Zárójel
Jobbik: kormány csak a bevándorláspolitikát és a határvédelmet ért bírálatokra reagált
Fotó:Index.hu

Jobbik: kormány csak a bevándorláspolitikát és a határvédelmet ért bírálatokra reagált

A Jobbik értékelése szerint a külgazdasági és külügyminiszter csak a bevándorláspolitikát és a határvédelmet ért bírálatokra válaszolt érdemben az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, a jogállamiság felszámolása szempontjából azonban a kormány “tegnap átlépte a Rubicont”.

Jobbik: kormány csak a bevándorláspolitikát és a határvédelmet ért bírálatokra reagált
Fotó:Index.hu

Jobbik: kormány csak a bevándorláspolitikát és a határvédelmet ért bírálatokra reagált

Balczó Zoltán, az ellenzéki párt EP-képviselője azt közölte a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló meghallgatást követően, hogy Szijjártó Péter az elhangzott kifogások közül érdemben csak a migrációs politikára és a határvédelemre reagált, amiben a Jobbik is támogatta a kormányt.

Megjegyezte ugyanakkor: “az Orbán-féle Nemzeti Együttműködés Rendszerét eddig is több tekintetben hasonlították a Kádár-érához”. Szerinte a jogállamiság felszámolása tekintetében a kormány átlépte a Rubicont, amikor az Állami Számvevőszéket használta fel arra, hogy a Jobbikot ellehetetlenítse, kétségessé téve részvételi feltételeit a tavaszi választásokon.

“Független állami intézménynek a felhasználása rivális párt tönkretételére a Rákosi-diktatúrából átvett eszköz” – fogalmazott Balczó Zoltán, aki azt is jelezte: az ügyben nem Brüsszeltől várják a megoldást.

Az EP-képviselő azt írta: bíznak benne, hogy sokan meglátták “az orbáni hatalom valódi arcát”, s ennek megfelelően fognak szavazni a jövő évi választásokon.


Szólj hozzá