Zárójel
Zene feketén fehéren, Érdi Tamás világa
Fotó: Harmos Réka. koncert után.

Zene feketén fehéren, Érdi Tamás világa

A zongoraművész és családja, több mint egy átlagos família.  Ők négyen: Márta, Sándor a szülők, valamint Réka a feleség és Tamás, így együtt egy zene –  projekt. A család Tamás minél kerekebb, tökéletesebb, sikeresebb karrierjéért dolgozik, tegyük hozzá nem akármilyen sikerrel.

Zene feketén fehéren, Érdi Tamás világa
Fotó: internet, A zene projekt

A kezdet

Mikor találkozott a komolyzenével?

Hat-hét éves lehettem, amikor a szüleim elvittek az Operába, ahol a Varázsfuvolát néztük meg, csodálatos zene. Az előadás végén a szó szoros értelmében sírva fakadtam és hazáig zokogtam. Már arra gondoltak, hogy engem esetleg soha többet nem lehet Operába vinni. Egy idő után azonban végre kiderült, azért sírok, mert azt hiszem, hogy ezt a zenét soha többé nem hallhatom. Onnantól kezdve, ha esett, ha fújt mentünk és fel is vettük magnóra az összes előadást, hogy meglegyen, ha újra hallani akarom. Egy alkalommal olyan magnót vittünk, amibe rádió is volt és – szerencsémre még a zenekar hangolása közben ugyan – egyszer csak hangosan megszólalt valami rock and roll szám.

Igen vannak ilyen elátkozott napok, – mosolyog így utólag- Sándor az édesapa.

De visszatérve az első élményeimhez, – folytatja Tamás- amelyek közül kiemelkedik a Varászfuvola, – aminek Bergmann-féle filmes feldolgozását később családunk barátjától, Szabó István filmrendezőtől kaptam meg – soha nem felejtem, ami nem is csoda, hiszen gyönyörű mese és zene együttese. Így kezdtük Mozart, meg én.

Talán ennek az első találkozásnak köszönhető, hogy mostanság egyre több olyan koncertet tart gyerekeknek, amelyen mesél is nekik a művekről?

Igen, ez is közrejátszik, nagyon szeretem ezeket a találkozásokat, mert minden idegszálammal érzem a csodálkozást, ami a gyerekek felől árad.

Ha már a gyerekeknél, gyerekkornál tartunk, mikor kezdett zongorázni?

Három-négy éves lehettem, amikor a vörösberényi  házunkban „rászálltam” dédapám öreg zongorájára, és attól a pillanattól kezdődően el nem lehetett mellőle zavarni. Nem sokkal később jött el az a korszak, amikor már a madarak csiripelésében is Chopin zenéjét véltem felfedezni. A másik nagy kedvencem a tenger morajlása volt, onnan sem lehetett kirángatni.

Zene fektén fehéren, Érdi Tamás világa
Fotó Harmos Réka. A koncert

Felkészülés

 Néhány éve tanúja lehettem egy beszélgetésének Ön és Eötvös Péter, a kortárs zene óriása, között, ami arról szólt, hogy milyen metódussal közelít egy új műhöz, hogy tanulja, teszi magáévá. Beavatná ebbe a rendkívül érdekes titokba az olvasókat i.?

Beck Erika a tanárom, ő talán a második mamám is, hiszen gyerekkorom óta foglalkozik velem. Régebben úgy tanultunk, hogy ő lejátszott egy részletet és megkérdezte, én hogyan folytatnám. Ha nem úgy gondoltam, ahogy a zeneszerző, akkor azt mondta, hogy „ez így nagyon jó, de inkább maradjunk annál, amit írtak”. Ezt addig csinálta, amíg, kvázi rávezetett arra, hogy mi következik. Azért beszélek erről múlt időben, mert Bartóknál, Lisztnél már nem lehet kitalálni a folytatást, tehát magát a kottaképet tanulom meg.

Ez úgy történik, hogy elmondja mi van pontosan beírva a kottába, és amikor azt már nagyon tudom, akkor hallgathatom meg több előadótól. Ez azért fontos, hogy ne másoljam a hallottakat. Ezeket a műveket nem lehet brei-kottában megszerezni, ráadásul, ami elérhető, – sajnos – az is sokszor pontatlanul van átírva, egy szünet- vagy hangsúly-jel óhatatlanul kitörlődhet. NT: Gyakorlatilag minden, amit játszott a fejében van?

Zene projekt

 Jól fogalmazok, ha azt mondom, hogy az Érdi család egyben egy projekt is, amelyikben nagyon karakteresen körülhatárolt    munkaterületek találkoznak?

Pontosan így igaz. A művészeti térben ezen a szinten minden művész, -mondja Sándor- vagy akár sportoló mögött is állnak segítők, esetünkben mi vagyunk Tamás háttércsapata, a mancsaft. A mi életünk úgy zajlik, hogy Tamás reggel kilenctől este hétig – rövid szünetekkel – otthon dolgozik, a régi szobájában – ami ma már a munkahelye – van a régi zongorája, és ott gyakorol.

Igen így van,  reggel kilenctől délig gyakorolok, utána jön az elmaradhatatlan olvasás, amikor apu felolvas nekem, egy órakor közös ebéd, ha jó idő van, akkor Rékával – a feleségemmel – sétálunk, háromtól hétig pedig újra az intenzív, kemény munka zárja a nap – mondjuk így – hivatalos részét. Este vagy otthon vagyunk, ami az apuék melletti házban bérelt lakást jelenti, vagy, ha találunk kedvünkre való színházat, akkor kicsit korábban végzek és elmegyünk megnézni valamit. Nagyon szeretem, a színházat, és a mozit, de van beszélő komputerem is, abból értesülök a hírekről, programokról. Így zajlanak a hétköznapjaink.

Vissza térve ránk a háttér csapatra, mi úgy működünk, hogy Réka folyamatosan fényképez, kezeli Tamás honlapját, este héttől másnap kilencig élik a maguk külön életét a szomszédos házban. Márta végzi Tamás menedzselését, a programok szervezését, telefonálgat, levelez, szóval mindent, ami ide tartozik. Én a mindenes vagyok, reggel kezdek a piacon, főzök, bevásárlok, vezetem az autót a különböző kül- és belföldi helyszínekre, a hordár szerepe is az enyém. Ahhoz, hogy minden működjön, nélkülözhetetlen ez a jó csapat.

Fontos, hogy nem untak még rá egymásra és a helyzetre.

Hála a Jóistennek, ez így van, és az is nagyon fontos, hogy remekül egészültünk ki Rékával, aki régen tanult zenét, ért is a muzsikához, nem abban az értelemben, hogy zenész lenne, de rengeteget tud a zenéről, nagyon jó művészi érzékkel van megáldva, ami a képeiből is kitűnik. Így lett a mi kis triónkból  kvartett.

Koncert

Hogy zajlik egy  olyan nap amikor este koncertje van Tamásnak?

Márta  a helyszínen intézkedik, ellenőriz, tárgyal, Réka Tamással ebédel, sétál, én rohangálok ezt azt beszerezni, beszállítmányozom a ruhákat, kicsit átmozgatom – ha kell – Tamást, majd eljön az a bizonyos hangverseny  előtti húsz perc, amikor senkit nem engedek a közelébe. Magunkra zárom az öltözőt, mert ez az időszak a koncentrálásé, végül Tamás átkerül abba a dimenzióba, ahol a közönség a zene és Tamás randevúzik valamelyik zsenivel.

Forrás: Next land magazin


Szólj hozzá