Zárójel
Bayer Zsolt: "a pápa egy Argentin, "libsi", genderben hívő marha, az unió pedig egy ótvaros disznóól"
forrás: internet

Bayer Zsolt: “a pápa egy Argentin “libsi”, genderben hívő marha, az unió pedig egy ótvaros disznóól”

Bayer Zsolt a Miskolc Televízió Helyzetkép című műsorának volt vendége, igaz, fogalma sem volt, hogy egy televízióban beszél, mert egy szakadt pólóban érkezett, de ez volt a legkisebb baj. Nézzék meg, hogy mit mondott Bayer a pápáról, az Európai Uniós vezetőkről,  ilyen az, amikor Bayer Zsolt mértéktartóan fogalmaz!

Televíziós szereplés..

Nem mennék bele, hogy az alapprotokoll szerint, hogyan kellene viselkedni, ülni, felöltözni egy televíziós stúdióban, mert ugye ott van rajta a kinyúlt póló, és gondolom, csak akadt volna egy ing, amit magára ölt ez az ember, de nem akadt, ezért a többi már üres szó.

Összeesküvés-elmélet? Bayer Zsolt három megjegyzése

Bayer Zsolt szerint nem véletlen, hogy Ferenc pápa lett a pápa. És ezt a kijelentését három pontba szedett gyöngyszemmel kívánta alátámasztani.

1: (..)”amióta pápaság van, soha nem volt Európán kívüli pápa”.  Most amikor leginkább európai hátterű pápára lenne szükség, most (kapaszkodjanak) sikerült hozni egy migráns hátterű pápát, mondta Bayer Zsolt.”

2: “A Katolikus egyház feje állást foglalhat napi politikai kérdésekben, és egyébként is a szocialisták, és a LIBSIK, azt hangoztatják a rendszerváltás óta, hogy a pápa, fogja be a pofáját, ne politizáljon.”

3: “Ha a pápa megnyilvánul napi politikai kérdésekben, mondjuk például az ő általa is fontosnak tartott migrációs kérdésben, akkor vegye tudomásul, hogy politikai reakciókat fog kiváltani, magyarán mostantól kezdve a pápa őszentsége,  ne takarózzon azzal, hogy szent és sérthetetlen, mert nem az. A pápa ezzel a kijelentésével beállt a jelenlegi Európai Uniós vezetők sorába, akik szembe menvén az uniós állampolgárok érzésivel, gondolataival, szándékaival, és akaratával, a maguk semmiben lebegő politikájukat próbálják ráerőltetni Európa lakosságára.”

Bayer Zsolt: "a pápa egy Argentin, "libsi", genderben hívő marha, az unió pedig egy ótvaros disznóól"
forrás: propeller.hu

Uniós összesítés dokumentációja..

Miután ezt a három gyöngyszemet megfogalmazta Bayer, rátért arra az Európai Uniós összesítésre, vagy mire (?), melyről többet sajnos nem tudtunk meg, de publikálták, szóval, melyben az szerepel, hogy Európa lakossága, és az Európai Uniós vezetők politikája köszönő viszonyban sincs egymással. Ezek a vezetők mind “szamarak”, vagy “öszvérek”, akik a maguk kijelöl útján, szemellenzővel mennek előre – mondta Bayer Zsolt. Talán emlékeznek, hogy nem idegen a kormányközeli politikusoktól az ilyetén való kinyilatkoztatás, a zárójel korábban megírta, hogy:

Orbán Viktor szerint Brüsszelben terroristák vannak.

“Soros mit akar?” 

Mindezek után Bayer megragadta az alkalmat a napi “sorosozásra”, és kifejtette, hogy jó lenne a későbbiekben arról is beszélgetni, hogy miért fogadják Soros Györgyöt államfőnek járó tisztelettel, egyáltalán miért hívják meg Brüsszelbe? Ezután a publicista  rátért arra, hogy Európa népei ébredeznek, egyre többen látják be, hogy a pápa a brüsszeli politikusok kretén mondatait hangoztatja, majd  újra elmondta, a mihez tartás okán:

különben is a pápa egy migráns, mert semmi köze Európához, és nincs európai identitása, és a pápa ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az Isteni kinyilatkoztatás, mert különben is egy “Argentin libsi, genderben hívő, marha.

“itt lenne az ideje, hogy leváltsák a pápát..”

Arra a kérdésre, hogy ez bármilyen módon veszélyezteti-e a pápaság minőségét, csak így felelt: itt lenne az ideje, hogy leváltsák a pápát..

