Zárójel online hírportál
A legjobb hírek egyhelyen...

Szomorú: A mentősök fizetése nem éri el a törvényes bérminimumot

Örülnek a mentősök a béremelésnek, de sok esetben így sem éri el a törvényes bérminimum szintjét – erről beszélt Kusper Zsolt az ATV-n.

Szomorú: A mentősök fizetése nem éri el a törvényes bérminimumot
Szomorú: A mentősök fizetése nem éri el a törvényes bérminimumot

Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke elmondta, hogy akár 3 műszakban is dolgoznak a mentősök, csak azért, hogy el tudják tartani a családjukat. Ez nem az egyetlen küzdelem amit meg kell vívniuk, ugyanis olyan is van amikor még a vécépapírt is maguknak kell biztosítaniuk. Kusper az ATV Start című műsorában elmondta, hogy bár a béremelésnek örülnek, az ,,egyik szemük nevet a másik meg sír”, ugyanis elmondta, körülbelül 110-130 ezer forintot visznek haza a mentődolgozók, bármennyire is dobálóznak a kormányközeli hangok a bruttó összegekkel. Ebből a bérből pedig nem lehet megélni – mondta Kusper Zsolt.

Nem elég ez az egy állás

Euróra átszámolva egy magyar mentő 450-470 euró között kap, míg bécsi társa ugyanazért a munkáért 2-3 ezer euró közötti összeget vihet haza.  Az elnök ezt nemcsak döbbenetesnek, de szégyenteljesnek is tartja, mert a magyarországi mentődolgozóknak 2-3 állást kell vállalniuk, hogy családot tartsanak el, és hitelt tudjanak fizetni. Olyan is van ugyanakkor, aki délelőtt mentőzik, délután már mosogat, vagy éppen elmegy segédmunkásnak, festőnek. „Valahogy meg kell, hogy éljenek” – tette hozzá csalódottságát kifejezve a műsorban.

Lesújtó a kép

Ez a valóság tehát manapság itthon. Azok az emberek, akik az életüket arra áldozzák, hogy a kiszolgáltatott, bajba kerülteknek segítsenek, így vannak megbecsülve. Még mindig a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabban az átlagkeresetek, ráadásul sokan nincsenek tisztában azzal sem, milyen veszélyes munkát végeznek a mentősök. Azok, akik több mint húsz ország harminc csapata között mindkét kategóriában a második helyen végeztek a május 24. és 28. között, a csehországi Rejvizben megrendezett 21. nagy, nemzetközi mentőversenyen. Ezt érdemelnék? Nem hinnénk.

...

Szólj hozzá