Zárójel
Rétvári, gyermekétkeztetés
Szégyenteljes állapotok: jövőre már 79 milliárdot kell költeni gyermekétkeztetésre

Szégyenteljes állapotok: jövőre már 79 milliárdot kell költeni gyermekétkeztetésre

Ilyen állapotban van jelenleg az ország, az Orbán-kormány gyakorlatilag mintha tudatosan tenné tönkre az egészet. Olyan helyzetbe taszították ugyanis Magyarországot, hogy ez számít előrelépésnek, ezzel tudnak dicsekedni. Az M1 csütörtök reggeli adásában jelentette be Rétvári Bence államtitkár, hogy a 2010-es 29 milliárddal szemben, jövőre már 79 milliárd forint használható fel gyermekétkeztetésre.

Rétvári, gyermekétkeztetés
Szégyenteljes állapotok: jövőre már 79 milliárdot kell költeni gyermekétkeztetésre

Szégyenteljes állapotok: jövőre már 79 milliárdot kell költeni gyermekétkeztetésre…

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hozzátette: “már valamennyi iskolai szünetben ingyenesen jutnak meleg ételhez a rászoruló óvodások és iskolások.” A jövő évi költségvetésben minden eddiginél többet, fordítanak gyermekétkeztetésre, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben.

2010-hez képest megötszöröződött az ingyen étkező bölcsődések száma, az óvodások esetében 2010-ben tízből három gyermek, 2018-ban már nyolc kapja ingyen a reggelit, az ebédet és az uzsonnát. A három évesnél fiatalabb gyermeket nevelő családok havonta 12 kilogrammos ételcsomagban részesülnek 116 hátrányos helyzetű járásban.

Az emelkedő támogatás nem éppen a rászorulók számának csökkenését mutatja.

Az Eurostat legfrissebb felméréséből kiderült, hogy a magyar lakosság 31,9 százaléka nélkülöz valamilyen formában. Az Európai Unióban csak Bulgáriában, Romániában és Görögországban rosszabb a helyzet, mint itthon, Magyarországon.

A kormány a 2018-as költségvetéssel több mint 1900 milliárd forintot tervez fordítani a családok támogatására, ez kétszer akkora összeg, mint 2010-ben, nem is csoda, hiszen a II. világháború óta nem volt ilyen nagy és drasztikus az elszegényedés: ma Magyarországon 4,6 millió ember él európai mércével mért szegénységben. Szégyen.


Szólj hozzá

Facebook

Csatlakozz a több, mint 31 ezres táborunkhoz!