Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Alföldi Róbertet nem kívánatos személynek tartja a zalaegerszegi fideszes városvezetés

Alföldi Róbert a színészet és a rendezés mellett gyakran tart  előadásokat, ahol telt ház előtt beszél a munkájáról, tapasztalatairól és sokszor a politikáról is. Alföldi nyíltan vállalja, melyik oldalon áll, elmondása szerint ebből sok problémája volt az évek során. Nem a mai hatalom kegyeltje, hiszen a Fidesz számára a gondolkodó ember veszélyes.

A történet ismert. A színész–rendezőt több hónappal ezelőtt kereste meg a zalaegerszegi Városi Hangverseny – és Kiállítóterem, hogy nagyon szeretnék, ha a Zalaegerszegi Páholy rendezvénysorozatuk következő vendége ő lenne. Hosszas egyeztetés után Alföldi vállalta a részvételt, a szerződést megkötötték, az eseményt meghirdették. Aztán egy este kapott egy szűkszavú emailt a szervezőtől, elnézést kért, és valami teljesen nevetséges, szánalmas indokkal, lemondták az estet. Kérte, hogy az időközben postára adott szerződést a művész tekintse semmisnek.

A meghiúsult találkozó nagy vihart kavart. A közösségi oldalon megszólalók többségének a véleménye szerint mindez, nem  Zalaegerszeg lakossága, főleg nem a művészetpártoló közönsége miatt történt, ez a hatalomban lévők mesterkedésének következménye. Mindenkit  megdöbbentett, hogy ilyen fortélyos félelem igazgat a fideszes vezetésű megyeszékhelyen. Az Elios hanyag munkája miatt a városban félhomály van, a városi urak fejében pedig sötétség.

Alföldi Róbert a mai napon nyílt levélben reagált a történtekre.

Hangsúlyozta nem ő fontos ebben a történetben, hanem azok, akik olyan falakba ütköztek, ami arra kényszerítette őket, hogy visszaforduljanak:

“Megtanultam az elmúlt évek során – különösen, amikor egy állami vállalatot vezettem -, hogy nem kell felvenni a kesztyűt, nem kell magyarázkodni, mert azok, akik mindenfélével vádolnak, vagy ócsárolnak vagy támadnak vagy mocskolódnak, legkevésbé a valóságra kíváncsiak. És mindennél fontosabb a belső tisztesség, és az, hogy soha ne kapjon el az az indulat vagy gyűlölet, amivel mint „ismert ember” sokat találkoztam. “

Mikor megkeresték a városból, mivel évekkel ezelőtt már volt egy „kalandja” a zalaegerszegi önkormányzattal, figyelmeztette a hölgyet, hogy szerinte utána kellene nézni egy kicsit, hogy vajon mit szól a város vezetése, hogy egy önkormányzati fenntartású intézmény vendégül hív:

“A hölgy utánanézett, megkérdezte, gondolom engedélyt kért, és másnap írt, hogy minden rendben van. Úgyhogy mindent megbeszéltünk, a szerződést postára adták, és meghirdették az eseményt. Annyi kérés volt, hogy ne politizáljak. Mivel színész és színházi rendező vagyok, akivel azt hiszem, hogy lehet beszélgetni színházról és kultúráról, ezt a kérést nem tartottam semmilyen módon sem sértőnek, sem pedig méltatlannak. És továbbra is így gondolom.”

Alföldi Róbertet nem kívánatos személynek tartja a zalaegerszegi fideszes városvezetés
Alföldi Róbertet nem kívánatos személynek tartja a zalaegerszegi fideszes városvezetés

A lemondás „véletlenül” nagyon közel esett a meglepő és a kormány részére finoman szóval kellemetlen eredménnyel végződött hódmezővásárhelyi választás időpontjához:

“Másnap a szervező hölgy helyett már az intézmény vezetője írt, hogy elnézést kér, nagyon köszöni a megértésemet, és megállapodtunk egy összegben, amit az intézmény kifizet a lemondott est miatt. Normálisan, emberien kommunikáltunk, úgy, hogy pontosan tudtuk mindketten, hogy miről van szó. Hogy mi történt. Hogy mi az igazság. “

 Mikor mindez napvilágot látott, a zalaegerszegiek elkezdték kikérni maguknak, hogy hülyének nézik őket:

“Pillanatokon belül kiderült, hogy a parlamenti képviselő tiltotta le az estet. És még akkor sem állt ki senki, hogy felnőtt módon elmondja az igazat, amikor már egyre nagyobbá dagadt a botrány. Ami teljesen érthető, mert teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen estet miért kell hatalmi szóval és nagyon rossz időket idéző arroganciával letiltani. A mai napig sem értem, hogy mitől félt a hatalom. Vagyis amit értek, az nevetséges, illetve nagyon ijesztő paranoiáról szól. De ez végül is lényegtelen, hiszen, mint írtam az elején a valóság nem fontos ezeknél az embereknél.”

Szinte azonnal elkezdődött egy számára megtisztelő és megrázó szervezőmunka, hogy civil emberek összehoznák mégis az estet:

“Amire persze azonnal igent mondtam és persze semmiféle honoráriumot nem kértem. Megállapodtunk az időpontban, megbeszéltük, hogy nem politizálunk, hanem mi, mint normális kultúremberek beszélgetünk a színházról, a kultúráról, és jól érezzük magunkat együtt. Mint olyanok, akik egy normális, és demokratikus országban élnek.” /…./ “Büszke voltam, hogy ezek a zalaegerszegi emberek, azt szeretnék, hogy találkozzanak velem.”

Ma viszont levelet hozott a postás:

“Hogy nincs olyan hely Zalaegerszegen, amit bérbe mernének adni, hogy megtartsák az eseményt. Sem szálloda, sem étterem, sem téli kert, sem semmilyen nagyobb helyiség. Mert félnek, mert megfenyegették őket, mert nem merik. Hogy nincs olyan ember Zalaegerszegen, aki moderálná a beszélgetést velem, mert félti a munkáját, mert szóltak neki, hogy jól gondolja meg, hogy akarja – e még a munkáját.”

Alföldi Róbertet nem kívánatos személynek tartja a zalaegerszegi fideszes városvezetés
Alföldi Róbertet nem kívánatos személynek tartja a zalaegerszegi fideszes városvezetés

Alföldit mélyen megrázta a történet, hihetetlen, hogy mindez egy magát demokratikusnak mondó országban megtörténhet:

“Ezért és csak ezért írom le azt, ami történt. Mert fontos, hogy tudjunk róla. Hogy igenis létezik ma fenyegetés, és zsarolás és félelem Magyarországon. ” / …./

“Nem lehet ma egy civil rendezvényt megszervezni, ha az a kormány vélt érdekeit sérti. Tényleg egy ilyen országban akarunk élni? És ez nem választási kortesmondat. Független a pártszimpátiától és attól is, hogy én milyen filozófia szerint élem az életemet.

Itt élünk ebben a csodálatos országban. Ki jobbra szavaz, ki balra. De meggyőződésem, hogy létezik megkérdőjelezhetetlen nemzeti minimum. Az erkölcsben is. Függetlenül attól, hogy ki hova áll.”

A színész közösségi oldalán, az egyik véleményt mondó hölgy Máraitól idéz.

Úgy gondolom, jobb zárása nem is lehetne az írásnak, hisz” az író soraiban minden benne van:

„ “Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van……A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!…Mert most ők jönnek…A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van.”

...

Szólj hozzá