Zárójel
A lét tét - Halálra ítélt magyarok
(fotó: internet)

A lét a tét – Halálra ítélt magyarok

Orbán Viktor hobbijáért a magyarok az életükkel fizetnek. A magyar egészségügy rothad, az utolsókat rúgja. Az intézmények egy része elavult, korszerűtlen, az életmentéshez szükséges alapvető feltételek is hiányoznak.

Öt hír az elmúlt napokból:

Egy kisvárosnyi, több mint 32 ezer ember életét lehetett volna megmenteni–2014-ben– , jobb ellátórendszerrel, és hatékony népegészségüggyel.

A magyar labdarúgás mintegy 600 milliárd forintot kapott eddig, stadionok építésére, és a társasági adókedvezményekből.

A Felcsúti Utánpótlás Nevelési Alapítvány, a 2011-től,–a tao bevezetésétől–, az elmúlt év végéig, közel 14 milliárd forint támogatást kapott.

A Felcsút, másodosztályú bajnokságot nyert csapatának a keretében, öt futball akadémista volt. A többség máshonnan érkezett, jól fizetett profi játékos.

Andorra – Magyarország 1: 0

A számok magukért beszélnek.

A Fidesz kormánynak a foci, a sport fontosabb, mint a magyarok élete. A Fidesz programjában a sport stratégiai ágazat, kiemelt támogatást kap, a mi adóforintjainkból. A labdarúgás mellett a többi látványsportág is dúskál a közpénzben. Az úszó vb költségei eddig úgy 140 milliárd körül lehetnek,végső határ a csillagos ég. Nemrégen döntött a kormány arról, hogy 10 milliárd forintból teniszstadiont épített a Margit – szigeten. A 2019-es Maccabi Játékokra készülő létesítményekre, a korábban bejelentett összeg tizenötszörösét, több mint 30 milliárd forintot hagyott jóvá a nemzeti kormány.

Orbán Viktor hobbijáért a magyarok az életükkel fizetnek. A magyar egészségügy rothad, az utolsókat rúgja. Az intézmények egy része elavult, korszerűtlen, az életmentéshez szükséges alapvető feltételek is hiányoznak. Annál nagyobb büntetést nincs a mai Magyarországon, mint betegen, tehetetlenül, kiszolgáltatottan kórházba kerülni. Az orvosok, az egészségügyi szakszemélyzet méltatlanul alacsony bérért dolgozik, többségük erőn felül teljesít. A kórházak nagy részében nincs elég orvos, kevés a képzett ápolónő.

OLVASTAD MÁR?   Nagy Bandó András: Nem gyűlölni is tudni kell

Aki tehette már régen a “hanyatló nyugaton” keresi a boldogulását. Az elvándorlás folytatódik, a kormány –üres ígéreteken kívül–semmit sem tesz azért, hogy itthon tartsa a legjobb szakembereket. Nemrégen jelent meg, hogy a fővárosi Nyírő Gyula Kórház az orvoshiány miatt a nyári időszakra a belgyógyászati részlegének a felét bezárja.

A sürgősségi ellátás a magyar egészségügy állatorvosi lova.

Nincs elég szakorvos, gyakran rezidenseknek kell dönteniük olyan esetekben is, amelyek szakorvost igényelnek. Néhány kiemelt kórház kivételével sok helyen elborzasztó, embertelen állapotok uralkodnak. Jelentős a várakozási idő, súlyos betegek is gyakran órákat töltenek a rendelők előtt, mielőtt szakszerű ellátást kapnának. Az azonnali műtétekhez gyakran nincs szakképzett sebész, nagy a hiány az altató orvosokból, műtős szakdolgozókból.

A várólisták – a sok ígéret ellenére – hosszúak, gyakran előfordul, mire a betegre sor kerül, már nem él.

Napjainkban az egészségügyben szó sincs esélyegyenlőségről.

A szegénységben, a nyomorban élők, korán halnak, a magyar romák például 8-10 évvel korábban halnak meg, mint a többségi társadalom tagjai.

Fogy a magyar, de mit tett annak érdekében Orbán Viktor, hogy egyetlen ember sem haljon meg azért, mert nem jut megfelelő ellátáshoz? Semmit! Semmit! Semmit!

Több mint hét éves uralkodása alatt hány kisvárosnyi  beteg halt meg, mert nem kapott időben megfelelő ellátást? Hány magyar család gyászolja szeretteit, akik még ott lehetnének közöttük? Hány beteg halt meg idő előtt azért, mert nem érte meg, hogy a várólistán sorra kerüljön? Megannyi megválaszolatlan kérdés.

OLVASTAD MÁR?   Vallásos idegengyűlölet - Orbán rémtörténetei

Orbán ellenzékben még másként beszélt.

A mai kormányfő 2007-ben ostorozta az akkori kormányt, az egészségügy helyzetéért.

“Elég volt. Elég volt a rombolásból. Mindannyian tudjuk, hiszen ismerjük magunkat. A magyar ember nem szeret asztalt borogatni. Mi, magyarok nem egy könnyen veszítjük el a fejünket.”

