Zárójel
Az „átjáróház” szabadsága – tíz éve csatlakoztunk a schengeni övezethez
Szőke László hegyeshalmi polgármester (b2), Takács Albert IRM-miniszter (b1), Gyurcsány Ferenc kormányfő (k), Göncz Kinga külügyminiszter (j1) és Béndek József hőr. altábornagy (j2) leemelik a hegyeshalmi sorompót (forrás: nava.hu)

Az „átjáróház” szabadsága – tíz éve csatlakoztunk a schengeni övezethez

Tíz éve tűzijátékokkal, galamb röptetéssel, sorompó leszereléssel, hangos ünnepléssel csatlakozott Magyarország a schengeni övezethez. Akkor ünnepeltük a fizikai határok eltörlését.

Az „átjáróház” szabadsága – tíz éve csatlakoztunk a schengeni övezethez
Nyitva (és elhagyatva) a határ (forrás: rajkafep.atw.hu)

 

Élet határ(ellenőrzés) nélkül

Egy évtizede, 2007. december 21-én kilenc új tagállammal bővült a schengeni övezet. A csatlakozó új államok: Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia. Ezeknek az országoknak az EU felőli határai megszűntek. Jobban mondva a határ,- és vámellenőrzés szűnt meg. Szabadon, megállás nélkül átmehettünk az addig szigorúan őrzött határokon.

A határellenőrzés megszűnése csak az ún. “belső” határokra vonatkozik, azóta is. Ha az unión kívülről utazunk be a schengeni övezet területére, vagy azt elhagyni akarjuk, akkor a „régi rend” érvényes. A határátlépésre továbbra is csak a kijelölt határátkelőhelyeken és a szokásos határellenőrzést követően kerülhet sor.

A schengeni tagállamok számára a belső határokon való ellenőrzés megszüntetésének feltétele az ún. mélységi ellenőrzési rendszer bevezetése és működtetése volt. Ennek alapján, az ország területén belül az idegenrendészetért felelős hatóságok munkatársai bármikor igazoltathatják a külföldieket. Az igazoltatás nem folyamatos és nem helyhez kötött. Az új utazási szabályok a rendszerbe való belépéskor csak a szárazföldi és a tengeri utazásra vonatkoztak. Az EU-n belüli járatok repülőtéri ellenőrzését 2008 márciusának végére számolták fel.

Schengen lényege

A luxemburgi Schengenben 1985. június 14-én az Európai Gazdasági Közösség öt tagja – Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság – által a Princesse Marie-Astrid nevű hajó fedélzetén írt alá megállapodást. Ez mindössze a részt vevő államok közötti közös határellenőrzés fokozatos megszüntetéséről szólt. A megállapodás még csak egyszerűsítette a határátlépés formaságait, de már kilátásba helyezte a határok teljes lebontását is.

A megállapodást 1990. június 19-én kibővítették a Schengeni Végrehajtási Egyezménnyel, amely meghatározta a megállapodás megvalósításának folyamatát. A személyforgalom belső országhatárokon történő ellenőrzésének megszüntetésével párhuzamosan erősítették meg a részes államok külső határellenőrzésüket. A megállapodás és az egyezmény végül teljes mértékben 1995-ben lépett hatályba az öt alapító, valamint Spanyolország és Portugália részvételével.

Az 1997. október 2-án aláírt és 1999. május 1-jén hatályba lépett amszterdami szerződés alapvetően átrendezte a bel- és igazságügyi együttműködést. Az Egyesült Királyság és Írország az amszterdami szerződés szerint továbbra is fenntartja önálló határellenőrzési rendszerét. Dánia is szabadon dönthet, hogy alkalmazza-e a későbbiekben születő schengeni acquis-t. Az EU-hoz később csatlakozott és csatlakozni kívánó országok számára ugyanakkor kötelező a schengeni szabályok átvétele és alkalmazása.

Az „átjáróház” szabadsága – tíz éve csatlakoztunk a schengeni övezethez
(forrás: MTVA/MTI)

Recseg-ropog a rendszer

Az óriási szabadság bizonytalanságot, kétkedést hozott. Szép, szép, hogy valaki Tallinból elindul gépkocsival, és egészen „megállás nélkül” elmehet mondjuk Lisszabonig. Útközben esetleg egy-két közúti ellenőrzésen esik át. De ha úgy jön ki a lépés, még ez sincs. Mi tagadás, nem ehhez voltunk szokva. De még a nyugati testvéreink sem, hiszen az első időszakban szépen lassítottak a közúti átkelő előtt, és csak átgurultak a szomszédos országba. El kellett telni jó pár hónapnak, mire ez a rutin kikopott.

Biztonsági szempontból is elég aggályos volt a rendszer, hiszen a mi (csak maradva a példánknál, nem megbántva őket!) észtünk nem biztos, hogy becsületes. Lehetett volna egy aranycsempész, drogfutár, vagy akár gyilkos. Egy kis országban is el lehet tűnni, nemhogy egy egész kontinensen! Aztán a hatóságok is felvették a ritmust, és kialakították a saját mechanizmusukat.  Csakhogy tökéletes megoldás nincs! Ha helyzet van, bizony visszaáll a határellenőrzés.

Ahogy napjainkban is látjuk, elég, ha csak a szomszédos Ausztria felé indulunk el. Közúti ellenőrzés formájában a határon benéznek a kocsinkba. A déli (schengeni) határunkon pedig felépült egy kerítés. Szebb, modernebb, magasabb, mint kommunista társa volt, de a funkciója (majdnem) ugyanaz. Kívül tartja, aki nem kívánatos Európában (és nálunk).

Az elmúlt évek migrációs nyomásának terhe alatt recseg-ropog a schengeni rendszer. Már korántsem az a kötetlen szabadság jellemzi, mint tíz éve. De ki gondolt akkor arra, hogy a menedékkérőkkel együtt jönnek terroristák, aki ilyen-olyan megfontolásból, és nincs aki/ami kiszűrje őket? A helyzetet kezelni kell, a határt (ha nem is látható) védeni kell. Ezt lehet szeretni, vagy gyűlölni, de meg kell tenni. Még a schengeni eszme rovására is.

Az „átjáróház” szabadsága – tíz éve csatlakoztunk a schengeni övezethez
A déli schengeni határunk napjainkban (forrás: Flickr)

Szólj hozzá

Facebook

Csatlakozz a több, mint 31 ezres táborunkhoz!