Zárójel

Az MSZP szerint kínossá vált Matolcsy a Fidesz-kormány számára

Kínossá vált Matolcsy György botrányos tevékenysége az Országgyűlés Gazdasági bizottságában ülő fideszes képviselők számára. – írja közleményében Szakács László, frakcióvezető-helyettes.

A kormánypárti honatyák még beszélni sem voltak hajlandóak a jegybankelnök puccskísérletről szóló beszámolójáról. Bánki Erik fideszes bizottsági elnök csak egy gyors szavazást rendelt el, ezen felül nem tudta, de nem is akarta érdemben értelmezni a Magyar Nemzet Bank elnökének pénzügyi és politikai ámokfutását.

Fotó: mszp.hu

Az MSZP szerint ennél sokkal felelősebben kellene kezelni Magyarország pénzügyi biztonságát. Még mindig várjuk Kósa Lajos válaszát, hogy a Fidesz-frakció támogatja-e a Matolcsy György kijelentéseinek hátterét feltáró vizsgálóbizottság felállítását, hiszen a pénzügyi stabilitás nemzeti függetlenségünk fontos eleme.

Hiába javasoltuk azt is, hogy a Gazdasági bizottság ne vegye magára a Matolcsy György által vezetett MNB botrányainak felelősségét, hanem állapítsa meg, hogy a jegybankot nagyobb szakértelemmel és felelősséggel kellene irányítani.

Sajnálatos, hogy a Fidesz képviselőinek jobb belátását a pártérdek még mindig felülírja.

OLVASTAD MÁR?   Fellélegezhetnek az aurahegesztők - a pszicho szakma Sorosai- Nem lesz Pszichológus Kamara



Szólj hozzá!

1 Comment : "Az MSZP szerint kínossá vált Matolcsy a Fidesz-kormány számára"

Visszajelzés
avatar
Rendezés:   legújabb | legrégebbi | legnépszerűbb
trackback
Az MSZP szerint kínossá vált Matolcsy a Fidesz-kormány számára | Minden Ami Német

[…] 4 perc ezelőtt szerző: MAM 0 […]

wpDiscuz