Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Spiró György: az írástudatlanok között ugyanakkora az értelmes emberek aránya, mint az akadémikusok között

Spiró György, Kossuth-díjas íróval készült interjú, a 168 óra online oldalán jelent meg. A beszélgetésből igyekszünk a legérdekesebb gondolatokat olvasóinkkal megismertetni.

Spiró György: az írástudatlanok között ugyanakkora az értelmes emberek aránya, mint az akadémikusok között
Spiró György: az írástudatlanok között ugyanakkora az értelmes emberek aránya, mint az akadémikusok között

Szatirikus regénye, a Kőbéka, az elmúlt év végén jelent meg.

Elmondta,  minden mesének van valamennyi valóságalapja, és az olvasó szembesülhet a saját életével.  De ha az lett volna a célja,hogy leleplezze a mai magyar politikai helyzetet, cikket írt volna, és nem regényt.  A sajtóban  mindenki a „közéleti” mondanivalóra koncentrál. Fölöslegesen. Magyarországon a szó valódi értelmében nem létezik közélet:

“Nem működnek a nyilvános párbeszéd fórumai. Az egyénnek semmiféle közéleti cselekvési tere nincs. Nem jó jel, ha a művekből kizárólag a politikai tartalmat akarják kiolvasni, polgárháborús viszonyokra utal. ”  /……/  “A könyvek kizárólagosan politikai olvasata – és szándéktalan vagy szándékos félreolvasata – miatt a szerzőket aszerint értékelik, hogy melyik úgynevezett oldalon áll. Művészeti szempontokról szó sem eshet.”

Szerinte definiálni kellene, mit jelent az „értelmiségi”. A napjaink magyar  felfogása a 19. századi német és a 20. századi orosz értelmezésnek felel meg:

“Az „intyelligencija” oroszul magasrendű, sokrétű szerepkört jelent. Az értelmiségi nem csak szellemi munkát végez, elvárják tőle, hogy a hazájáért, a népéért más módokon is cselekedjen: erkölcsi példakép legyen és utat mutasson. Az irodalmi élet vezetőinek, a felkent váteszeknek szellemi, lelki hatalmat tulajdonítanak, és papi funkcióba helyezik őket. Ez a 19. századi romantikus szemlélet Nyugat-Európában régen megszűnt, Amerikában ki sem alakult, ott kizárólag szakértelmiségiek léteznek, és nincs semmiféle igehirdetői feladatuk. Nálunk azonban még mindig a papi funkciót kérik számon az értelmiségen.”

Hangsúlyozta, egy modern államban az egyének anyagi védelme és szellemi-lelki jólétének ápolása a szakmai intézmények dolga:

“Az egyének a bajukkal szakemberekhez fordulhatnak: lelkészhez, pszichológushoz, tanárhoz, szociális munkáshoz. Nálunk a ki sem épült vagy ismét lerohasztott intézményi hálózatot helyettesítik a pöfeteg tekintélyek.”

Kártékony jelenségnek tartja, hogy a honi értelmiség gyakran politikacsinálónak képzeli magát.

“Ki kérte fel őket? Melyik társadalmi réteget képviselik, kinek a nevében beszélnek? Ki választotta meg őket néptribunnak? Mikor bizonyították az alkalmasságukat?”

Természetesen ő is érez társadalmi felelősséget:

“Igyekszem is pontosan ábrázolni azt, ami van. A műveim megformáltságát számon kérhetik rajtam. Kérik is: ha nem tetszik, amit írtam, legközelebb nem veszik meg a könyvet vagy a színházjegyet. Az írói pózokat és a váteszkedést azonban rühellem. Hogy jövök én ahhoz, hogy azt mímeljem, hogy mindenhez értek, és utat mutassak másoknak?”

A Kőbéka az új feudalizmusról is szól. Úgy véli, a magyar új feudalizmus nem új keletű:

“A Kádár-korszakban is létezett. A párt főtitkára totális hatalmat tudott gyakorolni. A vidéki párttitkárok kiskirályokként szinte pallosjoggal rendelkeztek. Nem csodálható, hogy hasonló rendszer alakult ki 1990 után.”

A magyar társadalom kasztosodásáról markáns véleménye van:

“Ez a folyamat a rendszerváltás után kezdődött, amikor a teljes foglalkoztatás (a kapun belüli munkanélküliség) megszüntetésével milliók veszítették el a munkahelyüket és az egzisztenciájukat, és süllyedtek reménytelen szegénységbe. A kapitalizmus igen sötét formája valósult meg a mi térségünkben, amely leginkább az 1800-as évek első felének Angliájára emlékeztet. Nálunk furcsa módon a Kádár-korszakkal ért véget a polgári fejlődés, eltűnt az, a kiegyezéskor kialakult mentalitás, amely folyamatosan csökkenő mértékben ugyan, de valamennyire elviselhetővé tette a 20. századi borzalmakat.”  /…/  ”  A társadalom mentális állapotát rongálja, hogy mind a náci, mind a bolsevik eszmék magyar hagyománnyá váltak, és összefonódnak. Ha Magyarországon azt mondják, hogy „keresztény”, az a harmincas évek óta azt jelenti: „nem zsidó”. Faji fogalom lett tehát a „kereszténység”, ami nemzeti katasztrófa. A „szegény” pedig a rendszerváltás óta a cigányt jelenti. A „szegény” is faji fogalommá vált. Ennél rosszabb nemigen történhetett volna.”

Az április választások kapcsán úgy hiszi, a médiának nincs akkora jelentősége, amekkorát tulajdonítanak neki:

“Az emberek a saját bőrükön érzik, mi van, látják, hogyan él a szomszéd, és elsuttogják egymásnak, ki mit művel „odafönt”. Ideig-óráig széles körben el tudnak terjeszteni egy-egy felülről diktált primitív előítéletet, de nem ez a döntő. Az írástudatlanok között ugyanakkora az értelmes emberek aránya, mint az akadémikusok között. A hülyék aránya is ugyanannyi. Nem azért mondom, mert demokratának szeretnék mutatkozni, hanem mert ez a legszemélyesebb tapasztalatom. “

...

Szólj hozzá