Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Császy Zsolt: “Az Orbán-rezsim börtönében”

Hetek óta újra börtönben van Tátrai Miklós és Császy Zsolt. Közismert: ők a Sukoró-ügyként hírhedtté vált koncepciós per áldozatai. 

Császy, per
Illusztráció: internet

Az Orbán rezsim kórképe

2010 őszén már hónapokig előzetesben tartották Tátrait és Császyt – nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megtörjék őket, és kikényszerítsék belőlük a Gyurcsány Ferenc elleni hajszát lehetővé tevő hamis vallomást.

A rezsim  2010-ben nem járt sikerrel – most pedig áldozataik egy jogerős “ítélet” súlya alatt megtapasztalhatják a bosszút.

Császy Zsolt 2010-ben börtönnaplót írt.

A napló Debreczeni József történész-politikus kiadói segítségével megjelent “Az Orbán-rezsim börtönében” címmel.

Két részlet:

“A velem történteket értékelhetném a Fidesztől való megválásom történeteként is. 1993-ban két üzenettel óvtam korábbi harcostársaimat a hatalom veszélyétől:
1. “Inkább élek egy rosszul szervezett demokráciában, mint egy jól szervezett diktatúrában”
2. “Az erő alkalmazása kultúra nélkül barbárság”.
Figyelmeztetéseim persze nem érték el céljukat, mi több: talán engem juttattak utóbb átmeneti börtönszálláshoz. Bebörtönzésemmel azonban nem elsősorban közös emlékeinket kívánták felidézni egykori társaim, hanem legveszélyesebb politikai ellenfelüknek, Gyurcsány Ferencnek próbálták kijelölni az utat. Továbbá az egész társadalomnak akartak üzenni (…) így járhat mindenki, aki az útjukba áll.
Az Orbán-rezsimnek, mint minden önkényuralomnak, nembeli lényege, hogy folyton ellenséget keres magának, és az ellene vívott harcban próbálja igazolni a módszereit. Ellenség lehet bárki: a korábbi politikai vezetés, a szabadon gondolkodó értelmiség, az Európai Unió, a menekültáradat.” 249. oldal

“A büntetőjogot politikai célra felhasználva kísérleteznek velünk. A politikai megtorlás kottája szinte ugyanaz. Sajtóterméknek csúfolt uszító agitációs propagandaeszközök megrendelik a leszámolást (az elszámoltatást), majd buzgón “beszámolnak” a büntetőeljárásról. Szelektíven kiemelnek részeket, amik ellen védekezni, a sajtón keresztül a nyilvánossághoz fordulni nem engednek, mert az “ellentétes a nyomozás érdekével”. A propagandával félretájékoztatottak előre bűnöst kiáltanak, és ha a kényszernyugdíjazások árnyékában is felmentő ítéletet hoz, akkor simán lekommunistázzák a bírót. (Pedig ha már kommunistát keresnek, akkor  a vádemelők között kellene keresniük.) Az a bíró, aki felmenti a politikai perek vádlottjait, a szakmai karrierjét kockáztatja, de később arra is lesz példa, hogy ellene fognak büntető eljárást indítani. Az a bíró ellenben, aki törvénysértő módon például engem is előzetes letartóztatásba helyezett, (igencsak szerény szakmai pályafutása ellenére)az Alkotmánybíróságban találja magát. Ezekben a sakkjátszmákban csak az egyik tét a saját sorsunk, a másik az ország sorsa- már csak ezért is végig kell játszanunk a partit.”201. oldal

A Nemzeti Bilincs Egyesület felhívása:

Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot egy politikai koncepciós perben börtönre ítélték. A per és az ítélet méltó az büntetőeljárásra megrendelést adó politikusokhoz, viszont az áldozataik legyenek méltók a mi szolidaritásunkra!
Az igazságtalan és jogtalan ítélet a börtönbüntetésen kívül anyagilag is tönkre akarja tenni a per két áldozatát. A teljes perköltséget, azaz hétmillió forintot is az áldozatoknak kell megfizetnie, amire képtelenek.

Ezért kérünk mindenkit, akinek erre lehetősége van, egy-két ezer forint adománnyal
járuljanak hozzá az igazságtalan per költségeinek viseléséhez.

Egyesületünk egy elkülönített bankszámlát hozott létre a támogatásokra, száma:
Budapest Bank HU07-10101559-23301900-01004007
Közleményként: bűnügyi költség
Meggyőződésünk, hogy a per még nincs lezárva és majd egy tisztességes eljárásban megszületik a felmentő ítélet, akkor ezt a költséget az Államnak kell állnia és mi vállaljuk, hogy a támogatásokat visszafizetjük a támogatóknak.

Köszönettel,
Herényi Károly
Nemzeti Bilincs Egyesület

Kapcsolódó cikk

Császy: “Ez a tárgyalás ugyanígy zajlott volna le a Rákosi-rendszerben”

Szólj hozzá