“Elég volt, hogy a beteg embereket, a súlyos sérülteket ellátás helyett ide-oda küldözgessék az országban. Elég volt az elszegényedésből, hogy az emberek millió szám nem tudják hó végén kifizetni a számláikat. Elég volt abból, hogy a kormány nem veszi ember számba az időseket, a betegeket, a diákokat, a rászorulókat.”

Több mint hét éve uralkodik, a szava maga a törvény, és úgy viselkedik, mintha “Futbólia” nevű ország első számú vezetője lenne, a focinál talán csak a hatalmat és a pénzt szereti jobban. Nemrégen a magyar futball és a Puskás ügyek nagykövetének nevezte ki egyik bizalmasát. Egy pár hetes kormányhatározat szerint személyesen fogja felügyelni az új Puskás Stadion építését. Vajon mi lenne, ha a kedves vezetőnk, csak feleannyira tartaná fontosnak a magyarok gyógyítást, mint a csak az ő fejében és lázálmaiban létező nemzeti focit?

Orbán, vajon miért nem vállal személyesen szerepet a magyarok,, az egészségügy gondjainak a megszüntetésében? Ha vezénylő tábornoki teendői mellett a magyarok egészségügyére nincs ideje, akkor miért nincs a területnek legalább miniszterelnöki biztosa, vagy ne adj Isten minisztere?

Az ország jövő évi költségvetését ugyan elfogadta már a parlament, de még mindig nem késő, az egészségügyre a szükséges pénzt átcsoportosítani. “Csak” az ország, a magyarok jövője, saját magunk, gyermekeink, unokáink élete a tét, mert itt valóban a lét a tét.

OLVASTAD MÁR?   Reggeli a világszínvonalú magyar egészségügy bármely kórházából



22 hozzászólás

  • Szèp vagy gyönyörû vagy Magyarorszàg. Csupàn karbantartàsi hianyossagok , nemtörôdömsèg miatt romlik az àlomkèp.

  • Csak arra lennék kíváncsi az elvakult fidess szavazók ezt nem veszik észre???Miért van még mindig ennyi imádója??? (Bár meg merem kockáztatni csak papíron léteznek!!!)

  • Egyet értek a megállapítással. A volumen korláttal veszélyeztetik, hogy a betegek időben a szakellátáshoz jussanak, így késik a műtéti beavatkozás, ami lehet végzetes

  • Ezt kéne tudatosítani a sok elvakult nyugdíjassal hogy vagy gondolkodjanak reálisabban vagy spóroljanak nagyon mert sokbakerül a temezés.

  • Hat nem 8 ev alatt rohadt le az egeszsegugy az egyszer biztos! De egyebkent van ebben az orszagban ettol sokkal nagyobb problema is!

  • Kedves Katalin! Kérem ne álljon be azok sorába, akiket ez a kormány hamis propagandával félrevezet. Elvakultnak tartja a nyugdíjasokat,
    . A barátaim és én is azok vagyunk. Soha nem hittünk ennek a kormánynak. Látja, ilyen az ő propagandája, aminek Ön is bedőlt! Most a népet akarja egymás ellen fordítani. Elnézését kérem, de én még nem akarom eltemettetni magam, sőt társaimmal együtt harcolunk egy jobb jövőért.

  • Csak addig imádják Orbánt, amig tragédia nem történik a családban. Nem jön a mentő időben, rossz a felszerelése, nem elég rutinos a mentőorvos, a korházbaérkezés után/ ha túléli/ órákat vár, amig orvos látja/ agyverzés, infarktus, sérülések stb. ez végzetes/ ócska, bakteriumokkal tele műtő, nagy fertőzésveszély, szar korterem, szar ágy, 2-3 mosdó,wc egy folyosónyi betegre, kevés ápolószemélyzet, szar élelmiszerellátás és még lehet tovább sorolni! Ez mind az Orbán kormány műve! Eltenni láb alól a betegeket, öregeket, fogyatékosokat, hátrányos helyzetűeket, rabszolga sorban tartani a szegényeket, elbutitani az embereket! Ilyen rohadt, szemét, lelketlen, kapzsi, népnyűvő, arrogáns, buta kormánya még sohasem volt az országnak az utóbbi években!

  • Szarháziak ! A nejem rákos beteg ! Kérvényezni kellett a biológiai kezelést , aminek 30 nap az elbírálási ideje … 30 nap egy rákos betegnek ??? Biztos ráér ! Tetüláda magyar kormány!!! Gyártjátok a hullákat , mert nektek mindegy. Besugárzással előtte szét égettétek utána kemoterápia . És most egy 49 éves gyönyörű óvónő akit imádnak a gyerekek egy roncs !Az orvosok pedig ide oda passzolják ,mert nincs az országban egy becsületes orvos aki ért a szakmájához .De majd remélem ti is sorra kerültök ! Ott álltok annál az orvosnál akit a népnek meghagytatok és üvöltve a fájdalomtól várjátok a 3-4 hónapos sorotokat !!!