Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Bálványimádók – Farkasvonítás

“Leszedé …mind az egész sokaság az aranyfüggőket az ő magok füléről, és vivék az Áronhoz, melyeket elvőn az ő kezekből, és formálá azt bizonyos formára, és csinála abból öntött borjúképet. És mondának: Ezek a te istenid….”

Óriási olvasottsága és visszhangja volt a legutóbbi blogbejegyzésemnek nem csupán a honlapjaimon, hanem az egyik közösségi portálon is. Ez utóbbi azért fontos, mert ebbe beszállt egy hivatásos politikus is, mégpedig Szabó Zoltán, a DK ismert arca. Korábban államtitkár volt a Gyurcsány-kormányban, manapság ezen a téren nem juthat szóhoz. S ha már ott nem jeleskedhet, hát megteszi azt máshol. Az alábbiakban annak a beszélgetésnek az egyik részletét adom közre, amit a közösségi honlapon folytattunk.

Sz. Z.: Ha valaki Székely Szabolcsot kérdezi, a tatárjárásnak is az őszödi beszéd az oka.
Én.: Szabó Úr! 1. A választás előtt azt mondták, hogy győzni fogunk. Hogyan tartották meg az ígéretüket? De ugyanezt mondták a 2014-es választás előtt is és nem tartották be akkor sem az ígéretüket. Miért gondolnám én azt, hogy 2022-ben szintén győzelmet ígérnek és győzni is fognak. 2. Egy nyugati típusú demokráciában már 2010-ben le kellett volna mondania Gy. F.-nek, de háromszori nagy ruha után tényleg el kellene tűnnie a politikából. Talán több lehetőséget kéne adni másoknak, akik kellő hitelességgel rendelkeznek és akik nagyobb eséllyel veszik fel a küzdelmet Orbán ellen. De amíg oly sok választót lekötnek, addig arra nem lesz lehetőségük. 3 Megismétlem: ÉN komolyan gondolom Orbán leváltását, ÖNÖK viszont nem, mert nem hajlandók tudomásul venni azt a tényt, hogy vége, nincs tovább, Önöknek befellegzett, nincs szükségük Önökre a választóknak. 4. 2022-ben sem tudnak egyebet csinálni, mint amit 2014-ben és most 2018-ban tettek, miért gondolják azt, hogy így sikerül majd leváltani Orbánt?! Nem lesz/lehet kormányváltás Önökkel, és ezt lehet prognosztizálni akár 2030-ig, ha továbbra is élni fog az MSZP és a DK. Ezért állíthatom azt, hogy csak a túlélésükre játszanak. Meg a hatalomra és a pénzre….

Sz. Z.: Székely úr. 1.) MINDEN választás előtt MINDEN párt azt mondja, hogy győzni fog. Ezt nem ígéret, hanem remény. Olyan remény, ami nélkül egy párt egy árva megveszekedett szavazatra sem számíthat. Ki az a hülye, aki olyan pártra szavaz, amelyik azt hirdeti magáról, hogy reménytelen leváltani a kormányt? 2.) Gyurcsány már 2009-ben lemondott, ha netán elkerülte volna a figyelmét. Több lehetőséget nem kell adni senkinek – a politikában mindenkinek ugyanannyi lehetőség jár. Mindenkinek jogában áll pártot alapítani, elindulni a választáson és megnyerni a szavazók egy részének bizalmát. Azt persze értem, hogy a Fidesz országlása nyomán különösen vonzó minta lett egy versenyben úgy nyerni, hogy a konkurencia nem indul, de talán mégsem ez a dolgok normális menete. 3.) Demokráciában azt, hogy vége, nincs tovább, egy politikai erőnek befellegzett, nincs rá szükségük a választóknak, nem önjelelt váteszek szokták megmondani, hanem a választók. Persze, ez itt tényleg nem demokrácia, de ettől még senki nem ruházta föl önt a döntőbírói szereppel, hogy mely ellenzéki pártra van és melyikre nincs szüksége a választónak.A DK-ra és az MSZP-re egymillió ember szavazott, erre a két pártra nyilván nincs szükségük a választóknak, szemben mondjuk a 175 ezres Momentummal vagy a százezres kétfarkúval. 4.) Hogy 2022-ben mit csinálunk majd, azt nem ön fogja megmondani. Főleg nem 2018-ban.

