Zárójel
Donald Trump: nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam megjelenjen Amerikában
Donald Trump: nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam megjelenjen Amerikában. Kép forrása: Independent

Donald Trump: nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam megjelenjen Amerikában

“Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!” – szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök. 

Donald Trump: nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam megjelenjen Amerikában

Saipov a terrorista

Saipov, akit nyolc ember meggyilkolásával vádolnak, amiért egy forgalmas New York-i kerékpárúton egy teherautót vezetett, korábban Uber-vezető volt, aki hét évvel ezelőtt Üzbegisztánból való kivándorlás után New Jersey-ben élt. Az eddigi információk alapján Saipov teherautó-vezető volt, aki egy Ohio-beli üzletet alapított korábban. Előtte az Uber alkalmazásában állt mint taxis.

Saipov barátja szerint,

“Szerette az Egyesült Államokat, nagyon szerencsésnek tűnt, és minden alkalommal boldog volt, és úgy beszélt, mintha minden rendben lenne, nem tűnt terroristának, de belülről nem ismertem.

Donald Trump is megszólalt az esemény kapcsán

A politikus azután tette közzé mikroblog-bejegyzését, miután John Kelly kabinetfőnök részletes tájékoztatást adott a New York-i gázolásos támadásról, amelyben nyolcan meghaltak, tizenegyen megsérültek. Trump bejegyzésében azt írta: “elég volt!”. A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben “egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról” írt.

A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért “megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak”. A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival.

Donald Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. “A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben” – írta az elnök.

Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ.

A támadásról tájékoztatták Jeff Sessions igazságügyi minisztert és Christopher Wray FBI-igazgatót is. A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy “szorosan figyelemmel” kíséri a fejleményeket. Közben az elkövetőről újabb részletek derültek ki. Az NBC televízió értesülései szerint az üzbég férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, a helyi mecset rendszeres látogatója volt. A mecset 2006 óta – a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében – már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették.

Argentína New York-i konzulátusa közölte: öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között, a belga hatóságok jelentése szerint pedig egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült a Manhattan déli részén, a 2001. szeptember 11-i merénylet emlékhelye mellett elkövetett teherautós támadásban. Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is.

“Megszakad a szívem New Yorkért” – írta a first lady.

Forrás:MTI/ZAROJEL/INDEPENDENT


Szólj hozzá