Zárójel
Ballagás 2017
(fotó: bl)

Ballagás 2017

A héten befejeződött a 2016 /17-es  tanév, a ballagás után megkezdődött a két és fél hónapos vakáció, mintegy 1, 2 millió általános- és középiskolás tanuló álma.

Ballagás 2017
(fotó: bl)

Az általános iskolákban a hét végén ballagtak a végzősök,

többségük szeptemberben  gimnáziumban vagy szakközépiskolában folytatja tanulmányait. Az igazi próbatétel ekkor kezdődik számukra, hisz rengeteg új ismerettel találkoznak, új környezet, új tanárok magasabb követelmények.

A Zárójel.hu az egyik legrégebbi pesti iskola, a soroksári Grassalkovich Antal Általános ballagásán járt. Soroksár központjában, a jelenlegi helyen 1763 óta működik iskola. A telket a névadó adományozta a Soroksárra  jellemző többségi etnikum -a svábok- hatására, szinte természetes, hogy az intézményben  német nemzetiségű kétnyelvű oktatás folyik, mind ezek mellett emelt óraszámú énekoktatással.

A végzős osztályok német nemzetiségi ruhában, léggömbbel a kezükben járták végig utoljára az osztálytermeket, ahol az elmúlt nyolc évet töltötték. Sírva, sokszor egymást is vigasztalva, osztályfőnökeik vezetésével érkeztek az iskola udvarára, ahol már várták őket a búcsúztató hetedikesek, szüleik, testvéreik, rokonaik, barátaik, ismerőseik. Kedves színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a hetedik évfolyamosok átadták a ballagás szokásos szokásos kellékét a vándortarisznyát. A búcsúzó osztályok képviselői elköszöntek tanáraiktól, társaiktól, átadták az iskolájuk zászlaját az utánuk következőknek.

A könnyes búcsú kedves jelenete volt, amikor a végzősük egyszerre felengedték  léggömbjeiket, majd alig győzték az ajándékokat, virágcsokrokat átvenni. Törülgette a szemét, gyermek, és felnőtt egyaránt, megható pillanatok szemtanúi lehettünk.

Ballagás 2017
(fotó: bl)

A végzős nyolcadikosokat

Kreisz Erzsébet, az iskola igazgatója búcsúztatta, köszönte meg munkájukat. Minden osztályról volt egy jó szava, hisz mind a négy osztály közössége példamutatóan vett részt a nagy múltú, nemzetiségi iskola életében.

OLVASTAD MÁR?   Elképesztő házi feladatot kaptak nyárra a gyerekek - Mindenki meglepődött

A ballagók egyik képviselője  ezt megelőzően úgy fogalmazott, a “Grassiba” járni nagy felelősség volt  valamennyiük  számára, megtiszteltetés volt, hogy itt szerezhették meg a továbblépéshez szükséges alapokat. Hálával tartoznak tanáraiknak, a lelkiismeretes, magas színvonalú munkájukért. Csak csendben jegyezzük meg, hogy az emelkedett percekben

Reméljük, azért  tanár, diák egyaránt felidézett magában, valami emberit, valami hétköznapit is, erre utal legalábbis az a  néhány szemzugban bujkáló ravasz mosoly amit a ballagás egész ideje alatt láttunk.

Jó utat!




Szólj hozzá

Ne tartsd magadban, szólj hozzá: