Zárójel
Kim Dzsong

Rónay Tamás: Szappanopera

Néhány év óta már az észak-koreaiak is ismerik a szappanoperák fogalmát. Kim Dzsong Un alatt ugyanis több sorozatot is útjára indítottak az állami televízióban, a KCTV-ben. Ez is az agymosás egy formája, s a cél természetesen nem is lehet más, mint a rezsim méltatása, és annak bemutatása, hogy Észak-Koreánál nincs jobb hely a világon.

Kim Dzsong

Rónay Tamás: Szappanopera

A kis vezér a jelek szerint ért a drámákhoz, és ahhoz is, hogy az egész világ figyelmét a phenjani szappanopera felé terelje. Csakhogy ha ennek a sorozatnak egyszer vége lesz, az az egész világ pusztulását jelentheti. Kim Dzsong Unnak esze ágában sincs akár le is lassítani a nukleáris programját: mindent egy lapra feltéve fejleszti az ország atomfegyvereit és ballisztikus rakétáit. Legutóbb már olyan lövedékkel kísérletezett, amellyel az Egyesült Államok egész területét képes lenne elérni.

Bár egy idő óta olyan híreket lehetett hallani, amelyek szerint az észak-koreai gazdaság elindult a fejlődés útján, a kedvező változásokból a lakosság nagy része semmit sem érez. Erre utal az is, hogy a néhány hete Dél-Koreába átmenekült észak-koreai katona gyomrában, az életmentő műtét során, csak néhány kukoricadarabkát találtak. Kim Dzsong Un hű a hagyományokhoz: nem érdekli, ha éhezik a lakosság, a lényeg, hogy az elit dőzsölhessen, és a fegyverkezésre legyen elég pénz.

Kim Dzsong Un is tisztában van, hogy akkor rezsimje örökre eltűnik a Föld színéről…

Ugyan Phenjan arra még mindig nem képes, hogy miniatürizálja a nukleáris atomtöltetet, azaz célba juttassa az atombombát, a legutóbbi fejlemények rendkívül aggasztóak. Ettől függetlenül valószínűtlen, hogy Phenjan elsőként vesse be tömegpusztító fegyvereit, mert azzal Kim Dzsong Un is tisztában van, hogy akkor rezsimje örökre eltűnik a Föld színéről.

Sok függ azonban attól, mit akar Washington. Donald Trump az utóbbi időben ugyan némi visszafogottságot tanúsított a sztálinista állammal szemben, ám nem sok jót sejtet, hogy a koreai válságot párbeszéddel rendezni kívánó Rex Tillersont előbb-utóbb a keményvonalasként számon tartott CIA-igazgatóval, Mike Pompeóval válthatja fel. A dráma folytatódik, mert a szappanopera nem érhet véget.

Rónay Tamás

Támogasson minket - segítse a munkánkat

Zárójel – A szókimondó, hiteles, színes, naprakész oldal. Hiszünk a sok kicsi sokra megy elvben, így minden apró adomány is előrébb visz minket az utunkon.

További részletekért kattintson ide, vagy azonnali támogatáshoz a “PayPal Támogatás” gombra.




Szólj hozzá