Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Még rosszabb miniszterek jönnek – Európa Kávézó

Az új Orbán-kormány minisztereinek meghallgatása csalódást okozott. Már akinek ez a színvonal még csalódás tud lenni. Persze, mindenre rámondható, hogy a csalással elért kétharmad mindent igazol, de akkor sem normális, hogy migránsok által szendvicsre hivatkozzon az egyik, a másiknak ne számítson, hogy elmennek a fiatalok, egy harmadiknak pedig mindenről a keresztény értékek jussanak az eszébe. A DK és a Jobbik keménykedett, az egyik bizottságban máris szétszavazott az MSZP-Párbeszéd szövetség.

Ilyen az, ha nincs kormányprogram. Az ellenzék majd’ minden pártja fabrikált egyet, mégis a Fidesz alakít kormányt. A félelem, a megfélemlítés, a falvak népének kiszolgáltatottsága, az ellenzék szabdaltsága Orbánnak segített.

Maradt az EMMI nevű szörnyszülött, amelyről a távozó Balog Zoltán is elmondta, hogy használhatatlan.

Kásler Miklósnak mindenről a nemzeti hagyományok és a keresztény értékek jutnak eszébe, az oktatás és a sport ügyeiről láthatóan nem tudott felkészülni. Érdemi választ nem kapott, pedig a DK faggatta a drámai tandíjakról. A Jobbik a fiatalok tömeges távozásáról érdeklődött, semmi válasz. Kásler helyett fideszes képviselők bizonygatták, hogy milyen jó, ha szétszakadnak a családok. Semjén Zsolttal szemben is a DK mutatta, hogy harcias pozíciót foglalnak majd el, a KDNP elnöke valamit hablatyolt is svédországi vadászatáról. Varga Mihály rutinosan tért ki a nehéz kérdések elől, de az új agrárminiszter rögtön ki bírta mondani: egy migráncs által eldobott szendvics miatt van fertőzés.

Hogy ezt honnan veszi, azt senki nem tudja, de a fideszes szavazó ezt a baromságot is beveszi. Gulyás Gergely szerint itt az ellenzéknek már nincs is esélye semmire, gyakorlatilag soha többé. A mellény hatalmas…

A gazdasági és kulturális bizottság ülésén már az is megesett, hogy Palkovics László miniszterjelöltre a Párbeszéd nemet mondott, az MSZP tartózkodott. A DK, a Jobbik és az LMP nemmel szavazott.

Sok jót nem ígér az új ciklus. Jön a Stop Soros, az új, a Fideszhez lojális bírók kinevezése, a nyáron elfogadandó költségvetés.

Innen indulunk. Az utca már elcsüggedt, de őszre az utcának és a parlamenti ellenzéknek valamit muszáj lesz kitalálni. Csak egymást támogatva lehetséges a tovább kiépülő diktatúra megfékezése. 

Legalább is, meg kéne próbálni.

Európakávézó

Szólj hozzá