Zárójel
Kínai

Ez nekem kínai

Isten bizony, ebből egy szót sem értek. Ez nekem kínai. Ami sehogy sem megy a fejembe, az éppen a nagy kínai projekt. Miért éri meg nekünk, hogy a gatyánk is rámenjen, kínai gigahitelt vegyünk fel azért, hogy annak nagyját aztán kínai cégeknek fizessük ki, amelyek leginkább saját maguknak, a kínai áruk szállítására építik meg a Belgrád-Budapest vasútvonalat?

Kínai

A hitelt meg mi fizetjük vissza, kamatostul.

Mondjuk már azt sem értem, hogy most nyakra-főre veszünk fel orosz hitelt, kínai hitelt, mintha az előző ciklusban nem az adósság csökkentése lett volna a fő cél és a fő kormányzati érdem. Ezért rabolták ki a magánnyugdíjpénztárakat, ezért adóztatták a minimálbért, ezért jöttek a mindenféle különadók, amelyeket aztán a bankok, multik és egyéb rosszfélék ránk hárítottak. Most viszont az óriáshitelekről kapunk diadaljelentéseket, mintha egy árva szót sem hallottunk volna arról, hogy a nagy adósság kiszolgáltatottá teszi a nemzetet, de mi végre a saját lábunkon állunk. Nemcsak a miniszterelnök családja, hanem a miniszterelnök országa is. De most Sajátláb országból hirtelen Sajáttartozás ország lettünk, és erre kell büszkének lennünk. Tied az adósság, vidd haza. Sajátunk ez is, nekünk kell kifizetni. Hagyunk belőle a gyerekeinknek is, legalább valami olyat is örökölnek, aminek sok nulla van a végén.

De miért éri meg a kamatokkal együtt kb. 700 milliárdos terhet a nyakunkba venni egy olyan tervre, ami 2100 év alatt térül meg?

Legalábbis nekünk. A kínaiaknak hamarább, ők a már megvásárolt pireuszi kikötőből továbbszállíthatják Európába a termékeiket, és még vissza is kapják tőlünk a pénzüket. Gondolkodtam, boldogabb lennék-e, ha lealkudtuk volna pl. ezer évre, de nem igazán. Nehéz nekem örömet szerezni, pedig a kormány hogy igyekszik! Meghallgattam a szakembereket – innen tudom a 2100 évet -, nekik is kínai. Ők sem értik. A nagy kínai filozófus, Lao ce megmondta: „Minél többet tudsz, annál kevesebbet értesz.” Tetszenek látni, barátja vagyok én a kínai kultúrának, és imponálónak tartom gazdasági fejlődésüket. Sőt rendszeresen vásárolok a szemben lévő kínai boltban, mert a kedvenc testápolóm és a Milka csoki ott olcsóbb, és a pénztároslány ad egy-egy szem savanyúcukrot az unokáknak. Az üzleti kapcsolatokat ennél nagyobb méretekben is üdvözölném: jó, ha egy országnak sokfelé vannak gazdasági vegyértékei. De eddig azt hittem, az üzlet akkor jó, ha kölcsönös előnyökkel jár, ahogy a kínai boltossal való viszonyom is példázza..

Persze lehet, hogy a haszon ezúttal erkölcsi természetű.

(Mert hogy nem anyagi, az biztos.) Talán újabb rekordot akarunk dönteni, és ez a dicsőség bármit megér. Olyan még nem volt, hogy 1 kilométer vasútfelújítás 4-4,5 milliárdba kerüljön. Esküszöm, ennyiért én is elvinném valahogy a kínai árukat, akár kerekes szatyorban, legfeljebb többször fordulok. A két évezredes megtérülési idő alatt csak elvégezném. Petschnig Mária Zita összehasonlította: a Mészáros Lőrinc cégei által végzett dél-balatoni vasútfejlesztés a harmadába kerül kilométerenként. Pedig őt nem nagyon szokták alulfizetni.

Arra is gondoltam, hátha a magyar cégek és munkavállalók serege juthat feladathoz.

De nem, legfeljebb egy-két beszállító. A megállapodás szerint a kivitelezést a kínaiak végzik, a koordináló közös cégben a magyar tulajdonrész csak 15 százalék, nemigen szólhatunk bele a megbízásokba. Utazni sem sokat fogunk erre, mert a pálya elkerüli a városok többségét, inkább teherszállításra készül.

Ennél még az orosz hitelből épülő Paks2 is többet ad a magyar alvállalkozóknak, igaz, a vasút legalább nem bocsát ki atomfelhőt. Így csak potom 10 évre titkosították a megvalósíthatósági tanulmányt, míg Paksnál 30-ra. Esküszöm, kivárom, mert egyre kíváncsibb vagyok: kinek éri ez meg. Persze ha jobban elmélyedek a kínai bölcsességekben, már rég rájöttem volna. De csak egy jeles tévés műsorvezető vezetett rá a megoldásra: akármilyen kicsi a magyar részvétel, a haszon azokhoz csorog majd, ahová szokott. Ahogy a kínai szólás tartja: „A víz odatart, ahová tartania kell.” A víz mellett még a pénzzel van így. És giga-beruházásból még a kis részesedés is sok pénzt hoz.

Az előbbiekből kiderült, Mészáros Lőrinc és üzlettársai hogy s hogy nem, vasútépítéssel is foglalkoznak.

Ehhez is ért, nemcsak a sajtóhoz, a disznókhoz, az ásványvízhez, a focihoz, a polgármesterséghez – a többit elfelejtettem. Mivel megbízható alapanyagokat szeretne, a zúzott követ, dolomitot kipróbált baráttól szokta venni: az Orbán papa-féle kőbányákból. A dél-balatoni vasúti munkákat egy háromtagú konzorcium nyerte el. Puszta véletlen, hogy Mészárosék mellett a két másik üzlettárs is vásárlója a Papa-bányáknak. A követ meg csak nem Kínából akarják hozni az új projekthez!

A kínai hitelt a közösből fogjuk kinyögni. Addig is: megy a közpénz vándorútra, egyik zsebből a másikba. És mintha mindegyik zseb ugyanazon a kabáton lenne. Ja! Tudok még egy kínai közmondást: „Tátsd ki a szád, ha az ég datolyát hullat.” Itt, nálunk leginkább nekik hullat. Mi meg csak a szánkat tátjuk.

Támogasson minket - segítse a munkánkat

Zárójel – A szókimondó, hiteles, színes, naprakész oldal. Hiszünk a sok kicsi sokra megy elvben, így minden apró adomány is előrébb visz minket az utunkon.

További részletekért kattintson ide, vagy azonnali támogatáshoz a “PayPal Támogatás” gombra.




Szólj hozzá