Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Krumpli – burgonya – pityóka – kolompér stb. I. rész

A krumpli a magyar háziasszonyok kedvence, mert olcsó, gyorsan elkészíthető és laktató.

Krumpli – burgonya – pityóka – kolompér stb.
Krumpli – burgonya – pityóka – kolompér stb.

A története igen érdekes:

Az Újvilágból került Európába, de nem a Kolumbusz által meghódított területekről, hanem a kegyetlen Pizarro emberei akadtak rá a perui fennsíkon, ahol a kukorica már nem terem meg. Kontinensünkön Amerika felfedezése után még száz évvel is gyanakodva fogadták. Nem csoda, hiszen a virágját és a mérgező termését próbálták megenni, nem pedig a csúf gumóját. Azt az állatokkal etették fel, és azok ragyogóan kigömbölyödtek tőle.

A 16-17. századi nagy éhínségek idején a spanyol papok kezdték el termelni, az éhség vezette rá az embereket a gumók fogyasztására.

Aztán kiderültek jó tulajdonságai, hogy mostoha időjárás mellett is jól terem, igénytelen, még a jégverés sem árt neki. Az írek az éhínség miatt 1664-ben könyvet is adtak ki a krumpliról. Az angolok annyira utálták az íreket, hogy amikor VIII. Henrik kimondta elszakadását a katolikus egyháztól, az íreket a krumplijukkal együtt kiátkozta. A franciák szerint nem lehet jó növény, mert a Biblia nem említi. Ezen XVI. Lajos változtatott. 1785-ben a születésnapi asztalára krumplivirágból font koszorút állíttatott, a királyné hajába krumplivirágot tűzetett, és az ünnepi lakomán előételként főtt krumplit fogyasztott. A gumó diadalútja máig töretlen.

A modern biológia szerint a növény a mérgező fekete csucsor és nadragulya közeli rokona – tehát minden, ami zöld rajta: kizöldült csíra, a héj alatti zöld réteg valóban mérgező, és a főzés sem segít rajta. Ezért minden zöldes részt és hibát mélyen vágjunk ki a gumókból!

Az is igaz, hogy a krumpli 36 fajtájából csupán 6-7 fajta ehető, de nyersen egyik sem.

Tartalmaz A-, B6- és F-vitamint, C-vitaminjának zöme azonban a főzéstől-sütéstől megsemmisül, de télen már úgyis kevesebb van a gyorsan romló C-vitaminból. Akkor hizlal, ha magas fehérjetartalmú húsokkal tálaljuk, vagy rósejbninek hirtelen kisütjük. Tápértékéből (kálium, magnézium) a legtöbbet veszít, ha lehéjazva, kockákra vágva vízben kifőzzük, például krumplipürének. Ilyen esetben ne a lefolyóba öntsük ki a levét, hanem használjuk fel levesekhez!

A népi orvoslás a nyers krumpli levét savtúltengés kezelésére ajánlja. Nyers krumpli-karikákat tesz gyulladt, gennyes sebekre, kelésekre, sérülésekre. Nyers reszeléke állítólag jó fekélyekre, égési sebekre, fagyásra viszont a meleg főtt krumpli. A reszelt krumpliból készült pakolás – azt mondják – fiatalítja az arcbőrt. Ezt nem próbáltuk.

Praktikus tanácsok:

főzés után könnyebben hámozható, ha hideg vízzel leöblítjük; a krumplihéjból főtt lével üveget, tükröt, festett tárgyakat tisztíthatunk; a csírázás megelőzésére a tárolandó krumplit forró vízbe mártjuk, majd megszárítjuk.

Krumpli – burgonya – pityóka – kolompér
Krumpli – burgonya – pityóka – kolompér stb. Kép: nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com

Paprikás krumpli

Tipikus magyaros étel, sehol másutt nem az igazi makói hagyma és jó fokhagyma nélkül.

70 dkg krumplit meghámozunk, egészben megmossuk, majd vékony, hosszúkás szeletekre vágjuk. Kevés vízbe áztatjuk, amíg elkészül hozzá a pirított hagymás alap.

1 nagy fej vöröshagymát apróra vágunk, és 3 evőkanál olajon sárgára pirítunk, közben hozzáadunk 1-2 gerezd préselt fokhagymát, nyáron 1 finomra szeletelt zöldpaprikát és lehéjazott paradicsomot is. Ha megpirult, felöntjük a beáztatott krumpli levével, hozzátesszük a krumplit is. Fedő alatt főzzük 1 csapott evőkanál pirospaprikával, ízlés szerinti sóval. Van, aki kolbásszal vagy virslivel főzi, mások petrezselymes galuskát főznek bele.

Krumplileves és krumplifőzelék

Ezeknek számtalan változata ismert. Az egyik: annyi krumplit tisztítunk meg és kockázunk fel, ahány személyre készítjük. Majoránnás, babéros, sós vízben főzzük meg.

Egy másik edényben 2 evőkanál olajon kissé megpirítunk egy kisebb, feldarabolt hagymát. Megszórjuk 1 evőkanál barna liszttel, és csomómentesen elkeverjük a krumpli levével, végül beletesszük a krumplit is. Többen pirospaprikával is megszórják. Tálaláskor tejföllel kínálják.

