Zárójel
Fidesz, milliárd, Borsod
Fidesz, milliárd, Borsod

Botrány! A Fidesz 3 milliárdot vett el a borsodiaktól

A Fidesz keveset tett a keleti országrész felzárkóztatásáért, sőt most épp egy korábban odaítélt támogatást vont el a térségből.

Fidesz, milliárd, Borsod

Botrány! A Fidesz 3 milliárdot vett el a borsodiaktól

A kormány az augusztusi döntését megváltoztatva, úgy döntött, hogy nem Miskolc mellett építi fel a megígért naperőművet. Ezzel Orbánék egy több mint 3 milliárd forintos beruházást, a fejlődés lehetőségét és munkahelyek létrejöttét vonták meg Kelet-Magyarországtól – írja közleményében a szocialista párt.

Ez a Fidesz politikája:

a választási kampányban megígérnek mindent, a szénbányák újranyitásától, naperőművek építéséig, majd az egészből nem lesz semmi. Ez azonban nem fejlesztéspolitika, hanem egyszerű szemfényvesztés. Orbán Viktor magyarázattal tartozik a miskolciaknak és a felsőzsolcaiaknak. Mi lett a korábbi ígéretekkel? Miért nem épülhet meg náluk a napelempark? A kormány ismét hazudott és meglopta a borsodiakat.

Mi nem mondunk le Kelet-Magyarországról!

Az MSZP továbbra is azért dolgozik, hogy a keleten élőknek is esélyük legyen egy jobb életre. A kormányváltást követően nem visszavonni, hanem ösztönözni fogjuk a térségben a beruházásokat – zárul a dokumentum.


Szólj hozzá