Zárójel

Volt egy nyár – szabálytalan közösségi nekrológ

Meghalt Pataki Ferenc fejszámoló művész. Lehet, hogy csak én érzem így, de mintha csendes szomorúság ülne az Újlipótvároson. Alább emlékcsokor azokról, akik még itt vannak  pedig  már elmenetek, velük van már Feri bácsi is.

Katt bármelyik képre!

Feri bácsi és társai

A csodaember nálunk, több volt családi barátnál, hiszen az ötvenes évek közepétől, a hatvanas évek elejéig minden évben  együtt nyaraltunk Siófokon a Délibáb panzió nevű gyönyörű és különös képződményben. Ennek a közel sem homogén társágnak a halottjai vonulnak – az újabb halálhír hallatán – végig előttem.

Apám, Rodolfó és Feri bácsi egész nap kártyáztak, csak annyi időre függesztetek fel a zsugát, hogy a két utóbbi elugorhasson egy-egy fellépésre, majd ismét a teraszasztalnál játszottak. Én életem első banánját is – hat éves lehettem –  Rodolfótol kaptam, valamelyik külföldi útjáról hozta Jutka lányának és nekem a sok színes papírszalvétával együtt, ami az akkor nagyon divatos gyűjteményembe került.

Mondanám, hogy „odaát” folytatódik az ultiparti, de nem mondom, mert lelkem mélyéből irtózom a közhelyektől, na jó most kivételt teszek, mondom.

Ma is látom Salamon Bélát, Ő, ha éppen nem kártyázott, magányosan ücsörgött, mint afféle közismert „emberbarát”. Emlékszem egyszer egy belvárosi maszek harsány neje – ki tudja ma már milyen különös állatfaj volt, na nem a harsány nej, hanem a belvárosi maszek – odapenderült elé és azt csicseregte: „Béla bácsi, mondjon valami vicceset olyan rossz kedvű az uram”. Salamon felnézett rá és csak ennyit mondott: „Majd este a szabadtérin, remélem megvették a jegyeket!”. Béla bácsi is egy másik világból szurkol minden körülmények között imádott MTK-jának.

Egyszer valaki felszalajtott,

szóljak Keleti Laci bácsinak a Csim-bum cirkusz híres Szamócájának, hogy várják a kártyaasztalnál. Berontottam a szobába és földbegyökerezett a lábam, Szamóca elképesztő hangosan horkolt az ágyban hálóingben és hálósipkában. Megbűvölten bámultam egészen  ébredéséig, mert akkor meg ő nézett rám értetlenkedve, hogy mit keresek ott és mit bámulom. Választ helyett elszaladtam.

Szégyellem, – egyetlen mentségem csak az, hogy közel hatvan  év nagy idő – de elfelejtettem a nevét, talán Vargának hívhatták, kiváló egri szemész és megszállott festő volt, minden nyáron szintén ott nyaralt velünk és festette a Balatont, majd hazautazásuk előtti este rögtönzött kiállításon mutatta be az új termést. Az egész társaság nagyon büszke volt rá, hogy „saját” festőnk is van

Alfonzóék is akkor tájt tértek haza „nyugati kalandozásukból”, ők valahol a városban béreltek szobát, de Józsi bácsi azért  állandóan ott lébecolt a Délibáb teraszán, ahogy a nem messzi Nemzeti Színházi üdülőjéből a Gábor Miklós – Ruttkai Éva házaspár is Juli nevű kislányukkal, aki teljes jogú tagja lett a panzió legalább húsz főt számláló gyerekköztársaságának.

Katt bármelyik képre!

Szép tegnap

Különös nyarak voltak ezek, akkor nem kellett az átlagosnál jobban félteni a gyerekeket, így azután mi kölykök, egész nap játszottunk, rohantunk egymástól tanultunk úszni, biciklizni. Jól éreztük magunkat, és talán akkor gondoltuk úgy utoljára, hogy az élet dolga nem más, mint szépnek és kellemesnek lenni.

Legyen könnyű Neked is a föld, Feri bácsi!

 

Kapcsolódó cikkünk

Elhunyt Pataki Ferenc


Szólj hozzá