Zárójel

Ma időközi önkormányzati választást rendeznek három településen

Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást:

Mezőnagymihályon polgármestert, Kisszekeresen településvezetőt és képviselőket is választanak, Pusztahencsén pedig megismételt polgármester-választást rendeznek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihályon az előző polgármester, a független Vályi László tavaly októberi halála miatt írtak ki időközi választást. A polgármesteri címért két független jelölt indul, a választói névjegyzékben 853-an szerepelnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisszekeresen azért tartanak időközi választást, mert az 550 lakosú község képviselő-testülete tavaly októberben feloszlatta magát. Két éven belül ez a második önkormányzati választás Kisszekeresen: a települést eddig vezető Berki Balázst (független) 2016 decemberében szintén időközi voksoláson választották meg.

A polgármesteri székért egy független jelölt indul, a négy képviselői helyre tizenegy független jelölt pályázik.

A település választói névjegyzékében 452-en szerepelnek. A Tolna megyei Pusztahencsén megismételt polgármester-választást rendeznek vasárnap, mert a december 17-én tartott időközi választás eredményét a Pécsi Ítélőtábla a választási törvény megsértése miatt megsemmisítette.

A 930 lakosú faluban a választásra jogosult 816 helybéli két független jelöltre szavazhat. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.


Szólj hozzá

Facebook

Csatlakozz a több, mint 31 ezres táborunkhoz!