Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Fenyő Miklós: tiltva soha nem voltam, inkább csak tűrve – de támogatva se

Fenyő Miklós, a magyar könnyűzene egyik legendás alakjával készült interjú, a Heti Világgazdaság online oldalán jelent meg, nemrégen.

Fenyő Miklós: tiltva soha nem voltam, inkább csak tűrve – de támogatva se
Fenyő Miklós: tiltva soha nem voltam, inkább csak tűrve – de támogatva se. Kép:hvg.hu

A zenész szerint nincsen olyan recept, ami magyarázatot ad arra, hogyan lehet hosszabb távon egy bizonyos értékrend szerint fennmaradni.  Abban hisz, hogy valami jó időben, jó helyen, jó találkozások révén létrejön – és a dolog hiteles. Hozzátette, hogy az ötvenéves életműből nehéz bármit kiemelni.

A Hungária berobbanásakor szinte mesevilágba vitte a közönséget:

“Igen, az a program, amit akkor a hallgatóságunknak kínáltunk, egyebek közt azért volt igen vonzó, mert lehetőséget adott az ábrándozásra. És az ábrándozáson túl arra, hogy az emberek egyszerűen jobban érezhessék magukat.”

Elmondta, hogy amikor megjelent a Rock and Rolly Party című lemez, letarolta az akkori lemezpiacot. 650 ezer példányban kelt el, ami egy ma már elmondhatatlan mennyiség – persze nem is lehet az akkori viszonyokat és zenefogyasztási szokásokat összehasonlítani a maiakkal:

“A lemezzel egy programot mutattunk be, a maga színes világával, aztán ezt vittük tovább a következő lemezzel, a Hotel Menthollal. Ott azonban már volt egy a dalokat összefogó vízió: az álmok szállodája, melybe elhelyeztük a történeteket. Egy álomhotel, ahova csak be kell lépni, és ahol az álmok valóra válnak. Hogy ez most mese, filozófia vagy program, azt mindenki értékelje a maga módján.”

A családja egy ideig Amerikában élt. Akkor ott született meg a rock and roll. Ez meghatározó élmény volt a számára. Beleringatta magát az érzésbe, hogy akkor micsoda csodavilágban volt.

Sokszor átsegítette problémákon, lelkiállapotokon és élethelyzeteken:

“És az együtt járt mindenféle más élménnyel. A zene csak közvetítette azt, ami amúgy is körülvett minket. És ami a zenét illeti, az valami egészen más volt, amit nyolcéves koromig hallottam. Addig játszottam a kis európai etűdöket, iskolai énekórán szóltak az európai és a magyar dallamok, ez pedig teljesen más volt. Ahogyan az épületek, az autók, a mozik, az iskola, a vidámpark mások voltak, és egyáltalán: minden más volt.”

Az első nagylemez “kalandos ” körülmények között született. A hanglemezgyárban többen is akarták, hogy legyen album, miközben Erdőssel–a cég vezetőjével- egy kicsit nehéz volt szót érteni:

” Nem szerette az olyan embert, aki nem hajlongott, hanem érvelt, aki nem végrehajtott, hanem alkotott. Én így magyarázom magamnak ezt a viszonynak nem nevezhető ismeretséget, ami köztünk volt.” /………/ “Stikában – de persze egyfajta összeesküvés keretében, a hanglemezgyár bizonyos embereivel összekacsintva – felvettük, miközben Erdős nyaralni volt. Aztán hazajött, szembesült a helyzettel, és azt mondta, hogy mindegy, adjuk ki, úgyse lesz ebből semmi különös. Ebben tévedett borzasztó nagyot, a lemezt ugyanis vitték, mint a cukrot, újra kellett nyomni. Felismerték, hogy ebben üzlet van, és az üzlet akkor is számított.”

Figyelemreméltó, amikor arról beszélt, hogy a  rendszerváltás után sokat lehetett hallani ettől-attól, hogy ők mennyire el voltak nyomva:

“Na, de ha nyilatkozni tudott, mert érdekes volt a személye, az azt jelentette, hogy túlélte azokat az időket – márpedig, ha azt akarták, hogy valaki ne élje túl azokat az éveket, az nem is élte túl. Úgyhogy itt van egy ellentmondás, amit én nem akarok feloldani, csak azt szeretném mondani, hogy én tiltva soha nem voltam, inkább csak tűrve – de támogatva se.”

Amikor szólópályára lépett, akkor már elmúlt 40 éves, és úgy gondolta, hogy most már az a dolga, hogy arról beszéljen, ami  foglalkoztatja, ami vele történt:

“Onnantól a pályám valóban töretlen és egyenes vonalú volt, aminek a legfőbb oka az, hogy én vagyok a médium, én mesélem a történetet, miközben folyamatosan tágítottam a rock and roll mint burokba zárt műfaj határait.”

Ha találkozna húsz éves önmagával, nem lenne elégedetlen azzal, amit elért:

“Amikor 20 évesen belevágtam ebbe a valamibe, akkor senkinek nem merült fel álmában sem, hogy ezt a műfajt ennyi idősen is lehet művelni. Ma már persze vannak nagy ikonok, de ennek a lehetőségét éppen ez a korosztály teremtette meg. Persze kell, hogy legyen egy kis elégedetlenség, ami inspirál arra, hogy tegyek még valamit, de nagyon hálátlan lennék, ha elégedetlen volnék magammal.”

...

Szólj hozzá