Zárójel
Újlipótváros árulja a zöldterületét, de ki veszi meg? Csak nem….
fotó: Földes András

Újlipótváros árulja a zöldterületét, de ki veszi meg? Csak nem….

A tény annyi, hogy Budapest tüdejeként funkcionáló pesti Duna-parton sorra vágják ki a fákat, ami alól Újlipótváros ide eső része sem kivétel, elárverezik a folyóparti sétány mellett fekvő három – jelenleg még önkormányzati tulajdonban lévő – telket.

A tervek szerint lakóparkok épülnek ide is,

végleg felszámolva a természet  jeleit, amelyeket a főváros vezetése még meghagyott. Mi naiv budapestiek néhány hete még úgy gondolhattuk, hogy azért füvesítenek és fásítanak a Duna és a Népfürdő utca közti területen, hogy valamennyi zöld azért maradjon a teljesen értelmetlenül leaszfaltozott sétány környékén.

Újlipótváros vezetése azonban akkor már gőzerővel készült a telkek eladására. Május végén jelent meg a kerület honlapján, hogy vevő kerestetik az ideiglenesen zölddé varázsolt területekre. A három telek egyben 10 ezer négyzetméter, ahová a kerületi szabályozás szerint akár 25 méteres épületeket is felhúzhatnak. A Dráva utca és a Viza utca közti szakaszon szinte a vízig nyújtóznak majd az épületek.

A kiírás szerint a terület kikiáltási ára 3,6 milliárd forint, és június 22-én kerül kalapács alá. Borszéki Gyula, a XIII. kerület alpolgármestere az Index riporterének elmondta, hogy

„a területről nem tűnik el a zöld, a tenderkiírásban rögzítettük, hogy az épületek közt mindenki által használható parkos részt kell kialakítani.”

Tudják, azokról a konténerben kiültetett,

majd szinte kivétel nélkül elszáradó tujákról van szó, amit a lakóparkokban előszeretettel ültetnek fák helyett.  A kérdésre, hogy mekkora parkot írtak elő, a megkérdezett nem tudott válaszolni, majd írásban mégis:

„Megerősítem, hogy a Dráva utca és Viza utca közötti területsáv fele (kb. 7300 m2) zöldfelület lesz, és az építhető épületek között jelentős méretű közhasználatú parkosított területeket kell a fejlesztőknek létrehozni. Ennek nagyságát az érvényben lévő építési szabályzat figyelembevételével a tervpályázat(ok)ban dolgozzák ki. A beépítés ritmusa harmonikus lesz a zöldfelületek sorával. A tervpályázat kiírása, lebonyolítása az árverés nyertesének a kötelezettsége. A tervpályázat szabályait kormányrendelet írja elő, a pályázatról a szakmai kamarát értesíteni kell, a zsűri tagjainak többsége okleveles építésznek kell lennie, társelnöke a kerületi főépítész. Egyébiránt mindhárom ingatlan – összhangban a Fővárosi Önkormányzat településszerkezeti és rendezési tervével – a 3/2000. (I.17.) ÖK rendelet alapján lett kialakítva. Az építési előírások tehát tizenhét éve változatlanok.”

Borszéki Gyula szerint a beruházás színvonalát az az építészeti zsűri biztosítja, amelynek tagja lesz a kerületi főépítész is. Azt viszont nem mondta, hogy kikből áll még  zsűri, és mekkora függetlenséggel bír majd akkor, amikor egy milliárdok felett rendelkező építtetővel kell tárgyalni.

OLVASTAD MÁR?   Légkondi helyett nyomozás

Több, mint érdekes az a kiszivárgott értesülés, amit Borszéki sem cáfolt, hogy az MSZP-s Tóth József irányította kerületben Orbán Viktor vejének köre kaphatja meg a jogot az építkezésre.

A Sivek Norbert és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó pályázóra vonatkozóan ezt nyilatkozta az alpolgármester:

„Az árverésre jelentkezés határideje nem telt le, így ma még nem lehet tudni, hogy egyáltalán kiket érdekel a pályázatunk.”

A  területen egyébként a legjobb akarat mellett sem lesz valódi park, hiszen – ahogy Borszéki elmondta – az építkezéshez a beruházónak árvízi védművet kell építeni. Ez azt jelenti, hogy Újlipótváros ezen részét fel kell tölteni, és betonfallal kell ellátni, ahogy az az Elektromos-sporttelep és az új úszóaréna Duna felőli oldalon már megépült.

Shares 124



2 hozzászólás