Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Egy édesanya levele a halott kislányához

Az élet egyáltalán nem egyszerű. Nem mindenhez elég az, hogy legyen pénzünk, legyen egészségünk. Életünk egy hajszálon lóg, hiszen sosem tudhatjuk, hogy milyen események következnek az elkövetkezendő percekben. Van akit a politika tesz tönkre, van akit maga az élet, lehetne sorolni…..és van egy anyuka, akinek a kislánya halála….levelét most módosítások nélkül közöljük.

Egy édesanya levele a halott kislányához
Egy édesanya levele a halott kislányához

Drága Kislányom Nikike!

Leírom ezt a történetet. Ez egy igaz történet, ami rólad szól. Bár azt hiszem, Te sokkal jobban tudod mi is történt. Pocaklakóként kezdted Te is, mint mindenki. Nagyon vártuk az érkezésed. 1990 nyarán végre megpillanthattunk, megölelhettünk. Együtt éltük meg a növekedésedet és fejlődésedet. Figyeltük, ahogyan járni és beszélni kezdtél. Elbúcsúztál az óvodai évektől és megkezdődött az iskola.

Négyen éltünk, Te a két bátyád és én. Boldogok voltunk. Mivel Te voltál a legkisebb, így veled töltöttem a legtöbb időt. Szinte, mindig velem voltál. Esténként mesét néztünk, játszottunk. Egymás mellé ültünk, összebújva egy takaró alá és így olvastuk a mesét. Lefekvéskor a jóéjszakát puszi után elmondtuk egymásnak, mennyire szeretjük egymást. – Anya! Úgy szeretlek, mint pipacs a napot! – Hangzott el az utolsó közös esténken is. Reggel az iskola ajtajáig kísértelek. – „Úgy fogsz nekem hiányzani!” – mondtad egy puszi és ölelést követően. Ekkor láttalak utoljára. Ez volt az utolsó, amikor hallhattalak és láthattalak. Még csak 7 és fél éves voltál.

Idáig tart a Te rövid életednek a története.

1998. január 14-én délután 16 óra körül minden megváltozott. ELTŰNTÉL! Nem találtunk. Csak a hátramaradt tárgyak, fényképek mutatták, hogy létezel – léteztél.

Ettől a perctől már a keresésed története kezdődött. Több mint 3 évig tartott! Végig abban bíztunk, hogy élsz és várod, hogy megtaláljunk és haza hozzunk. Rengeteg ember indult a keresésedre. Nagyon sokféle módon próbáltak segíteni abban, hogy minél hamarabb megtaláljunk, és újra velünk lehess. Ők, nem csak Téged kerestek, de nekünk is erőt adtak, hogy tovább tudjunk keresni. Nagyon nehéz három év volt. KÖSZÖNÖM nekik mind azt, amit tettek érted és értünk.

Eljött 2001. február 20-a. A Csabai úton a nádasban megtalálták a csontjaidat és pár ruhadarabodat, egy kiszakadt zsákban. Minden azt sugallta Te vagy az. Nem akartam elhinni. Majd amikor a DNS teszt 2001. július 6-án megérkezett, már tény volt. Már nem volt miben bízni. Soha többet nem jössz haza!

Innen kezdődik a bántalmazód keresése.

(Vagyis a „gyilkosod” felkutatása. Útálom ezt a szót kimondani, leírni. Fájdalmas, rideg, végleges …… Semmi reményt nem hagy!)
Pontosan 20 évvel ezelőtt kezdődött minden. Véletlen volt, vagy eltervezett, még nem tudjuk. Oly gyorsan történt minden. Semmi jele nem volt annak, hogy Veled, bármi rossz is történhet. De tudtad, mert beszéltünk róla, hogy nem minden ember jó. Kérted is, hogy ne mondjam olyan sokszor, mert megtudod Te védeni magad. – Majd „lekaratélyozom” – mondogattad. Mégis megtörtént a legrosszabb. Hogy ki és mit tett veled, még most sem tudjuk.

Úgy szeretnék reggel felébredni, hogy 1990. július 8-a van. Az a nap, amikor megszülettél. Ha többet nem is, de legalább azt a rövid 7 és fél évet újra veled tölthetném.

Te már angyal lettél. Elképzelem amint egy felhő szélén üldögélsz, lógatód a lábaidat és onnan figyelsz bennünket. Tudsz mindenről, ami eltűnésed óta történt. Azt is tudod ki bántott. Bár csak elmondhatnád, megüzenhetnéd.

Szeretlek, mindig szeretni foglak! Anya

...

Szólj hozzá