Zárójel
Készül az Orbán-csomag?
Készül az Orbán-csomag?

Készül az Orbán-csomag?

A ‘csomag’ szó hallatára a magyar állampolgárt a hideg rázza ki. Mert általában nem a karácsonyi ajándékra gondol, hanem a megszorító csomagokra. Volt már Bokros-csomag – ezt végül sokan megbocsátották. Volt Gyurcsány-csomag – ezt már jóval kevesebben. Orbánnak több esze volt: nem hívta csomagnak, és főleg nem magáról nevezte el, amikor 2010 után vagy ezer milliárdot rendezett át a költségvetésben. Lenyúlta a magánnyugdíjpénztárakat, megszüntette a minimálbér adómentességét, megrövidítette a rokkant- és a munkanélküli ellátásokat, a korkedvezményes nyugdíjat, megrabolta az önkormányzati vagyont, külön adókat vetett ki. Kétségtelenül javította a költségvetési egyensúlyt, de milyen társadalmi áron! Könnyen lehet, hogy most újabb Orbán-csomagra van szükség. Az Unió illetékes szervei felfedeztek némi ‘kreatív könyvelést’ a deficitben és az államadósság nyilvántartásában is. Ha a választás után kedvezőtlenebbre kell kiigazítani a számokat, jöhet az újabb megszorítás.

Készül az Orbán-csomag?
Készül az Orbán-csomag?

Készül az Orbán-csomag…

Október végén két fontos hírről is értesültünk.  A jó hírről maga a miniszterelnök tájékoztatott, ahogy ez már csak szokás a jó hírekkel: a kormány „Isten kegyelmének megnyilvánulásából” van hatalmon.  Ennek egyenes folyományaként vezetőink makulátlanságának a titka az, hogy „az isteni kegyelem gyengeségünket és erőtlenségünket kipótolta”. Az isteni kegyelemnek ez esetben különösen sokat kellett fáradoznia, mert én magam is hosszan tudnám sorolni a kormányzás tökéletlenségeit. De nem teszem, mert Lánczi Tamás főideológus leleplezte a tamáskodókat: „valójában a miniszterelnökön keresztül a keresztény fundamentumokat támadják”. Ebből is levonható a tanulság: miniszterelnök nevét hiába szájadra ne vedd!

Még egy hír…

A másik hír nem ennyire örömteli, de talán az isteni kegyelem még ez egyszer bedobja magát. Nem is kormánytagok tudósítottak róla, minden lében kanál újságírók kurkászták ki uniós dokumentumokból, hogy törne le a kezük. Kiderült, hogy hiba csúszott a költségvetési hiány és az államadósság számaiba. Nem annyi az annyi, hanem több. Az Európai Statisztikai Hivatal kiszúrta, hogy a kabinet kicsit ügyeskedett. Az exportot támogató állami Eximbanknak és a Nemzeti Bank alapítványainak a kiadásait kihagyták a költségvetésből, nem számolták bele a hiányba és az annak fedezésére szolgáló államadósságba, mondván, amit ők kezelnek, az már nem állami pénz. Ismét kipróbálták tehát az „elvesztette közpénz-jellegét” trükköt, amelyet már a magyar bíróság sem vett be. Az Eurostat kifogása ellen megpróbáltak az ilyen vitákban igazságot tevő szakmai bizottsághoz (CMFB a neve) fordulni, de annak többsége a magyar kormány ellenében döntött. Ha arra gondolunk, hogy az Eximbank néhány jóbarátnak is tett az exporthoz sehogyan sem sorolható szívességet: finanszírozta Vajna tévé-vásárlását és Garancsi Kopaszi gáti terveit, meg arra, hogy mennyi pompázatos ingatlant vásároltak a közpénzből Matolcsyék alapítványai, mindjárt nem csodálkozunk azon, hogy az átkönyvelés sokszáz milliárddal dobja meg a hiányt és az államadósságot. És akkor még a Paks II-höz felveendő hitelekről nem is beszéltünk.

De csak hallgassak: ugyanilyen bajba 2oo6-ban a mi kormányunk is belefutott.

Akkor a sztrádák építésének költségeit számolták el a büdzsé helyett az Állami Autópálya Kezelőnél és a Nemzeti Autópálya Rt-nél. Sőt, az első Orbán-kormány sarát is így akarták utólag kimosni: az ő Grippen-vásárlásuk árát egy svéd magáncég közvetítő szerepére hivatkozva sorolták át az állami kiadásokból a piaci szférába. Volt bizonyos jóhiszeműség a dologban, hiszen akadt példa rá, hogy más uniós országnál már elfogadtak hasonló számítást. Nem jött be. A következményekre mindenki emlékszik. Az újraszámolt deficit megugrott, az euro bevezetésének esélye távolabbra tolódott, megszorító „Gyurcsány-csomagra” volt szükség, ami a kormánypártok népszerűségét 2006 nyarára a padlóra vitte. Az őszödi beszéd már csak ráfejelt erre, lehetetlenné téve a feltápászkodást. A Fidesz átkokat szórt, csaló kormányt emlegetett, és tarolt az önkormányzati választásokon.

Hogy s hogy nem, az Orbán-kormány nem akart a más kárán tanulni.

Pedig az autópálya-ügyet épp a még általuk kinevezett MNB alelnök: Szapáry György sérelmezte az Eurostatnál. Jó közgazdász volt, neki lett igaza, még ha akkor egyesek mérgükben „feljelentőnek” is titulálták. Változnak az idők: akkor még a Fidesz nem volt ilyen érzékeny az ország –úgymond- „rossz hírbe keverésére”, mint manapság, és Brüsszelt sem akarta annyira megállítani. Szapáry mindenesetre az újabb Orbán-kormánytól (jutalmul, vagy sem) washingtoni nagyköveti kinevezést kapott. Nem is akárhogy: mivel a jogszabályban előírt korhatárt addigra túllépte, a kedvéért törvényt módosítottak. Úgy emlékszem, a többi közalkalmazottnak nem volt ilyen szerencséje. Igaz, ilyen érdemei sem.

A Fidesznek tehát alapos ismeretei és tapasztalatai voltak arról, mit kell, mit lehet, és mit nem a költségvetésben és az államadósságban elszámolni. De hát –istenem-  most Szapáry sem szólt.

Csakhogy ha nincs tovább trükközés, a kiadások máshová dugdosása, akkor kipukkad a lufi: a nagy melldöngetés ellenére ugyanúgy el vagyunk adósodva, mint régen. A kormány szent tehene megdöglött. Azt eddig is tudtuk, hogy az adósság összege évről évre nő, de a lényeg, hogy a növekvő nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya csökkenni látszott. Ám az új számokból most kiderült, hogy az sem. Csak tudnám, mire ment akkor a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdja, a sok új adó, köztük a megsarcolt minimálbéreseké, a rokkantaktól elvett nyugdíj! Még az a szerencse, hogy az átkönyvelést majd csak a választások után lesz muszáj végrehajtani. Na persze, akkor majd helyre kell hozni a galibát, hiánycsökkentő megszorítással.

Jöhet az újabb Orbán-csomag.

Az a jó, hogy az Alaptörvény igazán rugalmas. Már nem garantálja a nyugdíjat, a társadalombiztosítást, a szociális segítséget. A kormány azon spórol, amin akar. És nem magán meg a barátain akar. Már, ha maradnak. Isten kegyelméből, természetesen.


Szólj hozzá