Zárójel
paks 2

Paksi bővítés – Aszódi: gőzerővel zajlik a munka

Gőzerővel zajlik a munka annak érdekében, hogy 2018 elején az úgynevezett felvonulási területen megkezdődhessenek a Paks II beruházás kivitelezési munkái – mondta a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartásáért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában kedden.

paks 2

paks 2 – Ennek keretében lehívták a magyar-orosz államközi hitel első, 98 millió eurós részletét – tette hozzá Aszódi Attila.

Az erőmű kulcsrakész, fix áras és fix határidős megtervezése, megépítése és üzembe helyezése a fővállalkozó feladata. A munkában becslések szerint akár háromezer alvállalkozó is részt vehet majd. A Paks II. projekttársaságnak az egész tervezési, építési folyamatot nyomon kell követnie és ellenőriznie, minősítenie kell a munkában részt vevő cégeket – mondta a szakember.

Az új blokkok a tervek szerint 2026-ban és 2027-ben kereskedelmi üzembe lépnek.

A létesítési engedélykérelemben kell bemutatni, hogy a nukleáris létesítmény meg tud majd felelni a nukleáris biztonsági szabályoknak. Ezt a mintegy 200 ezer oldalt tartalmazó dokumentumcsomagot jövőre kell majd beadni az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) – jegyezte meg Aszódi Attila. A biztonságra vonatkozó szabályok betartását az OAH ellenőrzi, de az atomtörvény szerint a végső felelős az erőmű üzemeltetője, nukleáris értelemben a létesítmény tulajdonosa. A nemzetközi szervezeteken keresztül külső kontroll is érvényesül – tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy

a legtöbb, atomenergiát alkalmazó ország elsősorban az ellátásbiztonságot, a klímavédelmet és az olcsó, megfizethető villamosenergiához hozzáférést tartja a legfőbb szempontnak. Az EU-ban jelenleg a villamosenergia egynegyede származik atomerőművekből, melyeknek az élettartamra vonatkoztatott szén-dioxid-lábnyoma alacsonyabb, mint például a szél- vagy a napenergiának – ismertette.

Az árat tekintve van bizonytalanság – erősítette meg.

Azzal számolnak azonban, hogy a következő 15 évben a 600 ezer megawattnyi európai nagyerőműből ki fog esni 150 ezer megawatt az erőművek magas életkora és a klímavédelmi célkitűzések teljesítésére, ami növelni fogja a villamosenergia nagykereskedelmi árát.

Beszélt arról is: azzal számolnak, hogy az építőipari munkák zömét magyar munkavállalók tudják elvégezni. A munkaerőhiányra a nemzetközi együttműködést említette megoldásként, ami jellemző az ilyen projekteknél. A teljes üzemeltető személyzet 1100 fős lesz, azt szeretnék, ha ennek derékhadát magyar instruktorok képeznék ki.

Támogasson minket - segítse a munkánkat

Zárójel – A szókimondó, hiteles, színes, naprakész oldal. Hiszünk a sok kicsi sokra megy elvben, így minden apró adomány is előrébb visz minket az utunkon.





Szólj hozzá