Én: Én persze tudom, hogy mindenre megvan a kész jól fazonírozott válasz, de a mai helyzeten ez sem segít. Tessék csak fejjel menni nyugodtan a falnak, majd sorra megkapják a megérdemelt ruhát Orbántól. — Én csak azokat sajnálom, akik eddig is hittek Önökben, és 2022-ben a 2010-es, 2014-es és a 2018-as esethez hasonlóan fognak csalódni. — Meddig akarják még ezt művelni? Ha ez megy tovább, akkor Orbán még 90 éves korában is ME lesz, mert benne legalább annyira ég a hatalom és a pénz iránti vágy, mint Gyurcsányban, meg a többi DK-sban. Sok sikert, de én ebben nem kívánok részt venni. (Igaz, eddig sem vettem részt benne 2014. 04. 06. után…..)

Sz. Z.: A DK-sokban annyira él a pénz utáni vágy, hogy három éven keresztül egyetlen fillér állami támogatás nélkül, pusztán a tagok és rokonszenvezők támogatásából működött, idén meg 63 helyen nem indított jelöltet az együttműködés érdekében, ami azzal a következménnyel járt, hogy 150 milliós állami támogatásból kényszerült kampányolni, szemben más pártok 600 milliójával. Folytatni meg addig akarjuk, amíg a VÁLASZTÓK nem mondják azt, hogy elég volt. Amíg csak egy választásokon részt nem vevő kiabálja ezt be a pálya széléről, addig nem hagyjuk abba.

Ebből a szócsatából most csak néhány problémát emelek ki. Az első az, hogy Szabó úr szerint az, amit a választás előtt ígérnek, az csak reménynek tekinthető. Abból a szempontból tényleg az, hogy minden, a későbbiek során bekövetkező esemény csak valószínűségekkel írható le. Erről szól a valószínűségszámítás. De a politika azért egészen más, mert a politikai erőteret meglehetősen jól lehet értékelni, és még a választás előtt világosan lehetett látni azt, hogy egy szétaprózott ellenzéknek, ahol mellé még két szemben álló táborra is oszlottak a pártok, nos, egy ilyen képződménynek nincs reális esélye arra, hogy legyőzze a Fideszt. Ennek ellenére teljes gőzzel azt kommunikálták, hogy győzni fogunk. Karácsony Gergely pedig már kijelölte az árnyékkormányát, és felsorakozott mögötte a V18 is, akik között valóban kiváló szakemberek voltak. Gyurcsány pedig végre valahára, legalábbis a képzelet szintjén, bebörtönözhette az orbáni maffia összes emberét, és kiszabadíthatta a “politikai foglyokat”, akiket állítólag Orbán nyomására a rács mögé juttattak. Lehetne sorolni a többi példát is, de itt most az a lényeg, hogy komolyan tervezték a kormányváltást, holott arra semmi esélyük sem volt. A nagy kérdés itt most az, hogy miért tették ezt? Talán azért, mert ez a politikai kampány természete, ahogy Szabó Zoltán gondolja? Ha így lenne, akkor sem lehet azt csinálni, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodva etessék a választókat és abban a hitben hagyják, hogy van esély a győzelemre. Ez szemen szedett hazugság volt, amit egyetlen dolog sem indokolhat. Lehet úgy is kampányolni, hogy világossá teszik azt, hogy bár remény az mindig van, mégis a valóság inkább az, hogy a balliberális oldal szerény eredményt fog majd elérni. Egy focihasonlattal élve: a Loki (Debrecen) csapata nem léphet úgy a pályára mondjuk a Barcelona ellen, hogy majd lemossák őket a pályáról. De az reális cél lehet, hogy tisztességgel helytállnak a Barcával szemben és igyekeznek minél kevesebb gólt kapni tőlük. Ez utóbbi esetben nem lehet rájuk mondani azt, hogy hazudtak, félre vezették a szurkolókat, mert a kommunikációjuk a valóságot tükrözte.

