Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Poós Zoltán: örökké háborús pszichózisban élünk, permanens hidegháborúban

Poós Zoltán író, költő, Étvágy az imákra című regényét szerda este mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ennek kapcsán a Magyar Nemzet készített interjút a szerzővel arról, hogy miként lehetett kilépni a rendszerből, hogyan szakadt szét az értelmiség, és mit őrzünk ma magunkban a múltból.

A regény

az akkori húszévesek szemszögéből mutatja be a rendszerváltást, akik nem sokat tudtak 1956-ról és Nagy Imre szerepéről a forradalomban, így nem lett ikonikus figura. Kádár János ezzel szemben közvetlen élményként volt jelen az életükben. Ezért is lehetett ő a korszak szimbóluma, így a rendszert az ő temetésével tudtam elföldelni:

“A regénybeli apa radikális döntést hozott, mivel jelen volt a Köztársaság téri pártház ostrománál, el akart tűnni szem elől, és ezért elment a falig, ami az esetében a román határt jelentette. És ezek az utak a valóságban is léteztek, volt kiút a rendszerből. Petri György és számos underground figura is kilépett belőle, és sok más értelmiségi választotta a passzív rezisztenciát. De az ifjúsági szubkultúrák, a beat, a rock and roll, a hippik, a csöves jelenség is kivonulás pózában tetszelgett. De persze a kívülállás szimbólumának tartott Fekete bárányok koncert is a KISZ rendezvénye volt. A korszak szinte mindenkin hagyott némi foltot. “

Poós Zoltán: örökké háborús pszichózisban élünk, permanens hidegháborúban
Poós Zoltán 2017.11.23. Fotó: Horváth Péter Gyula

A 90′ előtt még közösségteremtő szubkultúrák ideje lejárt a rendszerváltozás után:

“Ott álltunk a talpig nehéz szabadságban, és mégis szinte minden hiányzott. Magunkra voltunk hagyva, eltűnt a kívülállás közösségépítő ereje. A rendszerváltás után mindenki üzletelni kezdett, először a KGST-piacon, az aluljárókban, aztán lemez- vagy könyvkiadót indított, reklámügynökséget alapított, megjelentek a tetoválószalonok, a jófej fiúk közül volt, aki disztribútor lett, prémium divatmárkákat hozott be, mi pedig hirtelen ott találtuk magunkat egy versenyhelyzet közepén, ahol már nemcsak az számított, hogy tehetséges vagy-e, hanem az is, hogy mennyire vagy talpraesett. Sokan képtelenek voltak felvenni a ritmust, a verseny sokkolta és ledermesztette őket, és ez az állapot az ezredfordulóig is eltartott. Miközben intézményesült az ellenkultúra (például a Sziget), kiüresedtek az egykori kapcsolatok. “

Az alkotó azt tapasztalta, a kilencvenes választásokig mindenkit vitt a lendület, utána viszont fél év is elég volt a kijózanodáshoz. Mindenki várta, hogy történjen valami, de semmi nem történt:

“Nemcsak a politikai ideológiák, de az értelmiségi pozíciók mentén is megosztottá váltunk. Erről alig beszélünk, pedig ezen a téren ugyanúgy kialakultak a frontok. Voltak, akik ragaszkodtak a klasszikus értelmiségi életformához, és velük szemben megjelentek azok, akik megpróbáltak érvényesülni a piaci viszonyok között. Ha igazán ügyesek voltak, tanácsadókká váltak telekommunikációs cégeknél, de az értelmiségeik zöme lecsúszott, és nem tudta már megvenni a kortárs magyar irodalmat sem. “

Úgy látja, Magyarországon sosem jött létre erős, magabiztos polgári réteg, amely mintául szolgálhatott volna azok számára, akik a polgárság felé tartanak, és nem találtak megfelelő mintát a politikai közösségek sem:

“Számomra a rendszerváltás legszebb vagy legigazabb pillanata a köztársaság kikiáltása utáni délutáni házibulink volt. Minden más körülöttünk szerencsétlennek tűnt. Át akartunk élni valamit, be akartuk szívni a történelem levegőjét, de csak ügyetlenkedésbe futottunk. Nagy Imre újratemetése gyászszertartás volt, Kádáré egy nyomorult közjáték, akkor legalább a köztársaság kikiáltása legyen euforikus, gondoltuk. És mi történt? Szűrös Mátyás beolvasott egy szöveget, mi pedig a titkosszolgák között és a párt sorfala előtt ünnepelhettük a rendszerváltást. Olyan volt az egész, mint amikor kapunk egy ajándékot, és rajta felejtik az árcédulát, hogy tudjuk, mibe került. Nos, nagyon sokba.”

Az író nem lát esélyt arra, hogy Magyarország végletes megosztottsága megváltozzon:

“Örökké háborús pszichózisban élünk, permanens hidegháborúban. Nem hiszem, hogy élménnyé tudnánk tenni bármit a rendszerváltásból. Ez az egész csak megtörtént velük, nem voltunk alakítói. 1760-ban Kolberg városa emlékérmet veretett annak örömére, hogy megszabadultak az orosz megszállástól. Az éremre ezt az Ovidius-idézetet vésték: „Olyan esemény, mintha kitalált lenne.” Ez jut eszembe a rendszerváltásról, de mindezek ellenére azt mondom: mégis jó, hogy ez valahogy megtörtént.”

...

Szólj hozzá