Ugyanígy készülhet a krumplifőzelék is, csak kevesebb lével.

Rakott krumpli

Mindnyájunk kedvence, ha nem sajnáljuk ki belőle az alapanyagokat.

Kb. 70 dkg krumplit héjában megfőzünk, meghámozunk, és vékony karikákra vágunk. Tűzálló edényt vagy tepsit kiolajozunk, megszórjuk kevés kenyérmorzsával. Ráteszünk egy sor krumpli karikát, megsózzuk. Ahány darab krumplit használtunk fel, annyi kemény tojást szeletelünk rá, ezt is megsózzuk. Jöhet rá egy réteg vékonyra szelt kolbász (gabonakolbász v. virsli). A rétegezést folytatjuk krumplival, tojással, kolbásszal, de a tetejére kerüljön egy réteg főtt krumpli. Újra megsózzuk, és befedjük 4-5 dl tejfölbe kevert csipetnyi szerecsendióval. Alufóliával lefedve a sütőben addig sütjük, amíg a teteje megszilárdul – takaréklángon kb. egy-másfél óra alatt. A fólia eltávolítása után még néhány percig pirítjuk. Remekül összeérnek az ízei.

Tálaláskor, mint a tortát szeleteljük a tányérokra, és adhatunk hozzá még tejfölt is.

Töltött krumpli

6 db közel egyforma méretű krumplit megfőzünk. Hideg vízzel leöblítjük és meghámozzuk. Hosszában félbevágjuk mindegyiket. A közepüket kanállal vagy karalábévájóval kikaparjuk. A fél krumplikat egy kivajazott tűzálló edényben szorosan egymás mellé helyezzük a vágott felülettel felfelé.

Sokféle finomsággal tölthetjük, ezekből csak a legegyszerűbbet közöljük:

3 evőkanál olajon pirítunk egy kisebb, feldarabolt vöröshagymát. Közben a krumplibeleket összetörjük, és hozzáadjuk a hagymás léhez. Jöhet bele egy pohár tejföl, azután 3 db keresztben, hosszában felaprított kemény tojás. E tölteléket ízesítjük sóval vagy készen kapható fűszersóval. Egyenletesen elosztjuk a kivájt krumplikban. A sütőben ropogósra sütjük. A tetejére a sütés végén sajtot olvaszthatunk. Frissen vágott zöldpetrezselyemmel vagy snidlinggel tálalhatjuk.

Majonézes krumpli saláta

60 dkg kiflikrumplit először héjában megfőzünk, megtisztítunk és vékony karikákra vágunk. Beletesszük egy mély tálba. Két meghámozott, vékony szeletekre vágott almát és ugyancsak vékonyra szelt lila hagymát keverünk hozzá. Végül óvatosan összekeverjük 3 dl készen kapható majonézzel és 1 evőkanál tormakrémmel. Hűtőszekrényben, lefedve érleljük. tálalásig. Alkalmas hidegtálakhoz vagy forró hússzeletekhez.

Még jobb a házilag készült majonézzel: 3 kemény tojás sárgáját villával összetörünk, majd kikeverjük 1 evőkanál olívaolajjal és 2 dl tejföllel. Sózzuk, borsozzuk, fél citrom levével és csipetnyi tárkonylevéllel összedolgozzuk. Ebbe forgatjuk meg a krumplis, almás, hagymás keveréket. A tetejét vékony csíkokra vágott kemény tojás fehérjével díszítjük. Hűtőben hagyjuk összeérni az egészet.

Az osztráki „sógorok” híresek a krupli-salátájukról. Az élelmiszerüzletekben készen kapható, a vendéglőkben bármikor megrendelhetjük, mindig van. Frissen sütött rántott húshoz kínálják. A majonézes változat helyett náluk citromos, cukros, hagymás sós lében hosszan érlelik, hidegen adják az asztalra.

Sztrapacska

Szlovák szomszédoknál érdemes enni, ott készítik a legjobban. Mi is utánozhatjuk, bár inkább a zsír és szalonna nélküli, soványabb megoldást válasszuk.

80 dkg krumplit nyersen megtisztítunk, megmosunk és finomra reszelünk, közben minden rétegre 1-2 evőkanál lisztet szórunk. Belekeverünk 2 egész tojást, 1 evőkanál sót, 2 evőkanál olajat. Tovább adagoljuk hozzá a lisztet, amíg galuska sűrűségű lesz, azaz felszívja krumpli levét. Nagy fazékban vizet forralunk. Forrás után takaréklángra állítjuk, kiskanállal beleszaggatjuk a jól kikevert tésztát. Időnként megkeverjük a vizét. Addig főzzük, amíg minden galuska feljön a felszínre, aztán további 6-7 percig forraljuk, kevergetjük. Ha megpuhult, leszűrjük, megint meglocsoljuk kevés olajjal, hogy össze ne ragadjanak a galuskák. Tepsibe tesszük, rámorzsolunk 30 dkg juhtúrót. A sütőben addig pirítjuk, amíg alaposan ráolvad a túró. Máris tálalhatjuk salátákkal.

...

Szólj hozzá