Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

A szakemberhiány miatt a brit egészségügy már a diákokat is csatasorba állítja

Azt hinnénk, egy fejlett országban az egészségügy problémák nélkül működik. Pedig a brit egészségügy is óriási problémákkal küzd. A várólisták egyre hosszabbak, szakemberhiány van és az ellátásért egyre többet kell fizetni. És még a tél is nehezíti a helyzetet.

...

Az angol beteg – azaz veszélyben az egészségügy Nagy-Britanniában
Legsúlyosabb helyzetben a sürgősségi és baleseti osztályok vannak (forrás: wikipedia)

Nincs orvos, nincs nővér

A brit egészségügy évek óta ember-hiánnyal küzd. Ennek több oka is van, ezekkel korábbi cikkeinkben foglalkoztunk már. Sokan a Brexit miatti bizonytalanságra hivatkoznak, mások a megbecsülés hiányára, és vannak olyanok, akik leginkább a képzés hiányosságait okolják. A tavalyi tragikus helyzetből okulva már ősszel átütemezték az előre tervezhető műtéteket. Ezzel kívánták az esetleges téli balesetek során hirtelen megnövekedett beteglétszámot legalább kis mértékben csökkenteni.

Diákokat kérnek fel önkéntes munkára

A The Guardian című lap jelentetett meg egy cikket, melynek felháborodott betegek levele adta az apropót. A téli megnövekedett betegforgalom olyannyira megnehezíti a baleseti és sürgősségi osztályok munkáját, hogy még tapasztalattal nem rendelkező egyetemi hallgatókat is felkérnek, vállaljanak önkéntes munkát a munkaerőhiánnyal küzdő kórházi osztályokon. Nélkülük a sürgősségi osztályokon folyamatos a vészhelyzet.

Veszélyes üzem

Az említett levelek tanúsága szerint az orvostanhallgatóknak olyan feladatot is meg kell oldaniuk, melyek komoly orvosi tapasztalatot igényelnek, például infúziók bekötése, vérvétel, stb.  A Brit Egészségügyi Szervezet úgy nyilatkozott, hogy az önkéntesek felkérésére azért került sor, mert az egészségügyi képzésben résztvevők rendelkeznek olyan tudással, mellyel segítségére lehetnek a súlyos betegeken. A súlyos betegek nélkülük szinte reménytelen helyzetbe kerülnének. A szervezet kénytelen azokat az alsóbb éves önkénteseket alkalmazni, akik felajánlották segítségüket. Elsősorban negyed- és ötödéves orvostanhallgatókat kértek fel a munkára, akik a legnehezebb helyzetben lévő kórházakban, illetve körzeti orvosi rendelőkben látnak el feladatokat.

A Munkáspárt szerint a kórházakban már több ezerre rúg a betöltetlen állások száma
Az NHS nehéz helyzetben van (forrás: flickr.com)

Jogi következmények?

Felmerül a kérdés, mi történik akkor, ha az orvostanhallgató hibájából adódóan egy beteg egészségkárosodást szenved? Ki vállalja a felelősséget? Az lehet, hogy leplezni lehet egy időre a személyzet hiányát, de a betegek veszélybe kerülhetnek. A kérdés az, mi veszélyesebb: az egyre nagyobb számú ellátatlan beteg, vagy a megfelelő tapasztalat hiányában elkövetett orvosi hiba? A hallgatóknak folyamatos felügyelet mellett kellene dolgozniuk, de ez a jelen esetben teljesen megoldhatatlan.

Az egészségügyi iskolák

Az intézmények többsége szerint nekik feladatuk a segítségnyújtás ebben a krízis helyzetben. Vannak olyan területek az országban, ahol ők maguk ajánlják fel segítségüket az egészségügyi intézményeknek. Általánosságban olyan feladatokat vállalnak szívesen, amihez rendelkeznek megfelelő kompetenciával és tanulás mellett is elvégezhető.

És még mindig nem elég

Január első hetében a zord időjárás miatt az előzetes intézkedések ellenére is vészhelyzet alakult ki. Az előre tervezett műtétek közül több tízezret kellett elhalasztani. Vannak olyan körzetek, ahol a medikusok segítsége sem elegendő, képtelenek minden beteget megfelelően ellátni. A felmérések szerint a négy órán belül ellátott betegek száma a valaha mért legalacsonyabbra csökkent. Az NHS képviselője még mindig hangoztatja, hogy az előzetes intézkedések miatt a helyzet sokkal jobb idén, mint a korábbi években volt. A kórházak és a betegek ezt valahogy másként érzékelik. A sürgősségi és baleseti osztályokon dolgozó orvosok közül többen állítják: a betegek egymás után halnak meg a folyosókon, mert nem kapnak megfelelő időben ellátást.

Szomorú statisztika

Végül beszéljenek a szavak helyett a számok. Az elmúlt hetekben 90 000 sürgős ellátásra szoruló beteg nem jutott be a kórház sürgősségi és baleseti osztályára, csak Anglia területén. Több tízezer műtétet halasztottak már el és a télnek még messze nincs vége. A kórházakon belül átcsoportosításokat hajtottak végre, melynek következtében egyre több osztályon tapasztalható nővér – és orvoshiány. És persze az NHS tagad. Nyilatkozatukban minden alkalommal hangsúlyozzák: a betegek ellátásának színvonala megfelelő és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a betegek hozzájuthassanak a megfelelő kezelésekhez.

Egyre több országban jelent problémát az idős emberek alultápláltsága. Nagy-Britannia sem kivétel ez alól. Legalábbis erre figyelmeztet egy nemrégiben készült parlamenti jelentés.
Az NHS-nek érdeke a probléma megoldása (forrás: wikimedia)

Szólj hozzá