Zárójel
Kinél landol a Maccabi játékok túlköltése? + videó
fotó: 168 óra

Kinél landol a Maccabi játékok túlköltése? + videó

Most, hogy az Orbán-kormánynak és a klientúrának le kellett mondania az olimpia kínálta milliárdokról, a “Zsidó olimpiaként” is emlegetett Maccabi Játékokon kénytelen behozni némi, az előzőhöz képest aprópénznek számító milliárdot.

A német főváros 1,3 milliárd forintnak

megfelelő összeget költött 2015-ben. Magyarországon 30 milliárdot áldoznak rá, vagyis Budapest hússzor annyi pénzből tervezi megrendezni az európai  Maccabi Játékokat, mintBerlin.

Berlinnek 2015-ben 4,5 millió euróból, átszámítva 1,37 milliárd forintból megrendezte  az Európai Maccabi Játékokat. Budapest ennél majdnem huszonkétszer többet, 30 milliárd forint közpénzt akar áldozni a zsidó sportolók olimpiájaként ismert megméretésre – szúrta ki a Heti Válasz.

Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke, a magyar pályázat vezetője szerint a különleges esemény mérföldkőnek tekinthető a hazai zsidóság életében, ugyanakkor Budapestnek és Magyarországnak is kiemelkedő sporteseménye lesz.

“Az esemény ugyan csak tíznapos, de nekünk ez sokkal többről szól, a magyar zsidóság jövőjének meghatározó eseményét szeretnénk megrendezni, amely rengeteg magyar zsidó fiatal számára mutatja meg, hogy a sport hogyan tanít egyszerre fegyelemre ugyanakkor nyújt önfeledt pillanatokat”.

Kinél landol a Maccabi játékok túlköltése? + videó
fotó: 168 óra

A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben – írják a szervezők közleményükben. A játékokon számos olimpiai és világbajnok vesz részt. A magyar csapatban korábban olyan hírességek szerepeltek, mint például Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója, vagy S. Kovács Ádám világ- és Európa bajnok karatés.

Tavaly még úgy volt,

hogy a budapesti rendezés költsége  2,1 milliárdot. Az Orbán-kormány a héten dobta be a köztudatba a 30 milliárdos összeget. Ez ráadásul még nőhet, gondoljanak csak a vizes világbajnokság költségeire, amik szinte napról napra  milliókkal püffedtek.

Berlinben egyébként szó sem volt arról, hogy a Maccabi Játékokat kizárólag közpénzből rendezzék meg. A német kormány 122 millió forintnak megfelelő euróval szállt be a költségekbe, 153 millió magánadományokból jött össze, 92 milliót pedig a Zsidók Központi Tanácsa adott, a költségek legnagyobb részét viszont a részvételi díjakból fedezték.

A mára jobbközépre vágyó, cukisodó Jobbik ezt az alkalmat is kihasználta eszméinek terjesztésére, és a II. kerületi tagszervezete az alábbiakat írta közösségi oldalára:

„a budapesti olimpia ellen aláírásokat gyűjtő Momentum segítségére várnak a Maccabi Játékok 2019-es budapesti megrendezése ellen. Szeretném megkérni a Nolimpia aláírásgyűjtőit és a momentumosokat, hogy segítsenek a gyűjtésben. Mert mindazok az indokok, amivel az olimpiai pályázatot megfúrták, itt is fennállnak”

Maccabi Játék
fotó: facebook

Bodor Zoltán, a második kerületi jobbikos önkormányzati képviselő, aki kitette az antiszemita írást a Facebook-ra, úgy nyilatkozott akkor, hogy csak cinizmusból tette ki, és az egész magyar sajtó félreértette, emiatt le is vette.

Szóval ez  az esemény nem csak azért jó, mert be lehet hozni némi pénzkiesést, hanem lehet kicsit utálkozni is.


Szólj hozzá