Zárójel
Esterházy Péter Emlékpark – a tisztelők adták össze az adományokat
fotó: internet

Esterházy Péter Emlékpark – a tisztelők adták össze az adományokat

Felavatták az Esterházy Péter emlékparkot Budapesten, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház új onkológiai centruma mellett.

Esterházy Péterről elnevezett emlékparkot

avattak  Budapesten, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház új onkológiai centruma mellett a rákban elhunyt író tiszteletére .

Az onkológia több mint ötven kortárs képzőművész felajánlása által egyedi kiállítási helyszínné változott. Amíg az épületet a közelmúltban állami forrásokból újították fel, a széles körű civil összefogással megvalósult fejlesztések azt szolgálják, hogy emberibb, barátságosabb, kényelmesebb környezet fogadhassa a daganatellenes kezelésre érkezőket és hozzátartozóikat.

Sokáig nagyon rossz körülmények között fogadtuk a betegeinket, a kórtermek állapota óriási kontrasztban volt az onkológián folyó, nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos munkával. Ha valaki belépett a korábbi, elöregedett épületbe, biztosan nem az volt az első gondolata, hogy jó kezekbe került

– nyilatkozta prof. dr. Bodoky György centrumvezető főorvos.

A betegeink jobb körülményeket érdemeltek, ezt tudjuk most már biztosítani számukra. A 38 ágyas fekvőbeteg osztály és az ambulancia egy épületbe költözésével gördülékenyebb lett a betegellátás, s javultak az orvosok és ápolók munkafeltételei is. Világos kórtermeket és kezelőket alakítottak ki, a betegeknek ingyenesen biztosítanak internetes hozzáférést és táblagépeket is a kezelések idejére.

Esterházy Péter írót is az onkológiai centrumban kezelték.

Amikor kiderült hasnyálmirigyrákja, rögtön egyértelművé vált, hogy betegsége előrehaladott, a folyamat lassítható, de megállíthatatlan. Az író nem titkolta betegségét, könyvet is írt róla. A kezelések során Esterházy Péter és családtagjai megismerték a centrumot támogató betegszervezet és alapítványok szerteágazó munkáját is, ezért az író halálát követően azt kérték: gyászolói, tisztelői ne vigyenek virágot a temetésre, abból inkább a betegeket támogassák.

Az adományokból alakították ki a centrum melletti emlékparkot, hogy barátságosabbá tegyék az onkológia környezetét is. Az emlékpark felavatásán Dés László zenélt, ezzel idézte meg  barátja emlékét.

Shares 110



Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz