Zárójel

Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához. A körmendi gyerekgyilkosság megfejtése: „vérvád”

Toroczkai Lászlóról jobb időkben, a béke, jólét és szabadság korszakában persze nem kellene szót sem ejteni. Minek felidézni legrosszabb, izzasztó álmainkat egy ilyen alak rémképével?

Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához. A körmendi gyerekgyilkosság megfejtése: „vérvád”

Most azonban nem ilyen időket élünk.

Ha akarjuk, ha nem, figyelnünk kell arra a figurára, aki megkaparintotta egy település polgármesteri székét a déli határnál, és a menekültek elleni akciózással a tőle várható módon ki is használja ezt a lehetőséget – valamint a magyar parlamentben erős frakcióval rendelkező szélsőjobbos párt alelnöke, mintegy jelképe a párt “jóarcúságának”…

Ez a szélsőséges politikus időről-időre észrevéteti magát – például az elmúlt hetekben a CEU-ügyben nyilvánosságra hozott kirohanásával, illetve valamivel korábban Ásotthalom vezetőjeként keresztülvitt muszlimellenes, bevándorlóellenes és melegellenes rendelkezéseivel (melyeket az Alkotmánybíróság minősített érvénytelennek, hiszen alapjogokat próbált korlátozni helyi rendelettel…)

Toroczkairól a sajtó nem fideszes-jobbikos szegmensében olvasható portrék egybegyűjtik a jellemző életrajzi tényeket.

Például Czene Gábor az (azóta megszüntetett) Népszabadságban:

“Toroczkai László több szélsőjobboldali szervezet (Betyársereg, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) alapítója, neve a 2006-os utcai zavargások során vált országosan ismertté. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Szabadság téri tévészékházat megostromolták az autókat is gyújtogató vandálok. Hozhatunk közelebbi példát is. Toroczkai egy márciusban tartott konferencián a „migránsügyről” szólva arról beszélt, hogy hosszú előkészület után meghirdették Európa megszállását: „a fehér ember végső kiirtásáról beszélünk”

Érdekes adalék a portréhoz, hogy mi volt Toroczkai és hívei reakciója arra, amikor Léderer András, a menekültválság idején kiemelkedő munkát végző emberi jogi aktivista, korábbi politikus, kiváló liberális személyiség “merészelte” kikérni a Toroczkai-féle mezőőrség tevékenységéről rendelkezésre álló közérdekű adatokat.

Léderer András “kérdéseire válasz nem, zsidózás és buzizás viszont bőven érkezett.” Nem az az érdekes egyébként Léderer szerint, hogy egy polgármester őt személy szerint miként inzultálja, hanem az,

“hogy milyen viselkedést legitimál a kormány tranzittal, 8-kmrel, plakáttal és hogy az ásotthalmi polgármester által életrehívott mezőőrség a magyar állam által nem védett menedékkérőkkel szemben mire lehet képes, ha ez zajlik egy magyar állampolgárral szemben”.”

Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához. A körmendi gyerekgyilkosság megfejtése: „vérvád”

Mindezen túl a Toroczkai-arckép

valósághű megfestéséhez eben az írásomban is hozzá kívánok járulni. A kollektív emlékezet gyakran túl rövid, de mire valók az újságírók és az archívumok?…

A történelmi emlékezet ébren tartása kedvéért ezúttal egy 2007-es ügyre emlékeztetek. Az a Toroczkai-botrány arról a szellemi és morális sötétségről árulkodik, amely a jelenlegi polgármester és pártalelnök propagandatevékenységét jellemezte és jellemzi.

A cikksorozat, amit saját, Magyar Jelen című lapjában akor közzétett, minden bizonnyal az ő gyalázatos életművének is egyik mélypontja. (Természetesen folyamatosan igyekszik alulmúlni, de lássuk be, nem könnyű.)

Keressen rá erős gyomrú olvasón a Google keresőben erre a két szóra: “Toroczkai” és “vérvád” – és feltárul a magyar szélsőjobboldal teljes nyomora.

Toroczkai “oknyomozó újságírónak” tüntette fel magát, és ezt úgy oldotta meg, hogy a tiszaeszlári vérvád történetének újracsámcsogásával (“természetesen” végig úgy mutatva be a 19. századi ügyet, mintha a középkori vérvád-babona alapján meghurcolt zsidók elleni vád megalapozott lett volna) folyamatosan összecsúsztatta a szélsőjobbos zsidógyűlölők “modern kori” babonáját.

A lényeg ugyanaz: azzal riogatják-hülyítik magukat és a nekik hinni képes embereket, hogy az ortodox zsidók keresztény szüzek vérét veszik vallási célból – és Toroczkai képes hosszú oldalakon bizonygatni, hogy egy korunkbeli bűnügynek, a körmendi gyerekgyilkosságnak ez a sokszor megcáfolt középkori babona lehet a “megfejtése”.

Az aljas írás persze azonnal szétspriccelt a náci-nyilas-hungarista és egyéb nemzetiagyhalál-oldalakon, és kifejtette a maga propaganda-hatását. A magyar internethasználók szellemileg nem túl erős részében azóta is úgy terjeng, mint “bizonyított tény”.

Egy kis történelmi háttér mindehhez:

1945-ben Magyarország “történelmi”, “keresztény-nemzeti” kurzusa a világtörténelem leggsötétebb hatalmi szövetségéhez csatlakozva súlyos és megérdemelt vereséget szenvedett a második világháborúban. A Toroczkai-féle nézetek képviselőit akkor kisöpörték ebből az országból – és a romokon kialakuló új koalíciós rendszer a győztes hatalmakkal békeszerződést írt alá: Magyarország többé nem tűri el, nem nézi el olyan szellemi és politikai erők garázdálkodását, amilyenek a rablóháborúhoz csatlakozásunkat, és honfitársaink százezreinek megbélyegzését, kirablását, tömeggyilkosoknak kiszolgáltatását lehetővé tették…

Ezt a békeszerződést már régóta megszegtük és nap mint nap újabb szemétségekkel bizonyítjuk, hogy a huszadik század végére, a huszonegyedik század elejére ez az ország mindent megtagad, amit – ha másból nem, elődeink szörnyű sorsából meg kellett volna tanulnunk. A tisztesség pedig azt is megkövetelné, hogy tartsuk magunkat az ünnepélyes fogadalomhoz – amit persze szintén megszegtünk és megszegünk.

Toroczkai esetében nem egy bukott, szubkultúrákba szorult, a közélet peremén tántorgó közéleti szereplőről van szó, hanem egy pozícióját erősítő, a megmaradt magyar szabadságra folyamatos fenyegetést jelentő tehetséges, szélsőséges, sötét alakról, bizonyos körökben szilárd háttérrel rendelkező, azokban a körökben elismert politikusról.

Hát itt tartunk.

Shares 141



Szólj hozzá!

4 hozzászólás : "Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához. A körmendi gyerekgyilkosság megfejtése: „vérvád”"

Visszajelzés
avatar
Rendezés:   legújabb | legrégebbi | legnépszerűbb
István Tamasi
Vendég
István Tamasi

A legfrissebb: Torockai szerint a migránsok alagúton jönnek be az országba. Nyilván Soros ürgeügynökei ástak alagutat.

Laszlovszky András
Vendég
Laszlovszky András

Sajnos 1945 már régen volt. Azok, akik nagyon fiatalon megélték azt a korszakot, már 100 év körüliek (lennének). A Toroczkai-féle agymenők viszont olvasni, tájékozódni, tanulni nem szeretnek, meg nem tapasztalták, milyen az, amikor a politikai nézeteiért vagy pusztán a származásáért üldöznek embereket. Az összeesküvés-elméletekre úgy is vevő a pórnép, ha semmi alapja nincs.

János Huncutka
Vendég
János Huncutka

Ez is felvett név mert Torockai eredeti neve Tóth.Azt hiszem nagyon sok választót bukott a jobbik, hogy ezt a fickót alelnökké nevezte ki. Ez egy balhét kereső manusz.

János Dunai
Vendég
János Dunai
maradjunk annyiban hogy európa zsidó megszállása a torockaiek olvasataban azt jelentui hogy a munkaalapu sikeres európat az usat uralo nemzetkozi kamatos pénzugyi körök mint legyözhetetlen nem teljesen behuzhato veszelyes ellenseget foleg németorszagot minden eszközzel el kell takaritani az utból, a nemzetközi egyébként biztos vesztes vilaghatalmi- izraelt vezetö pozicioba tolni akaro-elérhetetlen célokért.izrawelnek ki kell vonuklni a megszállt teruletekröl es le kell fegyverezni izraelt ha nem tetszik akkor mind költözzön a fö feszkukbe az usaba.európa nem kerulhet a kezükbe.már ott van de predaként nem fogja engedni a feher európa hogy rajuk eröszakoljak oriasi tömegben a más kulturajúak élösködö tömegét.elég élösködö van fent.még… Read more »
wpDiscuz