Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Nagy-Bandó: Kormány döntés: Alföldi Róbertet kitiltották Magyarországról!

Kormány döntés: Alföldi Róbertet kitiltották Magyarországról!
Április 8-án csak a Fidesz-KDNP szimpatizánsok szavazhatnak.

Biztosan akadnak, akik ezt tréfának vélik (igazuk is van), én inkább sci-finek mondanám.

Olyan fantasztikus jövendölésnek, mely éppúgy megvalósul-hat, mint Verne tengeralattjárója, vagy Huxley Szép új világa, Orwell 1984-e. talán elég, ha arra gondolunk, hogy az „elmúltnyolcévben” hány történésről, döntésről és tettről gondoltuk, hogy ez hihetetlen, ezt nem hiszem el, ezt merték csinálni? Igen. És ma már meg sem lepődünk. Semmin sem.

Pár napon belül két olyan esetet tártak elénk, mely Alföldi Róbertről szólt, vagy inkább arról, hogyan tiltották le két tervezett, illetve meghirdetett programját. Az egyik az Egerszegi Páholy kulturális műsorsorozat része lett volna, Zalaegerszegen, március 22-én. Az est első részében talk show, a másik felében pedig a vendég valamilyen produkciót mutat be. Mutatott volna… Ám a pártállam (!) végvárai bevehetetlenek.

A helyiek meghirdették, és négy nap múlva törölték a programot.

Híre kelt, hogy Vigh László képviselő (Ne tudd meg, melyik „egypárt” képviselője!) utasította Balaicz Zoltán polgármestert és az ő intézményének vezetőjét, hogy Alföldi szereplése mostanság nem kívánatos. Erről Alföldit is értesítették, e-mailben. Persze a „nem kívánatos”-ról nem esett szó, ehelyett arra hivatkoztak, hogy 22-én az 1848-as szabadságharc 170. évfordulóját fogják ünnepelni. (Ó, ha a márciusi ifjak elolvashatnának egy ilyen link dumát!)

Ehhez csak annyit: tavaly Szombathelyen léptem volna föl, a szervezők béreltek egy termet, szabad volt, se 1848, se 1956, csupán Orbán Viktor szüle-tésnapja. Pár nap múlva közölte az intézmény, hogy sajnos még sincs terem, pártrendezvény miatt. (Ne tudd meg, melyik párt!)

Korábban is megesett, a pártközpont rendbe rakta a zalai Fidesz-képviselőket.

A Népszavában olvashattunk arról, hogy Zalaegerszeg fideszes többségű képviselő-testülete megszavazta, hogy kikérik a Tiborcz István cégeivel kapcsolatos OLAF-jelentést (Ó, naivitás!), melyben a zalaegerszegi közvilágítás elsötétítéséről is szó esik. A Népszava forrása szerint Vigh László ekkor is leüvöltötte Balaiczot. Mit ad isten, másnap már nem akarták kikérni. Amit tenni akartak, azt Vigh „kikérte magának”…

Alföldit másodszor is elüldözték.

Ez esetben az sem számított, hogy egy sikeres előadást rendezett az egerszegi színházban, és az sem, hogy az újabb rendezés szerződését már el is postázták, Balaicz kijelentette, hogy ő mégsem szeretné, ha újra rendezne a helyi teátrumban. Tetszik érteni? A város első polgára eldönti, hogy a többi polgár részesülhet-e egy kulturális élményben vagy sem. Az egyenes beszéd Zalaegerszegen sem divat, marad a mellébeszélés, a hazug magyarázkodás, ami azt jelenti, hogy hülyének nézik azokat a polgárokat, akikért (a fizetésükért, a befizetett adónkból) dolgozniuk kellene.

Nagy-Bandó: Kormány döntés: Alföldi Róbertet kitiltották Magyarországról!
Nagy-Bandó: Kormány döntés: Alföldi Róbertet kitiltották Magyarországról!

Tavaly egész napos programom volt egy narancssárgára festett kisvárosban.

Délelőtt 300 gyereknek verseltem és daloltam egy evangélikus imateremben, délután 40 gyerek mondta a verseimet egy szavalóversenyen, őket zsűriztem. A könyvtárban 70 versemhez készült 70 gyerekrajzból nyílt kiállítás, ezt a 70 rajzot ajándékba kaptam könyvbe kötve. Este felnőttek nevették és tapsolták végig két és félórás kabaré műsoromat. És nem dőlt össze a világ, a város narancssárga maradt.

Egyeztető levelezésünkben ezt írtam a szervezőnek:

„Kaptok még ajándékba 20 db-ot a Kicsinyek könyve c. válogatásból. Ezt akár ajándékba is adhatjátok a verselőknek. Ha kiszámolod, hány díjazott lesz, és a 20 kevés, akkor teszek hozzá.” És így is történt. A népművelő fél mondatát idézem: „…köszönöm szépen támogató nagylelkűségedet!”

Azt is ki kell mondanom, bár erről az „egypárt” első embere másképp gondolkodik: amit én teszek, nem hiábavaló „haknizás”. Ezt úgy hívják: NÉPMŰVELÉS. A gyermekek a jövő nemzedéke. Verseimmel és előadásaimmal értük teszek, illetve tennék, ha hagynák. (Mellesleg jegyzem meg: az „egypártosok” tahóságát jellemzi, hogy – miközben híveiket kitömik közpénzből –, a „másképp”, azaz tőlük eltérően gondolkodókat egzisztenciálisan is tönkre akarják tenni.)

