíráskor – bukott miniszterelnökként talán Orbán Viktor is, aki most fura násztáncot jár. Hanyatló nyugatról beszél, miközben minden oroszok atyuskája felé kacsingat. Pávatáncát szabadalmaztatva kísérti a sorsát, játszik az életünkkel.  Az illiberálisnak mondott “demokráciában” a követendő példa már mindinkább a kelet, a despotizmus, az egyszemélyes, korlátlan hatalom.

Nekünk a nemzeti mázba burkolt konzultáció kell, a “haláltáncát” járó nyugat szimbóluma, Brüsszel ellen.

A magyarság sorsát, gyermekeink, unokáink jövőjét teszi kockára a Fidesz, amikor a tűzzel játszik. Ha kelet, Ázsia az úti cél, menjenek, tegyék nélkülünk, nem fogunk értük krokodilkönnyeket hullatni. Mi büszke magyarként akarunk szabadságban, gyűlölködés nélkül élni, Európában.

Shares 241



3 hozzászólás

  • Remélem vissza az őshazába! Gondolom a Fidesznyikek szeretik a szárított teveszart!

  • 30 % funkcionális analfabéták országában nincs mit várni mást.