Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

De hogyan élte meg saját koronázását II. Erzsébet (3) – ma, 65 éve

Az uralkodása során minden rekordot megdöntő, és oly sok különleges jubileumot beállító II. Erzsébet királynő újabb mérföldkőhöz érkezett. Ma, június 2-án van 65 éve, hogy Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, más birodalmainak és területeinek királynőjévé koronázták. Mivel a történelem során elsőként közvetítette a koronázási szertartást a televízió, milliók láthatták, és persze láthatják ma is teljes pompájában az eseményt. De vajon, hogyan élte meg akkor, azokban a napokban, percekben Őfelsége a koronázás egyszeri, és megismételhetetlen eseményét? Nos, ezt mutatjuk most be háromrészes írásunkban. Szent Eduárd koronája alatt.

De hogyan élte meg saját koronázását II. Erzsébet (3) – ma, 65 éve
Szent Eduard koronája (forrás: royal.uk)

A koronázás napja

Ma 65 éve Szent Eduárd koronájával ünnepélyesen beiktatták II. Erzsébet királynőt a Westminster Apátságban. Ő volt a 31. uralkodó, és a 6. királynő, akit az apátságban megkoronáztak. A szertartás évezredes hagyományok szerint zajlott le, melyet a világon elsőként a televízió közvetített. Megemlékező cikksorozatunk zárásaként végig megyünk ugyanazon az úton, melyet 65 éve a királynő is megtett. Közben pedig megtudhatjuk annak a bizonyos vörös bőr napló bejegyzéseiből, hogy június 2-a éjszakáján hogyan emlékezhetett vissza a nap eseményeire Őfelsége.

Reggeli készülődés

„Azt hiszem, Bobo valamit becsúsztatott a kakaómba, mert egészen jól aludtam, annak ellenére, hogy éjszaka harmincezren énekeltek és mulatoztak kint a Mallon. Kissé sajnáltam őket, mert zuhogott az eső majdnem egész éjjel. Igaz, majdnem egész nap is esett. Reggel hatkor keltünk, mivel a csavaróknak legalább két óra hosszat a hajamban kellett lenni, mielőtt felöltöztettek.

Fülöp óriási reggelit falt fel, angolszalonnát, vesét, bundás kenyeret és heringet. Én egy csésze teára korlátoztam magam, de miután elolvastam az újságban, hogy a világ népességének egynegyede láthatja és hallhatja a szertartást filmen, televízión vagy rádión, egy szelet kétszersültet is megettem. Kimondhatatlanul kínos lenne, ha korogna a gyomrom. A fodrász után kifestettek. Feltaláltak egy új szájrúzst, amelyet „balmoral piros” -nak neveztek el, eléggé szörnyű, de fekete -fehérben is ki fogja rajzolni a szájamat.”

Úton az apátsághoz

“Fölvettem a koronázási öltözetemet 10 órakor, ami nagyon súlyos és meleg volt. Balszerencsémre Norman Hartwell néhány gombostűt benne hagyott, ami többször is meglepetést okozott nekem a nap folyamán. Aztán elbúcsúztam Annától, aki be lett zárva a gyerekszobába. Mikor nélküle indultam el, belerúgott a hintalóba.

Néhány perc múlva felszálltam a koronázási hintóba nem minden habozás nélkül, mivel igencsak ódon, és tizenhat éve nem használták. Bárcsak figyelmeztettek volna a különleges támasztékra, amelyet azért építettek be, hogy visszafelé rá lehessen tenni az országalmát – úgy ültem, hogy szúrta a hátamat egész úton az apátságig.

Pár perccel tizenegy előtt értünk oda. Az udvarhölgyek és a két püspök csatlakozott, és megkezdtük a bevonulást. A kórus énekelte, hogy „Boldog voltam”, – aminek örültem az ő szempontjukból.”

Bemutatás és a felkenés

„Mikor elérkeztem a koronázási székhez, az érsek bemutatott a népnek és az apátság négy sarka felé fordított keletnek, délnek, nyugatnak és északnak. Úgy éreztem, ehhez be kellett volna kötni a szememet, aztán kiabálhattam volna, hogy „Aki bújt, aki nem, megyek!” Aztán megesküdtem a Bibliára, hogy országaimat a maguk törvényei és szokásai szerint fogom kormányozni. (Nem tudtam szabadulni az emléktől, hogy mikor ezt próbáltuk tegnap, az érsek papucsban és nyűtt karingben jelent meg, gondterhelten markolászva a pipáját.)

