Zárójel
Állóháború Rákospalotán - Kizárás az MSZP -ből
(fotó: internet)

Fidesz-Móricz cirkusz, világszám

Határozatképtelen volt kedden délután a XV. kerület rendkívüli testületi ülése. A helyi Fidesz azért erőltette ki a ülést – Móricz Eszter MSZP-s képviselő segítségével – mert itt akartak fegyelmi eljárást kezdeményezni Hajdú László DK-s polgármester ellen. A cirkuszi sátor azonban rájuk dőlt.

Újabb koki a Fidesz és Móricz Eszter feje búbján

Hajdu polgármester régen szálka nem csak a helyi Fidesz, de az MSZP-s Móricz Eszter szemében is, aki pedig nagyon sokat köszönhet Hajdunak, de mint tudjuk, a hála nem politikai kategória.

Az indok, amiért a fegyelmit kezdeményezni akarták, ahogy azt a Zárójel is megírta, hogy a polgármester túlárazottnak minősített két óvodafelújítást, és nem rendelte meg azokat annak ellenére sem, hogy érvényes testületi döntés született az ügyben.

A Fideszesek és Móricz ezt akarták kihasználni, eljárást indítottak volna, ám egyrészt Gy. Németh Erzsébet fővárosi DK-s képviselő vezetésével több, mint száz, hangsúlyozottan nem csak a Demokratikus Koalícióhoz tartozó, hanem kerületi lakosokból verbuválódott csoport lepte el a testületi ülés termét, másrészt a Fideszesek sem jöttek el, mert – és most adjuk át a szót Gy. Németh Erzsébetnek, aki a Zárójelnek nyilatkozva elmondta:

Úgy látszik, hogy a Fideszes képviselők beijedtek, hiszen komoly ellenséges hangulat alakult ki velük szemben a kerületbe. Nekik semmi sem drága, azzal, hogy gyáván megfutamodtak a saját kezdeményezésük elől és nem mertek eljönni, nem csak a fegyelmi eljárást hiúsították meg, de a többi napirendi pont megszavazását is.

A kérdésre, hogy mik lettek volna azok, így válaszolt a DK várospolitikusa:

Napirenden szerepelt többek között óvodavezetők kinevezése is.

Produkcíóóóóóóóóóóó!!!!!!!!

A helyzet politikai pikantériáját csak fokozza, hogy az ülés megtartását azzal, hogy határozatképtelenné tette, Móricz Eszter akadályozta meg, mivel miután hozzászólt, távozott.

Móricz felszólalásában egyébként adta a sértődöttet és bizonygatta, hogy ő soha nem játszott a Fidesz kottájából, éppen ellenkezőleg. Arról is előadott néhány mondatot, hogy szerinte most sem történik más, mint az, hogy Gyurcsány Ferenc DK elnök készíti elő a helyet Lampert Mónika, egykori belügy-miniszternek, aki jelenleg a kerület jegyzője. A képviselő asszony mindezek után kissé rácáfolt arra, amit addig bőszen bizonygatott, hiszen távozásával megakadályozta nemcsak az indítvány elfogadását, de elvetését is.

Hajdu László polgármester július 12-re ismét kénytelen volt összehívni a rendkívüli közgyűlést, a Fidesz-Móricz cirkusz, világszám.


Szólj hozzá