És végezetül egy szó szerinti idézet Bayer Zsolttól:

“Közép-Európának csak egyetlen megoldása marad, ott kell hagyni az Európai Uniót, ezt az ótvaros disznóólat, le kell zárni a határainkat, és kell magunknak csinálni, itt Európa közepén egy saját régiót.. Azok meg ottan rohadjanak meg..”

A teljes beszélgetést itt tudják megnézi, ha bírják:




Szólj hozzá!

100 hozzászólás : "Bayer Zsolt: “a pápa egy Argentin “libsi”, genderben hívő marha, az unió pedig egy ótvaros disznóól”"

Visszajelzés
avatar
Rendezés:   legújabb | legrégebbi | legnépszerűbb
Juhász János
Vendég
Juhász János

Te meg egy nagy barom vagy!

Adrienn Koósné
Vendég
Adrienn Koósné

Bayer Zsolt, véletlenül nem magadról beszélsz?!

Tibor Farkas
Vendég
Tibor Farkas

zsolti meg a szinváltós patkány

Miklós Erdős
Vendég
Miklós Erdős

Maradona és Messi is argentín,az egész világon szeretik őket,téged a vezéreden kívül ki szeret?

Farkasné Vera
Vendég
Farkasné Vera

Csodálom, hogy van olyan ember , akinek elviseli a gyomra.

László Rényi
Vendég
László Rényi

Az ilyen embernek nevezett szemetek miatt áll itt ez az ország.Az ilyen “pártalapitó”szemeteket kellene eltakaritani menjen oda ahova való a szemétdombra.Ilyeneket tüntet ki ez a dicstelen kormány?

Judit Zentay
Vendég
Judit Zentay

Sajnos túl sokan vannak…..

Dobó Judit
Vendég
Dobó Judit

Nagyon finoman fogalmaztál!

Katalin Görbe
Vendég
Katalin Görbe

Te meg az emberiség szemete vagy az Orbán szemét dombján.

Rozi Vörös
Vendég
Rozi Vörös

Te meg egy két lábon járó állat !

Tibor Czilli
Vendég
Tibor Czilli

Ez az ürge elég nagy marha!

László Vaszkó
Vendég
László Vaszkó

Ki kérem az állatok nevében hogy ezt a vég lény ők hozzá hasonlítsátok)))

Sárközi Vilmos
Vendég
Sárközi Vilmos

Te meg egy büdös kandisznó vagy az EU-ólba n te tetű

Laska Veronika
Vendég
Laska Veronika

Zsóti te meg egy trágya szájú vagy Meg Orbán segnyalója. Ha meg annyira ellenedre van az UNIÓ akkor, nosza cuccolj fel és eredj ki belőle árnyapám. De szólj a többi degenerált nemzeti prosztónak is hogy felejtsék már el az „unijos fizut”.Ha már annyira elegük van az „uijoból” Zsótika te trágya pofájú senkiházi

Sárközi Vilmos
Vendég
Sárközi Vilmos

Nem kötelező itt êlni húzzál el a török barátaidhoz senki nem tart vissza te visszamaradott barom

Balogi Zoltan
Vendég
Balogi Zoltan

És ez a buzi bayer is az Uniótól lop!
A kurva anyádat bayer!

Zsuzsanna Horváth
Vendég
Zsuzsanna Horváth

Az ország kitüntetetje

Mércsei Kálmán
Vendég
Mércsei Kálmán

Sőt, még ki is tüntetik (érte)!

Béla Szabó
Vendég
Béla Szabó

és milyen igaza van

Katalin Juhászné
Vendég
Katalin Juhászné

A temető mély árkában a helye ennek a mocsok disznonak . Remélem megkapja hamarosan a neki érdemes helyet!

Csaba Kiss
Vendég
Csaba Kiss

A falusi ótvaros disznóól megüresedett. Uj lakóra vár.Ugyhogy bele is költözhetnél,mert ott van a helyed te gecimaradék.

Lajosné Katica Toronyi
Vendég
Lajosné Katica Toronyi

Faszfej😀

Katalin Juhászné
Vendég
Katalin Juhászné

Pont olyan mint aki kitüntette! Zsákot s foltjáról, embert barátjáról…..

Várkonyi József
Vendég
Várkonyi József

Akkor te a sz@rából eszel ! ( unios támogatás )

Tamás Kiss
Vendég
Tamás Kiss

Választékos szar ömlik ki a száján.

Mátyás Pataki
Vendég
Mátyás Pataki

Szellemi fogyatékos. Pszichiátrián a helye!

Katika Deakne
Vendég
Katika Deakne

Mi lesz ezekkel ha eltűnik ez a rendszer,akkor nyalnak a nyerőnek.Ezek nem félnek az Istentől,milyen keresztények?

