Zárójel
Nagy Bandó András: Milliókat elpufogtató vadászok, akikért döglenek a vadak
Fotó: facebook

Nagy Bandó András: A ma írónemzetéke

Az Élet és Irodalomban jelent meg Reményi József Tamás (RJT) nyílt levele (Nyílt levél az írótársakhoz, 2017. 07. 21.), természetesen elolvastam, és még természetesebb, hogy azóta is foglalkoztat. Miről is van szó?

Nagy Bandó András: A ma írónemzetéke
fotó: daily caller

Kedves kollegája hívta a szerzőt előadóként folyóiratának rendezvényére, melyért

„…igazán korrekt tiszteletdíjat fizetne a meghívó, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiája.”

Rövidebben: Orbán János Dénes (OJD) akadémiájára. Okkal-joggal feltételezi RJT, pár hónap múltán már csak „íróakadémia” néven fogják emlegetni, ami az én olvasatomban azt jelenti (aligha tévedek), hogy ez lesz a „Magyar Nemzeti Íróakadémia”, és

„…a tekintélyes, semleges homlokzatú kifejezés mögül eltűnik az elfogadhatatlannak hitt disznóság. Elfogadott lesz.”

RJT (nem ok nélkül) aggódik, ír féltő, félelemmel teli indulattal, láttuk, mi lett Fekete György iszonyatos mennyiségű közpénzzel teletömött Művészeti Akadémiájából. OJD akadémiája sem lesz több mint pénznyelő automata. És kerüljön bele akármennyi pénz is, a tehetségtelenség és középszerűség pénzzel sem tehető, alakítható, formálható igazi tehetséggé.

A tehetség nem egy előállítható adottság. Ugyanakkor, és fogadjuk el már igazolódott jó példaként: Móricz, Mikszáth, Gárdonyi, Jókai, Örkény, Darvasi és Háy, Esterházy és Nádas, Kertész és Krúdy, Parti Nagy és Závada sem effajta, ötletelésből született íróakadémián lett tehetséges, nagy íróvá, főként nem százmilliós nyomás hatására.

Popper Péter mondta ki egy hosszabb írásában:

„Mit gondoltok, hogy a tehetség egy másik hajón érkezik?”

Salieribe hiába fektettek volna százmilliókat, akkor sem kerülhetett volna a született zseni, isteni képességű Mozart közelébe.

Így folytatja RJT:

„Kedves Barátaim az irodalomban! Látom, nem is olyan lassan a pénzzel együtt egyre többen elfogadjátok majd, hogy a Tőletek elvett és egy bábukézben megnövelt összegeket, mindazt, amit a Ti kivéreztetett írószervezeteiktől, pályázó társaitoktól, kiadóitoktól, lapjaiktól, Tőletek magatoktól zároltak, megcsapoltak, megvontak, immár megjuhászkodva itt visszakaphatjátok.”

„Most mi jövünk!”,

mondta a nagy magyar nemzeti rendező, mely az egykor elég jól csengő Kerényi névre hallgat, és lám, kimondhatjuk, hogy ez a nyálkás meztelen csiga tudott valamit. Az adott tehetség pénz nélkül marad, mert a lakájléthez nincs sem tehetsége, sem kedve, és hát, ha eddig nem, akkor mért pont most menne szembe az elveivel?

Kérdés marad:

hova fog jutni a világ, ez a kis haza, ha a nagybani kereskedőként működő másik Orbán (OV), és a nagybani piac vezetői, a nemrég lelépett Fekete György, OJD és a többiek, például az OJD társává lett Szőcs Géza mindent és mindenkit fölvásárolnak. Még az „élni és élni hagyni” alapszabályra is köpnek, övék a hatalom, a pénz, és minden, ami e kettőből eredeztethető.

Nagyúr a kényszer, mondják majd néhányan (remélem, ők lesznek kevesebben), és beállnak a sorba, éppúgy, ahogy Andy Vajna tévéje is megtalálta, és találgatja ma is a tehetségtelenség jeleit mutató, megvásárolható műsorvezetőket, szerkesztőket és rendezőket. Meg, mert fizet, mint egy katonatiszt, az is, végeredményben, egy örökös harcra született tábornok (OV) főtisztje (ugyancsak megvásárolt piperecikk), igaz, nem a saját zsebéből, hanem a közösségéből, az adózók pénzéből, a miénkből. Ő is jellemzően az az eset, aki más pénzével veri a csalánt.

„…rá vagytok szorulva…”,

mondja RJT, és persze, sok ilyen istenadta tehetségről tudjuk, hogy „rászorulva” kínlódott, visszamehetünk József Attiláig, aki végül mégis az egész népet tanította és tanítja máig, nem képiskolás fokon, még a saját nehézívű sorsával is.

Hogy mit hozhatnak az OJD és Szőcs által létrehozott akadémiába fektetett százmilliók?

RJT választ ad rá:

„…hajrá, lesz új művelt nép, és lesz új könyvkiadó, és lesz a hírek szerint új dömping lap is, amelyet minden hétvégén a (már korábban központi kötélre vett) megyei napilapokhoz csatolnak sok százezer példányban…”

Az ember fogja a fejét, és alig hiszi: négy évtized egypárti szisztémái élednek újjá, és ha mindez bejön, akkor nemcsak a szisztéma lesz „a régi”, hanem, ahogy azt az átkosban mondogatták: „a társadalom” is.

„És ha ez megvan, lehet újra kegyesen osztogatni máshova is, a leosztást már nem zavarja.”

A nyílt levél szomorú és kesergő záró sorain kötelező elgondolkodni az írástudóknak, sőt minden értelmiséginek, nemcsak íróknak, olvasóknak is:

„Nemigen érem meg, hogy majdan, egy konszolidált új-Kádár-korszakban OJD már jóságos atyaként parolázhat a kollegákkal. Ti, maiak viszont legalább próbáljátok meg egy kicsit méltóságteljesen veszíteni. Amit kaphattok, korántse korrekt tiszteletdíj.”

Ehhez már csak annyit teszek hozzá: az az előadóként esetlegesen létrejövő közreműködés sem több mint a gyalázat alázatos legalizálása. Veletek, az írói függetlenség képviselőivel fogják (akarják) tanítani és okítani azt az OV-hez lojális és hű nemzedéket, a Szőcs-OJD istálló csikóit, melyek már érteni sem fogják, hogy mit jelent az, hogy inkább szegényen, mint elveink föladásával kiárusítva.

Orbán János Dénes 1995-ben kapta meg a Sziveri János-díjat, melyhez, mint Reményi József Tamás fogalmaz, méltatlanná vált. Sziveri „szegény és forradalmian makulátlan” költőként élte és fejezte be életét. Zárásul pár sort idézek a Szájbarágás és a Hazatér és idő című verésből:

„nyirkos a tájék hiszed nem / peremtől peremig meg azon túl / kábé ennyihiány millió immár / fejenként a lelkek ára”

„elfolyik az idő, akár a homok / maradnak legvégül az emlékromok / összeomlunk mint a vár ha kártya / a befedi szemünket a hályoghártya””


Szólj hozzá