Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Lányi András vs. Lendvai Ildikó: mit kezdjen a baloldal a Jobbikkal?

A közéletben tekintélyes elvbarátait és ellenfeleit arra biztatja az egyetemi tanár, filozófus, most ne programokat gyártsanak, hanem szólítsák fel végre az ellenzéket egy “elvtelen” együttműködésre, mert csak az szabadítaná meg az országot az Orbán-rendszertől – idézte Lányi András szavait az ATV Egyenes beszéd című műsorában Krug Emília. A professzornak és Lendvai Ildikónak együtt tette fel a kérdést: szabad-e együttműködni a demokratáknak a Jobbikkal?

Lányi András azzal kezdte:

a szocialistáknak is meg kell hallaniuk, azt követeli a nép, hogy ne akadályozzák meg a kormányváltást. Egyetlen jelöltet sem kell visszaléptetni, csak hagyják a másikat győzni, az esélyesebbet. Egymást hallgatólagosan támogatniuk kell – ez a kormányváltók követelése és ez nem hagyható figyelmen kívül

Lendvai Ildikó, miközben a helyzet leírásával egyetértett, vagyis azzal, hogy a többség kormányváltást akar, elképzelhetetlennek tart egy elvtelen összefogást. Úgy fogalmazott: minden porcikám tiltakozik egy ilyen együttműködés ellen. Részletesen meg is indokolta az álláspontját. Nem tartja a javaslatot megoldásnak azért sem, mert az úgynevezett nép, nem egyszerűen egy embert, hanem egy rendszert akar leváltani, márpedig ahhoz azt is meg kell tudni mondani, hogy mire cserélik le a régit, abban már nem lehetne közös nevezőre jutni a Jobbikkal.

A Fidesz lényegében a Jobbik programját valósította meg. Azokat leváltani a Jobbik önfeladása lenne. Nem szavaznák meg ezeket a javaslatokat a parlamentben

– mondta az MSZP volt elnöke.

Lányi ezt nem vitatta, de felvetette:

a pártok abban egyezzenek meg, hogy a pártoktól független úgynevezett hivatalnok kormányt állítanak fel, amelynek nem lenne más dolga, mint a demokratikus viszonyok helyreállítása és egy új választás kiírása. Lányi szerint találják ki a hivatalnokok, hogyan érheti el a kormány az elengedhetetlen változásokat, hogyan kell módosítani a választási törvényt, az igazságszolgáltatást hogyan teszik függetlenné a hatalomtól. Lányi úgy látja, elég az egy év ahhoz, hogy ezt kitalálják. Van egy évük arra, hogy gondolkodjanak olyan megoldásokon, amelyek kiszabadítják a Fidesz csapdáiból a demokratikus intézményrendszert. Lányi nem áltatta magát azzal, hogy tudja a megoldást, ahogy fogalmazott: nem vagyok elég szakszerű, hogy tippeket adjak, de biztos megoldható.

Lendvai Ildikó szerint egyáltalán nem oldható meg: Úgy fogalmazott:

„Itt vagyunk a lényegnél. Mi van a választás után egy nappal. Akkor marad az erkölcsi blama, mert sem a választási törvényt nem tudjuk módosítani, és végleg elveszíthetik a pártok a választóik támogatását, mert feladták az elveiket és mégsem jutottak semmire. Ez a pártok totális hitel vesztéséhez vezetne. Ez bizonyíték lenne a megbízhatatlanságukra.”

Lányi szerint, viszont az ellenkezője se túl hízelgő, mert, ha az elvetelen megállapodás elmulasztása miatt elveszítik a választást, akkor azzal fogják vádolni őket, hogy le sem akarták váltani a rezsimet. Lendvai visszatért a másnap dilemmájára: Nézzük meg a győzelem utáni egy évet. Hiába van hivatalnok kormány, a parlament nélkül nem tudnak semmit se tenni. A hivatalnok kormányba ugyanis olyan emberek kellenek, akikben a pártok megbíznak.

Vegyük a konkrét ügyeket, vetette fel Lendvai.

„Nézzük Paksot, amit néhány hónapja a Jobbik még támogatott. Nézzük az igazságszolgáltatás. A Jobbik kémiai kasztrációt emlegetett még nem is olyan régen. Azt javasolták, hogy legyen korlátozva a választójog. És vannak olyan támogatóik, akiknek ez érthető romaellenes üzenet volt.”

A teljes interjú IDE kattintva érhető el

...

Szólj hozzá