Janos Baka
Vendég
Janos Baka

Kocsog fazon,de ebben igaza van 😀

Andrea Mayerné Kovács
Vendég
Andrea Mayerné Kovács

Ilyen hulladék kap magas állami díjat

Gyöngyi Feketune Szabo
Vendég
Gyöngyi Feketune Szabo

Csúnyán nyilvánul meg,de a lényegben igaza van!

Kopf András
Vendég
Kopf András

Ez a figura egy szégyen!!!!

László Szilágyi
Vendég
László Szilágyi

Ez a hülye leírja amit Orbán gondol.

Ferenc Tihanyi
Vendég
Ferenc Tihanyi

Zsóti , az-az igazság, hogy elkezdted magad alatt vágni a fát-

Gyöngyi Feketune Szabo
Vendég
Gyöngyi Feketune Szabo

Nem tudom,hogy hívők-e,de egy biztos,hogy hívő ember nem a pápát követi hanem Jézust!A hívő ember nem ostoba se nem gyenge.Jézus sem volt az ha kellett a korbácsát is használta.Mit kér Jézus hitet méghozzá belé vetett hitet.Ezeknek hódítóknak kiben vagy miben van a hitük?Hát nem benne az biztos.Segíteni kell,de nem úgy,hogy közben a lényegünket vesztjük el!

Attila Menyhárt
Vendég
Attila Menyhárt

Amilyen szar alak , még az anyja se.

Sandorne Toth
Vendég
Sandorne Toth

Ön pedig egy beképzelt szarvasmarha az ótvaros fideszes disznóólban !!!

Miklós Erdős
Vendég
Miklós Erdős

Ha ki teszed a magyar zászlót attól nem lesz a véleményed értékelhető,amit ez az állat mond az pedig elfogadhatatlan akárhogy is mondja

Vilmos István Koszper
Vendég
Vilmos István Koszper

A szinkron úszók nagyszerűen hangolják össze mozdulataikat. A szinkron ugrók 2 másodpercig zuhannak és mozdulataik mégis mintha kopírozva lennének.
Hasonló a művészete Bayer Zsoltnak. Másodpercre pontosan Orbán Viktoréval egyszerre változik a világnézete. Hogyan csinálja…?

Kiss János
Vendég
Kiss János

Büdös disznó,a pénz jó mi???!!!!

Péterné Menyhárt
Vendég
Péterné Menyhárt

A KITÜNTEETT KEDVENC!
Madarat tolláról…!

Győző Nagy
Vendég
Győző Nagy

Ne a hírnököt bántsátok.Zsóti csupán közvetíti Viktor üzenetét.

Sándor Karsai-Sieburg
Vendég
Sándor Karsai-Sieburg

…pfujj Zsoti !, hogy beszelsz. Az 5-os szamu tagsagi konyved nem kotelez a kulturalt megnyilvanulasokra? ,- hogy lehet ” roffimod ” visilkedni ? Bebikent anyatej helyett lotejet kaptal es ezert rugsz bele mindenkibe valogatas nelkul ? Probalj meg mar egyszer emberkent viselkedni ! ! !

Fenyő Magdi
Vendég
Fenyő Magdi

…mondjuk,ha minden ótvaros disznó kitakarodna a mi ketrecünkből,máris felhasználható lenne egy kellemesebb életre,úgyhogy hajrá zsolti !!!

Bakó Zoltán
Vendég
Bakó Zoltán

Hogy ez a féreg miért nem követi Gerard Depardieu és Steven Segal példáját és csókolgatja Putyint Oroszországban?!

Róbert Karpati
Vendég
Róbert Karpati

egy senki

Angéla Gerencsér
Vendég
Angéla Gerencsér

Ha szerinted igaza van akkor te sem vagy más mint ez a senkiházi tapló.Ja és nincs jogod a Magyarország zászlója mögé bujva osztani a butaságodat.

György Kovács
Vendég
György Kovács

Na az emberi viselkedésről ennek pont nincs fogalma !

szegedi ferenc
Vendég
szegedi ferenc

Ez a rohadtnarancsos állkeresztény sz*rkupac udvari tollnok, attól, még egy büdös sz*rkupac maradt, hogy az illiberális idiotizmus építgetéséről álmodozó “vezénylőtábornok”, Viktorovics Skizofrénorocsovics Debilovics, a mindenkivel acsarkodó, lókupecként cigánykodó példaképe, lovagkereszttel kitüntette !!!!!!

Péter Tóth
Vendég
Péter Tóth

Önmagát minősíti.

wpDiscuz