A kórus Händel  „Zadok, a pap” -ját énekelte, egyik kedvenc dallamomat, mialatt az udvarhölgyek levették rólam a palástot és az ékszereket. Baldachint emeltek a fejem fölé a következő szertartáshoz, amelytől rettegtem – a felkenéshez. Fülöp bebeszélte nekem, hogy azt a libazsírt fogják használni, amelyet először 973-ban, Békés Edgár koronázásánál alkalmaztak. Kellemesen lepett meg, hogy az érsek egy igen jó illatú olajat használt, amelyet Mr Jamieson, a Bond Street-i illatszerészem kevert narancsvirágból, rózsából, fahéjból, jázminból, szezámfűből, pézsmából, cibetből és ámbrából. Ezt persze jó előre felszentelte az érsek. Szívesen vennék belőle néhány üveggel a fürdőszobámba.”

Szent Eduárd koronája alatt

„Ezután következett a ceremónia legmeghatóbb része, amikor felruháztak a királyi hatalom jelképeivel (mami ezeket mindig az ő „kellékei” -nek nevezte). Első az országalma, egy tömör aranygomb, amely a világot jelképezi, kereszttel a tetején. Semmi kétség, tervezője szerint ahhoz, hogy méltó jelkép legyen, nagyjából akkora súlyának kell lennie, mint az egész világnak. Szerencsére elvették tőlem. Aztán az ujjamra húzták a gyűrűt – „Anglia  jegygyűrűjé” -t. Nagyon vigyáztam, mert Viktória királynőnek nem a megfelelő ujjára erőltette rá egy ügyetlen érsek, és három lakáj meg egy egész szappan kellett az eltávolításához. Utána két jogart adtak a kezembe, ami ugyanolyan nehéz volt, mint az országalma.

Ezután jött el a koronázás pillanata. Az érsek magasba emelte a csillogó Szent Eduárd koronát, én lehajtottam a fejemet. A korona nagyon lassan leereszkedett rám (pontosan 12 óra 33 perc és 30 másodperckor Fülöp szerint – úgy látszik, egész idő alatt az óráját tanulmányozta). Hirtelen az összes főrendek föltették koronácskájukat és el kiáltották: „Isten óvja a királynőt!”, trombiták harsantak, az apátság harangjai kondultak, ágyúk üdvlövései dördültek egész London fölött.

Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Norman egyik gombostűje éppen beleszúrt a hátam közepébe…”

Koronázott királynőként

„A ceremónia után kicseréltem a koronát a birodalmira, amelyet ügyesen kibéleltek, és így egészen jól illett a fejemre. Bár ez is nehéz, mivel ezüstből van gyémántberakással, mégis sokkal könnyebb, mint a Szent Eduárd korona, amely arany és két és fél kiló. Nagy kár, hogy ezt sohasem viselhetem többé. Károly fiam lesz a következő, aki viselheti, ami eléggé furcsának tetszik jelenleg, mivel még csak négyéves. Remélem, nem egyhamar kerül rá sor: pillanatnyilag a korona teljesen beborítaná, egyáltalán nem lenne királyi jelenség. Nagyon jól viselkedett az egész koronázás alatt. Mami mellett ült, és azt hiszem, mami titokban karamellát dugdosott a szájába, hogy nyugton maradjon.

Fülöp és én azután egy óra hosszat hajtattunk körbe a városban, a koronázási hintóban, hogy a nép láthasson engem. Most már nagyon örültem, hogy az országalmát a beépített támasztékra tehettem, noha a nézők úgy látják, mintha én tartanám.”

Így élhette meg II. Erzsébet a 65 évvel ezelőtti napot. Rendhagyó megemlékezésünk, ha nem is tekinthető teljesen hitelesnek, végig követte a koronázási szertartás menetét. Reméljük, még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy hírt adjunk egy újabb koronázási ceremóniáról.

Isten óvja a Királynőt!

...

Szólj hozzá