Egy dologban engedményt tettem:

kabaré műsoromban „nem politizáltam”, azaz kerültem a napi aktualitásokat, ami egyben azt is jelentette, hogy nem mondhattam el a humorba foglalt véleményemet, például arról, aminek épp részese voltam: hogy az „egypárt” (Ne kérdezd, hogy melyik!) fél a szavaktól, fél a humortól, és mindent megtesz azért, hogy korlátozza a véleménynyilvánítást, azaz a szólásszabadságot. Azért, hogy agymosott híveihez ne juthasson el másféle gondolat.

Szegény népművelő rákényszerült valamire, erről szégyenszemre így írt:

„Az a kérésünk, hogy ebben a városban a ’vezér’ emlegetése nélkül mulattasd a közönséget! …tudom, hogy Ti, humoristák mindig is meg mertétek mondani a véleményeteket. Engem ugyan nem érdekel a politika, de a helyi viszonyok a leírtak szerint adottak.”

Még egy sajnálatos mondat: „…ha Te néhány igazságot kimondasz, lehet, hogy többen felállnak és elmennek, engem pedig kirúgnak.” Itt tartunk, baráta-im! Ha nem állsz be a sorba, ki leszel rúgva.

A régi nagy királyok az udvarukban egyetlen emberben bízhattak: az udvari bolondban. Mindenki más érdek-talpnyaló, önös érdekből hazug és hízelgő volt. Ezek nagy királyok voltak, és nem pitiáner, félelemben élő, hatalmukat fél-tő kiskirályok, akikről előbb-utóbb kiderül, hogy meztelenek.

Egy mondat a jól sikerült városi nap utáni levélváltásból:

„Vendégszereplésed kapcsán egész héten rengeteg pozitív visszajelzést kaptam.”
A válaszomból: „…örülök, hogy így sikerült. Én is jó szívvel őrzöm an-nak a hétfőnek az emlékét.”

Nagy-Bandó Andrűs
Nagy-Bandó András

És most röviden egy másik kisvárosban tervezett gyermekprogramomról.

Itt egy interaktív gyermekműsorom lett volna, és egy versmondó versenyt kellett volna zsűriznem. Megfejthető: „politikamentes” programok. Mindent leleveleztünk, és hogy megvalósulhasson a két program, jelentős kedvezményt adtam a gázsimból is. Ennek nagyon őrült a népművelő, és azt írta, küldi a szerződést. Ehelyett egy újabb e-mail jött: …nagyon sajnálom, de le kell mondanom (sic!) a megbeszélt találkozót. …nem lett meg az anyagi fedezetem a programsorozatra. A kellemetlenségért elnézésedet kérem. Megértésedben bízva, köszönettel és tisztelettel: „népművelő”

Kedves Népművelő, nem lepődtem meg, már vártam ezt a lemondást…

Csak egy „fáj” (francokat!), hogy nem azt írtad meg, amit az „egypárt” agytrösztje szétkürtölt az ország közművelődési intézményeinek: hogy én is nemkívánatos személy, tiltott előadó lettem… Már csak a gyermekeket sajnálom, a „vezér” szerint is ők a jövő, szerintem is, csak én most tettem is volna valamit a jövőjükért… És most íme, írtál egy szerencsétlen, hamar tetten érhető kifogást… Rád nem haragszom (másokra sem), csak sajnálom, hogy Téged a jó ügy helyett egy ilyen gyalázatos játszma részesévé tettek…

A népművelő kétszavas válasza beszédes volt: „Szívből sajnálom…”

Én meg sajnálom, mindazokat, akik a közmédiákból lettek kitiltva, példá-ul Koncz Zsuzsa és Bródy, és a „nagy megpecsételtek”: Lovasi és Kiss Tibi, és azokat a művészeket is, akik még csak meghívásra sem számíthatnak.

Sajnálom ezt az országot, melynek egy olyan diktátor az irányítója, aki képtelen megérteni, hogy abban a városban vagy faluban, ahol „győzött” az országgyűlési képviselő vagy polgármester a jelöltjük, nem csak fideszesek élnek! Ezt most bőséggel megtapasztalhatta Hódmezővásárhelyen. Ott már bebizonyították, hogy meztelen a király. (És még mi jön, ha az egykori NAV-os Horváth András és emberei túl lesznek a hivatali iratok kontrollján!…)

Sajnálom, hogy a vezér nem érti meg azt sem: a kultúra mindenkié, és igenis azoknak is részesülniük kell olyan programokban, amikre ők vevők, akik nem az „egypártra” voksoltak.

És sajnálom, hogy nem érti meg: ő nem másfél-kétmillió magyar (!) ember, hanem az egész magyarság miniszterelnöke.

És sajnálnám, ha április 8-a után minden úgy maradna, ahogy most van.

És mindennél jobban sajnálnám, ha az eddig közömbös és közönyös, félelemben élő és hallgatag többség otthon maradna április 8-án.

Nagy-Bandó András

Figyelem! A “szerintem” (vélemény) rovatunkkal lehetőséget biztosítunk olvasóinknak, hogy elmondják a véleményüket, kritikájukat, történeteiket, megfogalmazzák vicces, vagy álhíreiket.  Az itt megjelenő vélemények semmi esetben sem a szerkesztőség véleménye. A szerző neve elérhető a cím alatt, és/vagy az írás alatt. Amennyiben a cím alatt a zárójel felírat található, úgy a szerzőnek a neve a cikk alatt olvasható, akár a Népszavában! 
Önnek is van véleménye? Küldje el nekünk a szerintem@zarojel.hu címre – Kattintson!

...

Szólj hozzá