Zárójel
Rogán Antal: Soros támogatásával folyik a készülődés a forró őszre
fotó: propeller

Rogán: Magyarország nem kért, hanem cselekedett. Elfogyott a lé, adjatok még!

Az eddig 900 millió eurót kaptunk határőrizeti és rendészeti kiadásokra az EU-tól, s 2020-ig Magyarország összesen 71 milliárd forintnyi támogatást kap kizárólag határvédelemre. Rogán tudja, hogy az EU elutasítja abszurd kérést, mégis adja az arcát a sumáksághoz.

Rogán egyelőre szabadon távozott a rendőrségről

Adjál pénzt, mert kell és kész!

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint

„Továbbra is az a kormány elvárása, hogy az Európai Bizottság állja a magyar határvédelmi költségek felét, és határozottan reménykedik abban, hogy Brüsszel fizetni is fog”

Ez nem lenne precedens nélküli, hiszen Görögországnak, Olaszországnak és Bulgáriának is komoly támogatást adott az Európai Unió a migrációs válsággal, a határvédelemmel összefüggésben. Ezért szerinte ez Magyarország esetében is indokolt lenne.

„Magyarország nem kért először, hanem cselekedett: amilyen hamar lehetett, felépítette a határkerítést, kiképzett és szolgálatba állított mintegy háromezer határvadászt, akik ma is a határon teljesítenek szolgálatot”

– fejtette ki a miniszter, jelezve, hogy ez a magyar költségvetésnek egy előre nem látható hatalmas, 270 milliárd forintos kiadás volt. Bizony egyáltalán nem kedves miniszter, ennyit herdáltak el kampányfogásra, amit nem mellesleg nagy részben az EU adófizetőinek pénzéből tettek.

Összevetésül megjegyezte, hogy 2017-ről 2018-ra a magyar oktatási kiadások – benne a pedagógusbérek 5 százalékos és a felsőoktatási dolgozók bérének 15 százalékos emelkedése – 117 milliárd forinttal nőnek.

„Ehhez képest 270 milliárd forint “óriási summa”, és “nem azt mondjuk, hogy az egészet kérjük”, hanem “a szolidaritás jegyében, hiszen Magyarország a határai védelmével nemcsak saját polgárait, hanem minden európait is véd”

A harcos Magyar megvédi….

Itt jegyezzük meg, hogy a Fidesz és környéke a migrációs válság kezdete óta büszkélkedik azzal, hogy „mi védjük Európát”. Csakhogy a kormány éppen a válság csúcsán engedett, sőt részben szállított keresztül az országon mindenféle ellenőrzés nélkül legalább 400 ezer menekültet nyugat felé.

 Az nem működhet, hogy a szolidaritás egy irányú. Vagyis az elfogadhatatlan, hogy Brüsszel szerint az a szolidaritás, hogy mindenki fogadjon be migránsokat, aki viszont megvédi a határokat, az nem kap semmit. Ismerjük az első brüsszeli választ, válaszolni fogunk rá, és továbbra is az az elvárásunk, hogy Brüsszel állja ezeket a költségeket, legalább a felét.”

A konstruktivitás jegyében megjegyezte:

bárhogy is dönt a bíróság, a kormány nem fogadja el azt, hogy Brüsszelben megmondhassák, kiket telepítenek be Magyarországra.”

Ez a mondat is úgy hazugság, ahogy van. „Brüsszel” – ami mi magunk is vagyunk – nem dönt ebben a kérdésben, csupán abban, hogy szolidárisnak lenni kötelességünk.

A szombati kötcsei polgári pikniken tartott kormányfői beszédről szólva Rogán Antal kifejtette: a miniszterelnök Európa jövőjéről beszélt. Vannak olyan szándékok is, amelyek szerint Európát “kevert népességű” földrésszé kell tenni. Ez alapvetően változtatná meg a kontinens arculatát.

Jelezzük, ez már megtörtént, és szerencsénkre, mert ennek köszönhetően a magyarok százezrei is eljuthatnak oda, ahol élni akarnak.


Szólj hozzá