Egy másik probléma: soha sem állítottam azt, hogy a DK-nak nincs joga a választáson indulnia. De, igenis alkotmányos joga van erre. Csak azt kell megvizsgálni, hogy azzal milyen eredményt fognak elérni és főleg teljesülhet-e az az igazán nagy cél, hogy az orbáni hatalmat megdöntsék. Az utóbbira az a válaszom, hogy sohasem fog nyerni az ellenzék addig, amíg a DK Gyurcsánnyal indul a választáson. S ezt már Botka László is világosan látta, és éppen a DK-s bálványimádók készítették ki, tették hiteltelenné, hogy végül is ő maga mondott le a miniszterelnök-jelöltségéről. Gyurcsány már korábban elveszítette a választók bizalmát és ezt bizonyította a korábbi három választás is akkor, amikor az MSZP 2010-ben, majd később a DK 2014-ben és 2018-ban nagyon gyenge eredményt ért el. Az nem tekinthető kiemelkedő sikernek, hogy a DK a mostani választáson hét éves politizálás után 5,37%-os eredményt ért el, amivel a parlamentbe kerülhetett és önálló frakciót alakíthatott. Mellette ott van például a Jobbik eredménye, amelyik párt túlélte a néppártosodás kegyetlen folyamatát, és 19,19%-os eredményt ért el, amivel lényegében megőrizte a választói táborát. De lehet példaként emlegetni azt is, hogy a Momentum csupán egy éves politizálásának eredményeként 3,06%-os eredményt ért el.

A harmadik probléma: abban igaza lehet Szabónak, hogy a DK-nek nincs vége, pontosabban még nincs vége, ezért, mivel elvileg mindig van remény, indulni fognak a következő, sőt, az azt követő választáson is. Erre, ismétlem, minden joguk adott. De ha ezt az álláspontot veszik fel irányadónak, akkor nem kell beszélni arról, hogy “leváltjuk Orbánt”, meg “börtönbe küldjük a tolvajokat” és egyéb ehhez hasonlókról. Mondják meg azt, hogy megelégszenek azzal, hogy Orbán udvari ellenzéke lehetnek és Orbán zsoldosaivá váltak. A legnagyobb bűn szerintem az, hogy alaptalanul hintik el azt a reményt, hogy legyőzhetik a Fideszt. Most láthatjuk csak igazán azt, hogy milyen lélektani hatást váltott ki az ellenzéki választók soraiban az, amikor szembesültek a választás végeredményével. Ilyen mély letargiába esett választókkal jó ideig nem lehet komoly politikai cselekményeket végrehajtani, legfeljebb csak erőszakos cselekményeket, amelyeket azonban nem maga a politikai cél inspirál, hanem a dűh és a felfokozott indulat. Ilyen tömeget nem lehet kordában sem tartani, bármikor elszabadulhat a pokol, ami azonban alkalmat adhat arra, hogy Orbán a rendvédelmi szerveket bevesse ellenük. Röviden: a következő időszak politikai cselekményei inkább hasonlíthatnak a leszámolásra, egy vérbosszúra, mint egy józan és átgondolt cselekvéssorozatra. Ha a DK ezt felvállalja, akkor nagyon rosszul teszi és ismét csak ártani fog a balliberális ellenzéknek. Ezzel pedig csak gyorsítani fogja ezen pártok széthullását.

Székely Szabolcs

Szólj hozzá